Bartók Béla - Kodály Zoltán; Domokos Mária (szerk.): A Magyar Népzene Tára 9. - Népdaltípusok 4. (Budapest, 1995)

BEVEZETÉS A Magyar Népzene Tára 1951-ben kezdett sorozata IX. kötetéhez érkezett el. Mint ismeretes, az első öt kötet az alkalomhoz kötött dalokat tartalmazza (Gyermekjátékok, Jeles napok, Lakodalom, Párosítók, Siratok), és a Vl.-kal kezdődik az alkalomhoz nem kötött dalok kiadása. Ezzel a sorozaton belül voltaképpen egy új, Népdaltípusok címet viselő sorozat indult útjára.1 Célja a magyar népzene típusokba rendezett strófikus népdalainak publikálása. A szerkesztés alapvetően zenei elvű, a közreadás jellege sze­rint kritikai összkiadás. A magyar népzene túlnyomó többségét jelentő strófikus dalok legfőbb jellemzője „a zeneileg világosan tagolt, határozott felépítésű dallamszerkezet. A strófikus dallam sorokból épül, az egyes sorok a hangterjedelemben és a dallam egészében határozott helyet foglalnak el: nem cserélhetők össze egymással, vagy pedig a dallamstrófán belül nagyon is törvényszerűen ismétlődnek, illetve térnek vissza azonos vagy transzponált magasságban.”2 Ezt a törvényszerűséget ismerte fel Járdányi Pál, amikor olyan zenei rendszert dolgozott ki, mely a dallamsorok egymáshoz való magasságviszonyán ala­pul.3 A Népdaltípusok kötetei alapjában Járdányi rendszerét követik. A IX. kötet 26 típus (a VI. kötetben kezdett folyamatos típus-számozással ez a LXVI-XCI.-et jelenti) 1169 változatáról ad számot.4 A típusszám lassan eléri a százat, és még mindig a magyar népzene régi rétegének magasról ereszkedő, pentaton, kvint­­váltó stílusában vagyunk. Tehát kötetünk anyagának többségéről is megállapítható, hogy a dallam elő- és utótagja az ambitus felső, illetve alsó régiójában mozog, az egyes dallamsorok magasságviszonya fokozatosan ereszkedő, a főkadencia alapjában (5) vagy (b3), a pentatónia tiszta formájában vagy nyomaiban jelen van, a két dallamfél között teljes vagy részleges a kvintmegfelelés. Ezen tulajdonságok mellett azonban új tendenciák is feltűnnek. A típusoknak mint­egy felében az I. sor 7) és a IE. sor (b3 záróhangja jellegzetesen elváltozik, a dallam sorvégi lehajlásával egy kvarttal mélyebbre kerül: 4) (5) (VE, illetve 4) (5) (b3 kaden­­ciarendű típusok jelennek meg. Úgy látszik, hogy a pentaton kvintváltó stílusban a sorvégi kvart lehajlás természetes, a magas zárással „egyenértékű” daliami elmozdulás. Egymás mellett, párhuzamosan élő kadenciaváltozatokról van szó, nem pedig időben egymás után és egymásból következő elváltozásról (vagyis arról, hogy először volt a magas kadencia, majd ebből később kialakult a mélyebb). Ez a melodikus hajlam megnyilvánul sorvégi díszítményekben (8., 327., 328.), típuson belül egyes változatok­ban (7.); előfordul, hogy a kétféle megoldás együttesen van jelen bizonyos típusokban (VIE. kötet LII. „Fáj a kutyámnak a lába", IX. kötet LXXXVII. „Egy kicsi madárka” és LXXXVEI. „Sikotai gulyajárás")’, máskor pedig testvér típusokban mutatkozik meg (LXXIV-LXXV. típus). A rokonnépi adatok is arról tanúskodnak, hogy itt stílusszabta dallamelv érvényesül: a lehajtó I. III. sorvégű kadenciarend gyakori a cseremisz gyűj­teményben (Vikár-Bereczki 1971), és kötetünkben nagyrészt ezen típusoknak van rokonnépi párhuzama (LXXIV. „Annyi bánat a szívemen”, LXXV. „Ezernyolc száz­1 Az MNT VI-IX. köteteinek típusjegyzékét Id. az 55-62. oldalon. 2 MNT VI: 11./. 3 Leírását, részletezését ld. uo. 14-16; 19-20. 4 Ez a szám nem tartalmazza a személyi változatként összevont, vagy csak felsorolt „további változatok”-at, az összehasonlító szomszédnépi és rokonnépi adatokat, valamint a múlt századi ún. történeti változatokat. 5

Next