Béládi Miklós - Rónay László (szerk.): A magyar irodalom története 1945-1975 - 3/1. A próza (Budapest, 1990)

IRÁNYZATOK METSZÉSPONTJA: HÁROM ÖSSZEGEZŐ - Pomogáts Béla: Déry Tibor

vissza a múltra és előre a jövendőre, kérdéseinek meg-megújuló rohama azonban arról tanúskodik, hogy szkeptikus nyilatkozatai mögött az emberiség sorsáért érzett aggodalom rejlett. Szorongó beszámolóiban ott rejtőzött annak a tudata is, hogy aki felismeri és leírja a veszélyt, már tett valamit elhárítására. Ezért foglalkozott makacs következetességgel mindig újra az emberiségre leselkedő fenyegetésekkel, inkább eltúlozva, mint kisebbítve a veszélyt. Kivált a technikai civilizáció elképzelt veszélyeivel vetett számot. Korunk európai értelmisége rettegő képzelettel figyel azokra a hatalmas eszközökre, amelyeket a természettudomány és a technika adott az ember kezébe, s melyeket nemcsak a világ hasznára, de elpusztítására is alkalmazni lehet. Dürrenmatt és Kipphardt drámái e veszélyeket tárták fel. A technikai civilizáció ellentmondásai foglalkoztatták Déryt is. A napok hordaléka (1972) és Újabb napok hordaléka ( 1975 és 1978) című köteteiben érezhető szkepszissel figyelte a technikai fejlődés következményeit. Nem kevés pesszimizmus­sal ítélte meg a kétségtelen demográfiai, ökológiai és politikai veszedelmeket. Töpren­gései mégsem nélkülözték a felelősségtudatot: figyelmeztetni akart, szkeptikus gondo­latmenetét az emberiség és a kultúra jövője iránt táplált aggódó szeretet szőtte át. A technikai civilizáció értékét kétségbe vonó állásfoglalás vitát kavart—sjoggal, hiszen a gépek elitélése valójában romantikus felfogásra utal. Maróti Lajos figyelmeztetett arra, hogy a technikával történt visszaélés nem a gépek bűne, hanem az őket vezérlő emberé. Déry válaszcikkéből kiderül, hogy valójában ő is a társadalmi problémára gondolt: nem a technikai civilizációt tagadta, hanem azokra a veszélyekre figyelmeztetett, amelyek a technika fejlődésének és az emberi tudat és morál elmaradottságának feszültségéből származnak. Szorongva gondolt a technikai fejlődés e következményeire, de csak azért, mert a tudósok és a technikusok eredményeit az emberiség ellen is felhasználhatja valamely felelőtlen hatalom. A bűn labirintusa című írásában az 1965-ös frankfurti Auschwitz-per eseményein töprengve utalt arra, hogy a fasizmus például tudományos módsze­rességgel és mérnöki szakértelemmel szervezte meg a gyilkolást. „A bűn egy új korszaka kezdődött velük — mutatott a koncentrációs lágerek hóhéraira —: a technika korának intézményesített gyilkossága.” Egy másik jegyzetében pedig arról beszélt, hogy nem a tudomány tagadására van szükség, hanem eredményeinek kritikusabb elfogadására s meggondoltabb használatára. „Nem tudok megszaba­dulni attól a félelmemtől — mondta —, hogy könnyelműek vagyunk, nem ugyan a felfedezésekben, hanem ezek felhasználásában; erőszakot teszünk a természeten, s nem tudjuk, hol és hogyan üt vissza.” E morális és történelmi jellegű aggodalommal figyelte a technikai haladást, s nem Butler „antimasinisztáinak” gépellenes furorát érezte, ha­nem annak az embernek a szorongását, aki Auschwitz és Hirosima után nem tud a 19. század felhőtlen optimizmusával tekinteni a tudósok és feltalálók vívmányaira. A természettudományos és technikai „forradalom” eredményei gondolkodóba ejtették. De gondolkodóba ejtették a társadalmi lét újabb ellentmondásai is, amelyek elsősorban a nyugati társadalmakban jelentkeztek: a közéleti közömbösség, a társadalomból való kivonulás, az ösztönök kultusza. Az eszmék és eszmények általános fellazulása vagy azok a magatartások, amelyek radikálisan tagadnak mindenféle ideológiát, eszmerendszert és etikát, sőt tagadják az értelembe 610

Next