Bécsy Tamás: Az irodalomesztétikai tudásról - Modern filológiai füzetek 38. (Budapest, 1985)
III. Az irodalomesztétikai tudás alapvonalai
szén különféle szintjeihez, köreihez tartoznak, méghozzá mindenféle szempontból. Ám ez az egy közös vonás lehetőséget nyit arra, hogy József Attila versében összekerüljenek, összekapcsolódjanak. Mint egy tányér krumplipapri&as lassan gőzölög a lusta langy estében a piros palás rakás falucska. Rímben való összekapcsolódásuk olyan tartalmakat, jelentéseket sugall (a falucska szegény — a krumplipaprikás a szegények olcsó eledele stb.), amely nem a tárgyi világban való összekapcsolt voltukat, hanem az emberre vonatkoztatottságukban a benső világban kialakult tartalmaikat hordozza, fejezi ki és adja át. A tárgyi világban nincs minden házon piros pala — a pala egyébként is szürke, s a cserép piros, és a domboldalról nézett faluból füstök szállnak, nyilván a vacsorát készítik, amely lehet krumplipaprikás is. A pirosnak nevezett pala és az este csak a bensőben kapcsolódik, a fogalmi világban nem. A szóképeknek is megvan ugyanez a tulajdonságuk, noha itt a fogalmak jelentése sokkal fontosabb. Én fölnéztem az est alól az egek fogaskerekére — írja József Attila. Az „egek fogaskereke” metafora kimondatlanul kimondja a törvényszerű pontossággal való haladás és ismétlődés tényét, ami a fogaskerekekkel hajtott szerkezetek tulajdonságai. Itt ezt az emberi sorsra vonatkoztatja, s ezt mondja ki az „egek” szóval. Ha az „egek” mellé a „fogaskereke” kerül, akkor ez utóbbi az „egek” szó lehetséges fogalmi jelentéseiből egyet választ ki, azt, amelyik az ember sorsának irányítására vonatkozik. Az „egek fogaskereke” tehát olyan szókép, amely ki-141