Benedek Marcell (szerk.): Magyar irodalmi lexikon 1. A-K - Magyar irodalmi lexikon 1. (Budapest, 1963)
B
BAR 114 Közleményei, 1954; bírálat Kardos T- nak В. P. drámáival kapcsolatos értékeléséről). Bartók Béla (Nagyszentmiklós, 1881. márc. 25. —1945. szept. 26., New York): zeneszerző, népzenekutató és zongoraművész. Életműve Ady és József Attila korát öleli fel, és jelentőségében túlmutat a zeneirodalom határain: a magyarság mindeddig legsúlyosabb olyan szava a 20. sz. művészetében, melyet a külföld is meghallott. Atyját hét éves korában vesztette el, ettől kezdve özvegy édesanyja nevelte. Nagyváradon Kersch Ferencnél, Pozsonyban Erkel Lászlónál, Burger Lajosnál, Hyrtl Józsefnél tanult zongorázni, zenei ismereteit Batka János irányítása mellett bővítette. Pozsonyi gimnáziumi évei végeztével a bp.-i Zeneakadémia növendéke lett (1899 — 1903); zongoratanára Thomán István, zeneszerzéstanára Koessler János volt. 1903 nyarán Dohnányi Ernőtől vett zongoraórákat Gmundenban. Itt hangszereli Kossuth c. szimfóniái költeményét, amelyben a nemzeti romantika forró pátoszát R. Strauss szimfonikus nyelvével egyesíti, s amellyel országos feltűnést kelt; művét Richter János 1904 elején Manchesterben bemutatja. A nemzeti romantika szellemében, Erkel és Liszt stílusának jegyében alkotja meg Rapszódiáéit zongorára és zenekarra (1904) és I. nagyzenekari szvitjét is (1905). Életre kiható döntő fordulatot jelent a magyar parasztzenével való megismerkedése (1904) és Kodály Zoltánnal kötött „szövetsége” e dalok feltárása jegyében. Ezt csakhamar követi a nemzetiségi területeken végzett gyűjtőmunka: a szlovákok közt a Felvidéken (1906) és a románok közt Erdélyben (1909). 1907-től Thomán utóda a bp.-i Zeneakadémia zongoratanszakán. II. zenekari szvitje (1905—07) — e legtipi— kusabban átmeneti műve — után, a legrégibb magyar dallamformákkal való találkozás évében (1908, Csík megye) talál rá zenéje eredeti hangjára (Két portré zenekarra, Tizennégy bagatell zongorára). Új mondanivalóit javarészt a zongora hangjain üti le (Tíz könnyű zongoradarab, Gyermekeknek, Három burleszk, Vázlatok, Két román tánc, Négy siratóének, Allegro barbaro). Az I. vonósnégyes (1908), a Két kép zenekarra (Virágzás, A falu tánca, 1910) és A kékszakállú herceg vára c., Balázs Béla misztériumára írt egyfelvonásos opera (1911) azonban már nemcsak a merész újítót, hanem a biztos kezű építőmestert is mutatja. Tevékenységének iránya jórészt egybeesik a Nyugatban megmutatkozó új irodalmi törekvésekkel; a rokonságnak maga is tudatában van. A világháború éveiben kerül ki tolla alól A fából faragott királyfi c., ugyancsak Balázs Béla szövegkönyvére írt táncjáték (1914 —16) és a friss népi hangvétel megannyi remekműve zongorán (15 magyar parasztdal, Szonatina, Román népi táncok, Román karácsonyi dallamok, Szvit), továbbá szlovák népdalok férfikarra, vegyeskarra, öt dal Ady verseire, végül a II. vonósnégyes. 1912-ben Új Magyar Zene Egyesület létrejöttén fáradozik, eredménytelenül. Kudarca hozzájárul a hazai zenei élettől való teljes visszavonulásához. Ezt a magányt oldja fel táncjátéka bemutatójának sikere (1917. máj. 12.) és ezt követően operájának bemutatása (1918. máj. 24.) — mindkettő Tango Egisto karmester érdeme. Már a világháború és a forradalmak után kerül előadásra itthon a Négy zenekari darab (1912—21). A csodálatos mandarin c., Lengyel Menyhért szövegkönyvére írt némajáték (1918—24) bemutatására B. életében nem került sor Mo.-on. Az I. és II. szonáta hegedűre és zongorára B. felélénkülő turnéinak első sikereit jelenti. Újabb hazai elismerésre talál zenekari Táncszvitjének bemutatása 1923. nov. 19-én; ezen a hangversenyen kerül bemutatásra Kodály Psalmus Hungaricusa is. Zeneszerzői megújhodását, ,,új klaszszicizmus”-át az 1926-ban alkotott új zongoraműveiben (Zongoraszonáta, Szabadban, Kilenc kis zongoradarab, I. zongoraverseny) mutatja fel, ezt követi egymásután két új vonósnégyese (a III. és IV., 1927-ben, ill. 1928-ban), — az elsővel amerikai pályadíjat nyer. 1928-ban két Rapszódiát ír hegedűre és zongorára, s egyidejűleg elkészíti ezek zongorára és zenekarra írt változatait is és az első Rapszódiának cselló-zongora változatát. Ezzel alkotóművészete csúcsára ér: 1930- ban készül el a román kolinda saját fordítású szövegére írt Cantata Profana, avagy mese a kilenc csodaszarvasról c. kompozíció 2 szóló-énekhangra, kettős karra és zenekarra; továbbá a II. zongoraverseny (1930 — 31). A 44 duó két hegedűre ugyanazt a zenei miniatűr világot építi, amit a Gyermekeknek 85 darabjával kezdett el 1908—09- ben, a 27 két- és háromszólamú, gyermek- és női hangra írt kórussal folytat 1935-ben és amit valójában a Mikrokozmosz 153 zongoradarabból álló sorozatával fejez be (1926 — 37). A paraszt sorsának megrendítő hangjait az 1935-ben írt Elmúlt időkből c., 3 háromszólamú férfikarban találja meg.