Benedek Marcell (szerk.): Magyar irodalmi lexikon 2. L-R - Magyar irodalmi lexikon 2. (Budapest, 1965)
N
Imre: It, 1954; Kardos Pál: A „Nyugat” debreceni kapcsolatai (1955); Komlós Aladár: Haladó hagyomány-e a Ny.? (Tegnap és ma, 1956); Pók Lajos: It, 1957; Gellert Oszkár: Egy író élete (I—II. köt., 1958, 1962); Füst Milán: It, 1959; Ny. repertórium (Összeállította Galambos Ferenc, 1959) ; Nemeskürty István: ItK, i960; Fenyő Miksa: Följegyzések a „Ny.” folyóiratról és környékéről (Niagara Falls, 1960) ; T. Lovas Rózsa: Stilisztikai tanulmányok, 1961; Bóka László: Egy új stílus bölcsőjénél (Arcképvázlatok és tanulmányok, 1962); Komlós Aladár: Magyar Tudomány, 1963. L. Gy. nyugat-európai versformák: összefoglaló neve mindazon versidomainknak, melyek nem tartoznak a népi fogantatású, ún. -<- magyaros verseléshez, hanem művelődési kapcsolatok révén a nyugati irodalmakból kerültek be a magyar költészetbe. Behatolása minden bizonnyal már a középkorban megkezdődött; erről tanúskodik számos népiessé vált ritmusképlet, valamint a rím elterjedése. Hangsúlyos verssé ''aló átalakítása a 15. sz.-tól a 18. sz.-ig ment végbe, e törekvések leginkább Balassi Bálintnál és Szenczi Molnár Albertnél nyilatkoznak meg: mindkettőjük költészetében nemcsak magyaros, ereszkedő ritmusú versképletek szerepelnek, hanem számos nyoma van már a hangsúlyon alapuló jambusversnek is. Meghonosítása nagy lendületet vett a 18. sz.-ban: Ráday Gedeonnak 1735 körüli kísérletei után főleg Kazinczy Ferenc körének, majd Csokonainak voltak e téren nagy érdemei. A magyar irodalomban azonban mások a mint a franciáknál, olaszoknál, németeknél: ott ugyanis a metrumnak megfelelő ritmust a költők a rendszerint kötött szótagszámon és a soroknak metszettel való tagolásán kívül a természetes szóhangsúllyal érik el: a nyugat-európai jambus tehát elsősorban nem az időmértékes, hanem hangsúlyos és hangsúlytalan szótagok váltakozásán alapul. Az időmérték csupán annyiban jut szerephez, amennyiben a hangsúlyos szótagok a franciában, olaszban, németben mindig kissé hosszabbak a hangsúlytalanoknál. A modern európai jambus ezen hangsúlyos formájában került át pl. az orosz és a román költészetbe, Mo.-on viszont a 18. sz. óta tudatosan törekedtek arra, hogy a nyomatékait ne szó- és szólamhangsúllyal, hanem hosszú szótaggal helyettesítsék, a gyönge ütemrészeket pedig rövid szótaggal. Vagyis a ~at úgy kezelték, mint az ugyancsak a 18. sz.-ban divatba jött görög—latin versformákat. A természetes szó- és szólamhangsúly ezzel még nem szorult teljesen háttérbe, ennek a ^ban való tudatos érvényesítése valószínűleg később kezdődött. A ~ ritka kivételektől eltekintve (->-blank verse) az időmértéket a rímmel kapcsolják össze; közkedveltségükhöz nagyban hozzájárult egyrészt a legtöbb metrum meglehetősen szabad kezelésének a lehetősége, másrészt pedig az igen változatos ritmusú -+ periódusok. Kölcsey Himnusza 7 és 6 szótagú trocheusi sorok szövedéke, Vörösmarty Szózata 8 és 6 szótagú jambusi sorokból áll (ez az angol balladák kedvelt versformája is, vö. Arany János: A walesi bárdok). Arany János Széchenyi emlékezete c. versében az immár klasszikus ódaformát alkalmazta, a 8 soros szakaszokba rendezett 11 és 10 szótagú jambusi periódust stb. A a 19. sz. végén s különösen a 20. sz.-ban erős lazuláson mentek keresztül; a régebben divatozó, feszes ritmusú daktilusi és anapesztusi metrumok nagyon ritkák lettek, s nemcsak a trocheusi, hanem a jambusi formákon is erőteljesen áttört a szöveg természetes hangsúlyozása. A 20. sz. elején egyes költők (pl. Dutka Ákos) gyakran éltek a jambus gyönge részének németes aprózásával, e verselési eljárás ma azonban legfeljebb Heine és más német költők fordításaiban él tovább. A ~hoz fűződő strófaképletek alapformái szintén idegen eredetűek; a magyar költők azonban alkottak számos új strófaképletet is (-+Himfy-versszak). — írod. Négyesy László: A mértékes magyar verselés története (1892); Horváth János: Magyar ritmus, jövevény versidom (1922); Horváth János: A magyar vers (1948); Horváth János: Rendszeres magyar verstan (1951); Benedek Marcell: Kis könyv a versről (i960); Gáldi László: Ismerjük meg a versformákat (1961). Nyugati László (Bp., 1910. febr. 28.— ): költő. Három reáliskolát végzett Bp.-en, majd munkás lett, 1948—49-ben üzemi lapszerk. Bp.-en él. Alacsony színvonalú verseit saját kiadásában terjesztette. Verseskötetei: Pádon (1940); Nem hagylak el, Ember (1946); Véres fátyol (1948). — írod. Bóka László: Ország Útja, 1941. Nyulassy Antal Ignác (Székesfehérvár, 1820. jan. 19.— 1900. szept. 18., Bakonybél): költő. Teológiát a Benedekrend tagjaként Pannonhalmán végzett. 1845—47 közt Pannonhalmán, 1847—50 közt Sopronban volt hitszónok. 1851—66 közt tanárként működött Sopronban, 389 NYU Nyulassy Antal egyik verseskötetének címlapja WtUSSY AVTAt VERSEI.