Béládi Miklós (szerk.): A magyar irodalom története 1945-1975 - 4. A határon túli magyar irodalom (Budapest, 1982)
Bori Imre - Szeli István: A JUGOSZLÁVIAI MAGYAR IRODALOM - A hatvanas évek irodalma - Bori Imre
délyes személyesség határozza meg irodalmi, irodalomtörténészi munkásságát is. Érdeklődésének két nagy területe van: a 20. századi magyar irodalom, annak kritikai és periodizációs kérdései, elméleti és elvi problémái, közelmúltja és jelene, valamint a jugoszláviai magyar irodalom, annak meghatározása, sajátosságainak felmutatása, hagyományának és jelenének problémavilága. E két érdeklődési területet aligha lehet elválasztani egymástól, hiszen mindkét témában kritikai kritériumok és esztétikai szempontok alapján ítél. Módszerét szigorúan vett műközpontúság határozza meg; az alkotást belülről haladva közelíti meg; a műben megvalósult humánumot és esztétikumot egyszerre és egyidőben kutatja. Ezért módszerének legfontosabb formája az analízis. Ez mutatkozik meg irodalomtörténészi és kritikusi tevékenységének mindkét nagyobb területén. Legfontosabb tanulmányait a 20. századi magyar irodalom köréből az Eszmék és látomások (1965), a Két költő (1967) című tanulmánykötete, két irodalmi monográfiája, a Radnóti Miklós költészete (1965) és a Kassák irodalma és festészete (1967) (a festészetre vonatkozó részt Körner Éva írta) közli. Külön ki kell emelni a magyar irodalmi avantgarde történetét felrajzoló háromkötetes munkáját: A szecessziótól a dadáig (1969), A szürrealizmus ideje (1970) és Az avantgarde apostolai (1971) című tanulmánysorozatot. Fridolin és testvérei (1976), valamint Varázslók és mákvirágok (1979) című könyveiben a századforduló magyar prózairodalmáról adott képet. Prózakutatásának új állomása Krúdy Gyula (1978) című kismonográfiája is. Meg kell említenünk a Hídban közölt nagyobb kritikai tanulmányait Pilinszky Jánosról, a magyar kritikai és prózairodalomról, a legújabb magyar líráról is. Műelemzéseiből Szövegértelmezések (1977) címmel tett közzé válogatást. Tanulmányaiból sajátos költészetszemlélet körvonalai bontakoznak ki. E szemlélet két vezérgondolatát az Eszmék és látomásokban közzétett József Attila-tanulmány (A „semmi ágán") fejti ki. „Az egyénnek a világhoz való viszonyában” látja a lehetőséget arra, hogy a költészet a lét és létezés általános kérdéseit fogalmazza meg, de ugyanakkor szem előtt tartja, hogy a költészet „szubjektivebb, mint a filozófiai általánosítás és gondolkodás”. Tehát a világhoz való aktív viszony, mely a költészet funkcióját határozza meg és a költészet szubjektivitása, mely a költészet lényegét definiálja, az a két szélső pont, amely között Bori költészetszemléletének szellemi horizontja kiépül. Ennek a szemléletnek a megvalósítását mutatják nagyobb költészettanulmányai: a két monográfia és a költők - Weöres Sándor, Juhász Ferenc, Nagy László, Füst Milán, Pilinszky János - művét vizsgáló tanulmányok. Ezekkel kapcsolatban kell figyelmeztetni Bori módszerének még egy fontos vonására: ő irodalomtörténeti kritikát ír. A jelen irodalmát nemcsak a kritikus hozzáállásával, hanem az irodalomtörténész szélesebb perspektívájából is megközelíti. 120