Béládi Miklós - Rónay László (szerk.): A magyar irodalom története 1945-1975 - 3/1. A próza (Budapest, 1990)
A SZOCIALISTA MOZGALOMBAN - A munkásmozgalom írói és krónikásai
küldetéses hittel eltelve, hangsúlyozták talán túl az „élményközösség”, a „származás” szerepét abban a másodlagos kérdésben, hogy ki alkot majd szocialista műveket. A vitapartnerek viszont ezt a kérdést állították az első helyre. Ám a Magatartás magabiztos optimizmusával szemben az ő írásaikban vagy a félreértés, vagy a „viharmadár” jelezte változástól megriadt félelem munkált. Az adott társadalmi és politikai helyzetben, a fasizmusellenes népfrontpolitika szükségességének történelmi pillanatában hibás volt a munkásszármazás firtatása. A vita utórezgései még megfigyelhetők a Munkásokban (1944) s néhány készülő könyv írásaiban. A történelem azonban hamarosan lezárta a vitát. 1945 áprilisa a háború végét s egy tektonikus mozgással járó társadalmi változás kezdetét jelenti. Az idézett antológiák nem egy darabja tiszavirág-életűnek bizonyult. Ezt az alkotók is érezték, s többen a felszabadulás után sem jelentkeztek önálló kötettel. Az idézett tanulmányoknak azonban nem hiába volt József Attila a példájuk. A szocialista elkötelezettségű irodalom pártosságának, az irodalom társadalmi szerepének megfogalmazásai már a „proletár utókornak” szóltak. S ez a munkásírók elévülhetetlen érdeme. A munkásírók csoportja s több hozzájuk csatlakozó költő, képzőművész, tudós és publicista társaságában elsőként lát hozzá a szellemi élet megindításához. Bennük nem volt döbbenet, törés, szinte ott folytatják, ahol szavukat a fasiszta terror elnémította. Már 1945 második felében kiadásra kerül egy irodalmi és közművelődési folyóiratuk, amely a megjelenés hónapjának nevét viselte címoldalán: Augusztus, Szeptember, Október, November. A folyóirat, amelyet a Pesterzsébeti Munkás Kultúrszövetség keretében, társadalmi munkában és összefogással szerkesztettek s nyomtattak, és amelyet Csepel, Pesterzsébet, Pestlőrinc és Kispest dolgozóinak szántak, első számaiban nem irodalmi programot, teóriát közöl; legfontosabb feladatának olvasórétegének nevelését tartja. Ez is a Magatartásaita egyik fontos tanulsága. Szocialista irodalom nincs, vagy csak légüres térben tengődik szocialista vagy ilyen törekvésű olvasóközönség nélkül. (A vita e vonatkozását Darvas József fejtette ki máig szóló érvénnyel a Mértékben, A munkásirodalom kérdéséhez című írásában. Csak az anyagi nehézségek miatt 1945-ben megszűnő folyóirat utolsó számában (November) körvonalazták irodalmi elképzeléseiket: Szarka József:Az irodalomban ,felmerülök”.) E folyóirat utódát: a Külváros elnevezésű kulturális szemlét havonkénti megjelenésre szánták, amelyhez a papírt a Magyar—Szovjet Művelődési Társaság ingyenesen adta. Ám csupán három száma került az olvasóközönség elé (1946. október, november, december), ugyanis az 1947. január elsejével hatályba lépő sajtótörvény alapján a lapindításhoz szükséges belügyminiszteri engedélyt a Külváros nem kapta meg. Pedig a lap magját alkotó munkásírók a gyakorlatban, tevékenységükkel bizonyították, hogy a Magatartás-vitában felrótt „szűk szemhatáruk” kitágulóban van. A Külváros felelős szerkesztője a zsellércsaládból származó Bakó József, a szerkesztőbizottsági tagok közé tartozik Kovalovszky Miklós, és megjelenik a folyóiratban Berda József, valamint Mándy Iván is. 537