Béládi Miklós - Rónay László (szerk.): A magyar irodalom története 1945-1975 - 3/1. A próza (Budapest, 1990)
A SZOCIALISTA MOZGALOMBAN - A munkásmozgalom írói és krónikásai - Erdős László
A szerzővel készített interjúk, az általa írt cikkek (többek között a ,,Lobogónk: Petőfi”, A személytelenség kultusza, Művészetpolitika — két évtized távlatából, Füst Milán és a Napló) lényegében nem jelentenek tovább- vagy visszalépést a regényben kialakított szellemi alapálláshoz képest. A regény művészi igazságai publicisztikusan fogalmazódnak meg bennük. Egyrészt értelmezik azt, ami a regényben a szituációk többértelműségében, az alakok hierarchiájában, a töprengő regényhős önmagát is folyton korrigáló, önmagával is vitatkozó tudatáramában jelent meg; másrészt az egyes regényhősök (elsősorban a főhős) nézeteit mint az alkotó nézeteit ismerjük meg. Végül a cikkek gyakran pontosabban tárják fel azt az életrajzi hátteret, amelyet a regény csak töredékesen, áttételesen fogalmazott meg. A személytelenség kultusza című írás külön említést érdemel. Első részében azokról a kiemelt káderekről, „alsó posztokon dolgozó elvtársakról” van szó, akik „ott éltek és tevékenykedtek, ahol politikánk a valósággal találkozott” és akik „lelkiismereti válságok között is megkeresték helyileg a legjobb megoldást, az emberséges kommunista vezetés útját”. A Holttengeri tekercsek ezt a típust nem mutatta be, így a cikk az író által korábban festett korképet árnyalja. Az írás második része is érdekes: a szerző itt szociolingvisztikai „elemzésnek” veti alá a személyi kultusz korának nyelvi érintkezési formáit. Erdős László (1913) fiatal pártmunkásként jelentkezett első verseivel a felszabadulás előtti években. írói pályája az ötvenes években bontakozott ki, ettől kezdve folyamatosan jelentek meg regényei és novellái. Élményanyagát a háborús évek megpróbáltatásaiból és a társadalmi átalakulás eseményeiből merítette. Müveinek három, visszatérő főhőst választott, legtöbb regényének ők a központi alakjai. Az állandóan változó helyzetekbe kerülő figurák jellemének alakulását követhetjük végig életművének hat regényében. Hogyan befolyásolja a hatalom és a pénz, az élet-halál fölötti korlátlan uralom az adott emberi jellemet? Hogyan torzul el, vagy éppen ellenkezőleg: miként lesz hős nagy szenvedések hatására? Kinek vagy milyen ügynek, hitnek lehet elkötelezettje morális lelkiismeret-furdalás nélkül, ha választás elé kerül? Az író ezekre az általános emberi kérdésekre próbál választ keresni műveiben. Első regénye, a Veszélyes művészet (1955) cselekménye az ötvenes években játszódik. Később trilógiává formálta, s A Hegedűs-ügy címmel fogta egybe az 1958-ban keletkezett Lelkiismeretid és az 1963-ban megjelent Élt köztünk egy emberid. A trilógia a karrierizmus felvirágzásának és bukásának példázata: benne a főhős erkölcsileg megtisztulva kerül ki a mindenáron hatalomra törekvő, gátlástalan ellenfelével vívott küzdelméből. A Veszélyes művészetért később a szerző József Attila-díjat kapott. Az elismerést a regény jól megoldott, műfaji szempontból is újszerűnek mondható felépítése is indokolta. Kísérletező kedvéről tanúskodik Levelek Bécsbe (1958) című műve is, melyben sikertelenül próbálkozott a novella, a riport és a szociográfia műfajának ötvözésével. A történet fiktív levelekben bontakozik ki, melyek három állandó regényfigurájának az 1956- os kataklizma alatti sorsát ábrázolják. A mű hivatalos elismerését a második József Attila-díj bizonyítja. Az eszmei elkötelezettség és a személyes sors kapcsolatát választotta témájául az Egy éjszaka története (1965) című kisregényében, melyben ezúttal a cselekmény idejét kísérelte meg felbontani. A fejezeteken belül váltakozó 567