Béládi Miklós - Rónay László (szerk.): A magyar irodalom története 1945-1975 - 3/1. A próza (Budapest, 1990)
A SZOCIALISTA MOZGALOMBAN - A munkásmozgalom írói és krónikásai - B. Nagy László: Rideg Sándor
Rideg Sándor (1903—1966) önéletrajzi elemekben bővelkedő epikáját nemcsak sokszínű, ízes nyelve teszi jelentőssé, nem is önmagának tömbszerü regényalakká formálása, hanem az, hogy műveiben az egyes ember sorsa történelmi és társadalmi jelentésűvé mélyül. Legjobb alakjainak kor formálta arcvonásaiban felsejlik az időhöz nem kötött, a szociológiailag determinált hősben megjelenik az önmagát minden mélységből felküzdö prométheuszi ember. Alakjai, történetei, epizódjai az elnyomott helyzet és az erkölcsi, gondolati fölény feszültségét, a lábonmaradás virtusát, a felemelkedés hitét, az igazság szenvedélyes keresését példázzák. Falu-városból, cselédhomályból, béresházakból, külvárosi szükségszállásokon, gyárműhelyeken, illegális búvóhelyeken és könyvtárakon át érkezett az irodalomba. Azért lett író, hogy elmondja, milyen világból jött és mennyire igaza van. Őstehetségként, jellegzetes népi mesélőként tartják számon. Rideg Sándor azonban több ennél, nemcsak ösztönös elbeszélő, hanem tudatos művész is. Élményeiből szuverén írói világot teremtett, elbeszéléskötetei tematikai, műfaji sokféleségről tanúskodnak. Az Urak országában (1945) című elbeszéléseiben még a hangot, témát, szerkesztést, modort kereső írót látjuk. Babusa Mihály tragédiája mintha Móricz Tragédia cimű novellájának az ellendarabja lenne. Rideg Sándor elbeszélése végén a harmincholdas fukar parasztban szorul meg a lélegzet, aki bérese távozása után úgy érzi, visszavonhatatlanul tönkrement. Az Irtás szélén feszes szerkesztésű, párbeszédre épített, sűrített tragédiája Kosztolányi Fürdés című elbeszélésének hatásáról tanúskodik. A befejező romantikus, szimbolikus természetleírás a fiatal Gorkijt idézi. Székely György katonái című történelmi víziója az expresszionizmus stílusjegyeit mutatja. Tájleírásai szinte önálló életet élnek. Impresszionizmust és bizonyos irodalmiságot ötvöz népi realista elemekkel. A kép dekoratív szépsége, túlírtsága olyan irányt jelez, amelyet nem követett tovább. A negyvenes évek elbeszéléseiben komor színekkel ábrázolta a pusztai emberek föld közeli, kilátástalanul tragikus világát. A cselédházak homályát, ahol a hajnal is fekete, ahol a világosság hívatlan vendég, ahol egymás torkának esnek a szegényemberek is, ahol a béres tehetetlen fájdalmát az állatokra mért „kegyetlenül kemény csapásokban” vezeti le. A fiatal béres kitörési kísérlete pedig céltalan éjszakai bolyongás csupán. Visszakényszerül kripta szagú szobájába, ahol „legyek ezrei dongtak a falon” (Boszorkánytánc, Utolsó nap a pusztán). E sötét tónusú, naturalista stíluselemeket is felhasználó írásók mellett az öröm elvét hangoztatja első korszakának legjobban megformált müve, az Indul a bakterház (1943) című regény. Ábrázolásmódja abból a felismerésből fakadt, hogy „az emberek általában öröm, vidámság és nevetés nélkül élnek, tehát, ha jót akarok. .. olyan élőnek látszó ábrákat kell kitalálnom, amelyeken az emberek elgondolkoznak és megismerik tőle a jókedv jó ízét, és nevetni is tudnak általa”. A regény egy szolgának elszegődött kisfiú, Bendegúz tréfáinak, csínytevéseinek a sorozata. Till Eulenspiegelnek, Tamási Áron Ábeljének, Tersánszky Kakuk Marcijának távoli rokona ez a hős észjárásában, nyelvi leleményességében. Rideg Sándor e regényében új hangot próbált. Az Indul a bakterház nem az átfogó társadalomábrázolás igényével íródott; középpontjában a társadalmilag nem jellemző, a különös áll. Helyszíne is erősen leszűkített — egy bakterház és környéke 542