Benedek Marcell (szerk.): Magyar irodalmi lexikon 1. A-K - Magyar irodalmi lexikon 1. (Budapest, 1963)
I
menyeinek meghatározó elemeit foglalja magában. Epikus és főként drámai művekben van szerepe az ~ ok helyes csoportosításának, a motiválásnak, melynek hitelességén áll vagy bukik az alkotás. A csoportos indítékok (motívum elnevezéssel) nemegyszer világirodalmi vándorutat tesznek. in medias res <lat. ’a dolgok közepébe’): Horatius „Ars poetica”-ja nyomán szállóigévé vált kifejezés annak az — epikai és drámai művekben, valamint szónoklatokban gyakran alkalmazott — előadásmódnak megjelölésére, amely nem szigorú időrendben, az előzményekből kiindulva mondja el a történetet, hanem mindjárt a leglényegesebb, érdekfeszítő mozzanatokra tér rá, s az előzményekről csupán később tájékoztat. Ilyen szerkezeti felépítésűek a homéroszi eposzok is. Innocent Vincze Ernő (Bp., 1903 — ): író. Egyetemi tanulmányai után volt színházi rendező, újságíró, majd dramaturg. Színházi és zenei kritikái sok újságban megjelentek, így a Budapesti Hírlapban, az Újságban, a felszabadulás után a Hírlapban és a Kis Újságban. Színdarabjai: Zsákutca (1931; háborúellenes téma érdekes feldolgozásban); Ketten a hintán (1932; a korabeli színházi világ karikatúrája egy költő és egy színésznő történetének bemutatásával); Vadmadár (vígjáték, 1934); A garabonciás (1942; 48-as forradalmi téma Lehár Ferenc zenéjével; ebből készült Vándordiák, 1951 c. darabja, amelyet nagy sikerrel játszottak szerte az országban); Bécsi diákok (többekkel, 1949); Boci, boci tarka (Csizmarek Mátyással, 1953); Vők iskolája (Török Rezsővel, 1958). írt sok sikeres rádiójátékot, ezek közül legnevezetesebb a Vidrócki. Magyar színpadra átdolgozott több klasszikus művet. Fordított operaszövegkönyveket. intellektualizmus: első jelentése egy sajátos művészi látásmódot jellemez. Az ~t képviselő művész ebben az értelemben erőteljesen kidolgozza mindazokat a párbeszédeket vagy belső monológokat, melyek alakjainak szellemi arcát bontakoztatják ki. Ilyenkor az alkotás filozófiai problémákat is felvet. Elsősorban filozófiai költemények, esszé jellegű betétekkel dolgozó regények, filozófiai monológokkal gazdagított drámák esetében szokás a szerző vagy mű ~ áról beszélni. Ennek az alkotási módszernek igen nagy jelentősége van olyan időszakokban és olyan tematikák esetében, mikor az alakok jellemét nehéz másként megadni, mint szellemi arcuk kibontásával. Az epikában és a drámában főként értelmiségi hősök ábrázolása esetében fontos az alakok intellektuális megközelítése. Az ~ gyökerei igen régiek. Már Shakespeare-nél (Hamlet stb.) és Fieldingnél is beszélhetünk ~ról. A 20. sz. irodalmának egy részében azonban az ~ uralkodóvá válik (pl. A. France, Th. Mann és mások műveiben). Erős ~ van pl. Gorkij Klim Számginjában is, s egészében nem idegen a szocialista irodalomtól sem (József Attila, B. Brecht, P. Eluard, I. Ehrenburg stb.). Az ~ mint jellemrajzi eszköz a modern pszichológiai ábrázolás sok módszerével kapcsolódik össze. Ez gyakran az esszékhez közelíti az elbeszélő jellegű műfajokat. Néha a lelki jelenségek rajza, a gondolatok játéka önállóvá lesz, így jön létre az ~ másik, pamaszszisztikus értelme. Jól példázza ezt Musil vagy Joyce művészete. Ennek ellenhatásaként, elsősorban primitív emberek ábrázolása esetében az amerikai irodalomban létrejött egy úgynevezett anti~. Hemingway és Faulkner egyes műveiben pl. kimondottan tartózkodóak a szellemi arcok megrajzolása tekintetében és az embereket csakis praktikus élettevékenységükben ábrázolják, ami ismét az ábrázolás elszegényítésének veszélyét hordja magában. interlineáris <lat.>: könyvekben a sorok közé írott, a szöveggel kapcsolatos kéziratos bejegyzés. A középkori kódexekben és a régi könyvekben található ~ok gyakran nyelvészeti, irodalom- vagy tudománytörténeti szempontból, gyakran pedig a bejegyző személye szempontjából igen jelentősek. interpunkció: központozás; írott szövegben az értelmi tagolásra szolgáló meghatározott írásjelek használata. A ma használatos írásjelek teljes rendszere először Aldus Manutius 15. sz.-i olasz könyvnyomdásznál található meg. Ezek: a vessző, a pontosvessző, a kettőspont, a kérdőjel, a felkiáltójel, a zárójel, a gondolatjel, az idézőjel. Irodalmi szövegekben az interpunkció jelentősen befolyásolhatja a szöveg érzelmi hatását; a három pont érzelmes hangulatot kelt, az idézőjel ironikussá teszi a kitételt, stb. A modem költészetben gyakran mellőzik az interpunkció használatát, s ezzel keltenek bonyolultabb érzelmi hatásokat. intrika: a drámai hőst céljának megvalósításában akadályozó körülmények egyike. Az akadályokat a drámában az ún. „ellenjáték” képviseletében, a hőst akadályozva, INT 505 * Indali Gyula