Bécsy Tamás: Az irodalomesztétikai tudásról - Modern filológiai füzetek 38. (Budapest, 1985)
III. Az irodalomesztétikai tudás alapvonalai
él is, mégsem oly teljességgel él így, s a lényeget tekintve nem oly maradéktalanul teszi korának lényegéhez tartozó tetteit, mint ahogyan azok az epikus vagy dramatikus művek hősei, akik a társadalmi lényeget így, ezen a módon jelenítik meg. Oidipusz királyról, Hamletról, Wertherről, Rosmersholmról, Hans Castorpról stb. nemcsak az nem állítható, hogy az adott korban sokan voltak ilyenek, de az sem, hogy a társadalom fejlődésével egyre több hozzájuk hasonló ember jellem és magatartás alakult ki. Mégis kifejezték koruk lényegét, mert olyan alakok ők, akik a kor társadalmi lényegének legmagasabb szintjén éltek, vagy azt fejezték ki életükkel, gondolkodásukkal, vágyaikkal, óhajtásaikkal, cselekvéseikkel, illetőleg ezen a módon történt, „esett meg” velük az élet. A társadalmi lényeg megjelenésének mikéntjét a lírában Szerdahelyi István mutatta meg. A társadalmi lényeg itt három módon is megjelenhet. Bizonyos típusú költemények — mint József Attila Hazám című verse - „konkrét ismereteket” nyújtanak a kor társadalmi lényegéről; más típusúak - például József Attila Nyár című műve — elénk állítják „a valóság összképét jellemző esztétikai minőségszerkezetet”; míg a harmadik típusba tartozók — például Ady A Hortobágy poétája című verse — a kor lényeges életérzését sűrítik, rögzítik és közvetítik, s ezáltal ragadják meg a kor társadalmi lényegét.68 Világos, hogy egyik esetben sem szubjektívnak, egyedinek, személyesnek minősíthető benső tartalmak megjelenítéséről van szó. A lírai mű alapját adó objektum a költő benső világában található s ha az itt élő tartalmak nem a kor lényege legmagasabb szintjének megfelelőek, csak a „saját fájdalom és 68 Vö.: Szerdahelyi István: Költészetesztétika. Bp. 1972. 218—225., 240-252. 149