Benedek Marcell (szerk.): Magyar irodalmi lexikon 1. A-K - Magyar irodalmi lexikon 1. (Budapest, 1963)
B
Alakja, munkássága az újat, a költészet ősi, népi forrásait kereső íróknak is példaképe lesz. Nemcsak a népi írók java része fordul felé, akiknek védelmében ő is kiáll; József Attila az ő zenedarabja nyomán írja gyűjteményes kötetének címadó versét, a „Medvetánc”-ot, az ő zenéjéről szóló tanulmány írásába kezd, mely saját költészetének egy-két alapjcllemvonására is fényt vet. — B. két újabb vonósnégyese (az V. és VI. Г934- és 39-ből) betetőzése rendkívül koncentrált kamarazenéjének, amelyhez még a hegedűre, klarinétre és zongorára írt Trió-kontrasztok is tartoznak (1938). A harmincas évek második felében három legfontosabb műve megírására bázeli megbízatás ösztönzi (Zene húros- és ütőhangszerekre és celestára, 1936; Szonáta 2 zongorára és ütőhangszerekre, 1937; Divertimento vonószenekarra, 1939). Hegedűversenyét (1937 — 38) Székely Zoltán hegedűművésznek ajánlotta. Világhírű hegedűsök (Szigeti József) és csellóművészek (Pablo Casals) egyre gyakrabban játszották B. reprezentatív darabjait. Maga В. a húszas évektől számtalan turnén játszotta műveit, német, holland, francia, angol, olasz és svájci városokban; fontosak erdélyi koncertjei is. Az 1927/1928. évadban az Egyesült Államokban, 1929 elején a Szovjetunióban hangversenyezett; 1940 tavaszán ismét Amerikában járt, végül harmadik útja, 1940 őszén emigrációját jelentette. Távozása egyúttal az erősödő fasizmus elleni tiltakozás is volt. Hazájától távol, több mint három évig semmit sem komponált, végül 1943 nyarán Szergej Kuszszevickij karmester megbízására megírta utolsó zenekari művét, a Concertót, 1944 tavaszán Yehudi Menuhin hegedűművész rendelésére a Szólóhegedűszonátát, 1945 nyarán pedig a III. zongoraversenyt, amelynek utolsó 17 taktusát már odakinti magyar híve, Serly Tibor hangszerelte. 1942-ben egészségét súlyos betegség (fehérvérűség) támadta meg, ez akadályozta meg alkotó ereje újabb kibontakozását. — Művészetének tengelyében a magyar parasztzene áll, ez azonban a román és szlovák népzene, végül egész Kelet-Európa ősi zenei televényébe ágazik és válik sokrétűvé. 1904-től 1918-ig közel3000 magyar parasztdallamot gyűjtött, szlovák gyűjtése kb. ugyanannyi, a román ennél jóval több. 1934-től 1940-ig mint a Zeneakadémia szabadságolt tanára rendezte a magyar anyagot az MTÁ-n; ez akkor már több mint 10 000 dallamot számlált. A szerbhorvát hősi énekeket pedig Milman Parry sok ezer felvétele alapján rendszerezte a New York-i Columbia Egyetemen (194Г — 42). Még 1913 nyarán az észak-afrikai arabok népzenéjét tanulmányozta Biskra vidékén. 1936 őszén az anatóliai nomád törökök közt gyűjtött. — Az összehasonlító népzenetudomány kimagasló alakja; a román és szlovák népzenének is úttörő gyűjtője és rendszerezője. Műzenéjében a zömmel saját gyűjtésű népzenekincs dallami, ritmikai, hangzási jellegzetességeit olvasztotta bele az európai századok műzenéjének legjobb hagyományaitól ihletett kompozícióiba. Saját művei és a művészetével rokonnak vallott mesterek (preklasszikusok, Bach, Beethoven, a késői Liszt, Debussy és a kortárs modernek) kongeniális előadója. Zongorajátéka minden koncert-csillogástól mentes, jeges tisztaságú, finoman árnyalt, érzékeny és robbanó erejű volt. — Műveinek zömét 1918 óta az Universal Edition (Bécs), 1939-től a Boosey and Hawkes (London, New York) adja ki, korai műveit idehaza a Rózsavölgyi, késői kórusműveit a Magyar Kórus adta ki. — Népzenei köteteiből az Irodalmi Társaság adta ki a Kodállyal közösen készített Erdélyi népdalok c. kötetet 1950 népdallal (1923), Rózsavölgyi kiadásában jelent meg A magyar népdal 320 dallampéldával (1924). Fontos elméleti munkája még: Népzenénk és a szomszéd népek népzenéje 127 dallampéldával (1934). Három román dallamkiadványa: 371 bihari dallam (Bukarest, 1913), 365 máramarosi dallam (München, 1923) és 484 kolinda (Bécs, 1935). Román népzenegyűjtésének teljes anyaga kiadás előtt áll New Yorkban, szlovák népzenegyűjtése Turócszentmártonban, újabban Pozsonyban. Arab és török gyűjtése is kiadatlan (arab gyűjtéséről két tanulmányában is beszámolt). Egyéb ismeretterjesztő írásait, tanulmányait, bírálatait, vitacikkeit kiadták szemelvényekben Szabolcsi Bence és Szőllősy András (1948), utóbb újabb válogatásban Szőllősy András (1956). Leveleit (I. 1948, II. 195Г, III. 1955) és monográfiáját (Zenetudományi Tanulmányok II. 1954, III. 1955, VII. 1959) Demény János gyűjti és hozza nyilvánosságra, ill. folyamatosan készíti elő. Műveit Molnár Antal, Szabolcsi Bence és Tóth Aladár ismertették. Úttörő zenei elemzéseket Lendvai Ernő végzett (B. stílusa, 1955). A róla szóló főbb külföldi kötetek szerzői: E. von der Nüll (1930, Halle), D. Dille (1939, 1947, Brüsszel), S. Moreaux (1949, 1955, Párizs), H. Stevens (1953, New York) és I. Martinov (1956, Moszkva). Irodalmi vonatkozású: Szabolcsi Bence: József At-BAR US 8*