Benedek Marcell (szerk.): Magyar irodalmi lexikon 1. A-K - Magyar irodalmi lexikon 1. (Budapest, 1963)
A
ALF 24 tnény, I. 1899, И. 1910); Geschichte der rumänischen Litteratur (Leipzig, 1906). Alföld: az írószövetség debreceni csoportjának irodalmi és művészeti folyóirata. 1950-ben indult Építünk címmel. Alistáli Márton: Thuri György haláláról alkaioszi verssor: Alkaiosz leszboszi görög költőről (i. e. 600 körül) elnevezett időmértékes sorfaj. Az ún. nagyobb ~ emelkedő ritmusú, képlete: -ü- -2- | и — \ — I I -с- I и и -с- I и A kisebb ~, amelyet pindaroszi daktilusmk is neveznek, ereszkedő jellegű; képlete: и и | -с- и и. A kétféle ^ból alakult az alkaioszi versszak. alkaioszi versszak: négysoros időmértékes strófa, melynek első két sora nagyobb alkaioszi verssor, harmadik sora csonka ötös jambus, azaz jambusi kilences, utolsó sora pedig kisebb alkaioszi sor. Az egész versszak képlete: ~uu\~vu\ — о \ — V Klasszikus példa e formára Berzsenyi A magyarokhoz c. verse: Romlásnak indult hajdan erős magyar! Nem látod, Árpád vére miként fajul? Nem látod a bosszús egeknek Ostorait nyomorult hazádon ? Modern példa József Attila Juhász Gyulához c. verse: Bátyám, ki bortól mámoros éneket zengsz húrodon, Te, nézd a magyar hazát, csitítsd el Anna-kérő szíved s öntsd az erőt a reménytelenbe. alkalmi költészet: valamely meghatározott alkalomra (pl. keresztelő, születésnap, esküvő, halál, évforduló, hivatalba való beiktatás) írt, nemegyszer rendelésre készült költői művek (versek, ritkábban színjátékok) gyűjtőneve. Az ~ termékei általában nem rendelkeznek különösebb művészi értékkel. Túlnyomó részük nem is tart igényt maradandóságra; egyedüli hivatásuk az ünnepi alkalom fényének emelése. Már a reneszánsz humanistái is buzgón művelték. Fénykorát azonban a barokk idején élte, amikor Európa-szerte — így hazánkban is — özönével keletkeztek a dagályos stílusú, óriási mitológiai apparátust felvonultató, az ünnepelt személy vagy esemény jelentőségét mértéktelenül felnagyító alkalmi versezetek. Az ~ jelentősége és divatja később alábbszállt. A nagy magyar lírikusok közül viszonylag Csokonai életművében van legerősebben képviselve az A 19. sz. második felében líránk egyik népszerű műfaja volt a történelmi és irodalmi évfordulókat megéneklő alkalmi óda. Néha remekművek is születhetnek e nemben, ha valóban benső indításból íródnak; ilyenek pl. Arany: Évfordulóra és Évnapra c. versei, Adynak márc. 15-ére, május i-ére írt költeményei, a Petőfi-centenáriumra írott versek (pl. Babitsé) stb. álklasszicizmus: irodalmi stílusforma, amely a -* klasszicizmus külső eszközeivel, de annak belső tartalma nélkül jelenik meg a műalkotásokban. Ennélfogva végső fokon formalista, mert csiszoltsága, arányokra törekvése, kiegyensúlyozottsága csak látszólagos, csak mesterségbeli rutint, verselő vagy fogalmazó készséget, ürességet takar. Az ~ mesterei tulajdonképpen epigonok, akik a nagy elődök követőinek vallják magukat, mint az Adynemzedékkel egy korban élő, Aranyra és Petőfire hamisan hivatkozó konzervatívok, az angol Viktória-kor kisebb nevű alkotói, a németeknél a müncheni írók köre (Geibel) stb. alkmani verssor: Alkman kisázsiai származású görög költőről (i. e. 7. sz.) elnevezett időmértékes, ereszkedő jellegű sorfaj ; képlete: -2- о о | — uu\-^ov\-J-— ■ Rendszerint ->- hexameterrel együtt alkot periódust (pl. Virág Benedeknél). Hangsúlyos, csonka alkmani verssor Faludi Ferenc híres tízese: Fortuna | szekerén okosan I ülj. államregény: olyan regény, mely egy — az író ideáljait megtestesítő — képzelt államot, mint valóban létezettet vagy fennállót mutat be. A művészi igény rendszerint háttérbe szorul benne az oktató, nevelő célzat javára; a legtöbb államregény voltaképpen szépirodalmi formájú állambölcseleti munkának tekinthető. Különösen az erős társadalmi elégületlenségtől áthatott, forrongó átmeneti korszakok kedveznek az államregény elterjedésének. A műfaj ókori előképe Platón Az állam c. műve. Morus Utópiája és Campanella Napállama szerzőjüknek — a feudalizmus bomlása idején kialakult — utópista kommunisztikus elképzeléseit szólaltatja meg. Az államregény virágkora a 18. sz., Féne-