Béládi Miklós - Rónay László (szerk.): A magyar irodalom története 1945-1975 - 3/1. A próza (Budapest, 1990)
A NYUGAT HÁROM NEMZEDÉKE - Rónay László: A második nemzedék - Németh Andor
igazságtalan, mert egyoldalúságával elfedte Németh Andor java írásainak megvalósult értékeit, és kialakította körülötte azt az akusztikát, melynek következtében irodalmi köztudatunk munkásságát némiképp alábecsüli. Igen fiatalon megismerkedett a Nyugat nagy íróival, köztük Adyval, Karinthyval, Osváttal. A Galilei Kör egyik vezetője volt, első müvének — Veronika tükre című egyfelvonásos misztériumjátékának — a bemutatása irodalompolitikai vitát kavart. Valójában költőnek készült. Párizsi tanulmányútján is elsősorban az új francia költők társaságát kereste, megismerkedett Apollinaire-rel is. Az ígéretes pályakezdést azonban megszakította a világháború: Kuncz Aladárral együtt a Fekete kolostorba, majd Yen-szigetére került. Fogságuk ötéves történetét Kuncz könyvéből ismerjük, Németh Andor maga később keveset írt erről, s alighanem ez a tény is megerősíti sokak véleményét, melyet Poszler György így fogalmazott meg: „Németh sorsa a Fekete kolostorban dőlt el. Addig részt vett mindenben. Azóta csak ott volt mindenütt... A részvételből lehetett alkotás. Az. ottlétből csak reflexió.” A bukás után nem térhetett vissza Magyarországra, bár tevőlegesen a továbbiakban már nem vett részt a kommunista mozgalomban. Érzelmi beállítottsága később is radikális és baloldali, de politikai meggyőződésében és helyzetértékelésében sokszor bizonytalan. Arra a jellegzetes kávéházi életformára rendezkedik be, amelyet hazatérése után is folytatni fog. A bécsi magyar emigráció majd minden csoportjával tartja a kapcsolatot, anélkül azonban, hogy bármelyik tábor mellett ténylegesen elkötelezné magát. Elsősorban újságíróként működött: írt a Bécsi Magyar Újságba, a Diogenesbe, a Vasárnapba, a 2 x 2-t Kassákkal együtt szerkesztette, de közreadott verset és novellát is, dolgozott német nyelvű újságokba és a csehszlovákiai vagy erdélyi magyar folyóiratokba is. Bensőséges és életre szóló barátságot kötött Déry Tiborral és József Attilával. Hazatérése után a Dokumentum, A Toll, az Újság lettek legfontosabb irodalmi orgánumai, és persze a Szép Szó, amelynek megindulásától munkatársa volt. Néhány írása a Nyugatban is megjelent, bár hosszú ideig élesen támadta a véleménye szerint konzervatívvá csontosodott folyóirat irányvonalát. Igazában itthon is az „irodalmi szegénylegény” életét élte. Olvasta és terjesztette a legfrissebb világirodalmi és filozófiai szenzációkat (Kafkát, Proustot, Th. Mannt, Blochot, Heideggert), késhegyig menő kávéházi vitákat folytatott azokról; különösen nagy szerepet játszott Karinthy Frigyes környezetében, a Hadikban, melyről később könyvet is írt {Egy foglalt páholy története, 1942). Sokat fordított — három nyelvből is — Dumas-tól Hemingwayig, útikönyveket és ponyvaregényeket gyártott, az osztrák és francia történelemből írt regényes életrajzokat. A népi írók mozgalmát értetlenül figyelte, s bár Illyést ő is különleges tehetségnek tartotta, a népi—urbánus vita kiélezésében neki is szerepe volt. A kezdeti szimbolista, stilizált-szecessziós kísérletek után Németh Andor müvészetfelfogását alapvetően befolyásolták Freud, Bergson és a zsidó misztika okkultista-kabalisztikus tanai, az izmusok teóriái, valamint az avantgárd gyakorlata. A poézis célja számára nem a közlés, a valóság ábrázolása, hanem a kifejezés, melyen át mágikusan felsejlik valami titokzatos, ismeretlen, belső erő, az élt élet mélyebb, fogalmilag megfoghatatlan valósága, álomszerű „szuprarealitása”. A 169