Béládi Miklós (szerk.): A magyar irodalom története 1945-1975 - 1. Irodalmi élet és irodalomkritika (Budapest, 1981)
A KORSZAK IRODALOMSZEMLÉLETE - Agárdi Péter: Az irodalomtörténetírás története - A magyar marxista irodalomtörténetírás alapkérdése - A marxista irodalomtörténetírás módszertani problémái
jellegét, Ady forradalmisága felől valóban kompromisszumos vonásait joggal bírálva az egész korszakot is sommásan negatívvá minősíti, elfeledkezve a sokszínű, igényes színvonalú, ellentmondásosságukban is értékes haladó törekvésekről, az „ár ellen úszókról”. A nemzeti irodalom egyenlőtlen fejlődésének értékeit és hullámvölgyeit az 1960—70-es években már Lukácsnál árnyaltabban — ha nem is viták nélküli egyhangúsággal — értékeli a marxista irodalomtörténetírás, elég pl. Arany, Madách, Kemény, Kosztolányi, Németh László, Weöres Sándor életművének új tudományos elemzéseire utalni. Árnyaltabban, de nem nivellálva értékeli az alkotó marxista szemlélet ezeket a „szinteket”: nem elhomályosítva a forradalmi fejlődésvonal kiemelt, viszonyító mértékét, miként ezt a polgári, eklektikus elképzelések jegyében érvelők teszik, „antidogmatikus” álérvekre hivatkozva. E tekintetben Lukács magyar irodalmi tárgyú munkásságának koncepcionális és módszertani tengelye, irodalomesztétikai oldala kiállja az idők próbáját. Hasonló a helyzet Révai József életművének irodalomtörténeti és történettudományi részével. Történeti szükségszerűséggel és „szükségtelen” torzulással magyarázható tévedései, hibái egyaránt voltak műveinek, utaltunk már a József Attila-kérdés 40-50-es évekbeli kezelésére, nem is beszélve ideológusi és politikusi tevékenységéről. Ugyanakkor az is tény, hogy Révai — főleg 1945 előtti és 1955 utáni írásaival — talán Lukácsnál is közvetlenebbül s kedvezőbben ösztönözte (éppen Lukács világirodalmiesztétikai megközelítéséhez képest konkrétabban, érzékenyebben magyar történelmi-irodalomtörténeti szempontja révén) nemzeti irodalomtörténetírásunkat. A reformkori irodalom, Petőfi, Ady, József Attila és a népi írók mozgalma értékelésében máig is az ő munkássága a kiindulási alapja a marxista értékelésnek. Természetesen az őt követően részletesebben, árnyaltabban kidolgozott, nézeteit sok vonatkozásban vitatva meghaladó irodalomtörténeti koncepcióknak is, hogy csak a Petőfi-, az Ady- és a József Attila-kutatásokat említsem. Révai koncepciójának úttörő igazságait, nagy irodalomtörténeti esszéinek értékét nem homályosítja el sem korábbi sematikus, értetlen József Attila-képe, az avantgarde merev értelmezése vagy újabban egyre többet vitatott értékelése a reformkorról és Madáchról, sem pedig ellentmondásos irodalompolitikai munkássága. A MARXISTA IRODALOMTÖRTÉNETÍRÁS MÓDSZERTANI PROBLÉMÁI Nemcsak a 19—20. századi magyar irodalom fejlődésének történeti újraértékelésében hatott felszabadítóan Lukács és Révai munkássága, nemcsak a fő kulminációs pontok, irányzatok és írók helyének kijelölésében, hanem — ettől elválaszthatatlanul — a korszerű módszertani-esztétikai 19 Irodalomtörténet 289