Benedek Marcell (szerk.): Magyar irodalmi lexikon 2. L-R - Magyar irodalmi lexikon 2. (Budapest, 1965)
L
Lisznyay Kálmán három kötetének címlapja (Debrecen, 1692) c. művében a hunok és magyarok középkori históriájának ismertebb adatait állította össze. Néhány latin történeti művet is írt. Liszt Ferenc (Doborján, 1811. okt. 22.— 1886. júl. 31., Bayreuth): zeneszerző, zongoraművész. Apja, Liszt Ádám, Esterházy herceg tiszttartója, maga is zeneileg kiművelt ember, korán kezdte a tehetséges gyermek zongoraoktatását, s maga volt első mestere. L. már 9 éves korában átütő sikerrel lépett fel Sopronban önálló hangversenyen. Taníttatása érdekében édesapja 1821-ben Bécsbe költözött, ahol L. zongorázni Czernytől, zeneszerzést Salieritől tanult. Két év múlva, 1823-ban Párizsba költöztek, ahol Paer és Reicha vezetése alatt zeneszerzést tanult, ugyanakkor hangversenykörútjain meghódította az angol, majd a francia zeneértő közönséget. 1840 jan.jában adott óriási sikerű pesti hangversenyének nagy jövedelmét a Nemzeti Zenede létesítésére adományozta. Ebben az évben írta hozzá híres ódáját Vörösmarty. 1842-től 61-ig Weimarban működött mint udvari karmester. 1846-ban újra Mo.-on hangversenyezett, 1847-ben azonban a hangversenyzéstől visszavonult, attól kezdve mint zongoraművész csak kivételes alkalmakkor lépett fel. A Weimarban töltött időkre esik zeneszerzői munkásságának nagyarányú kibontakozása. 1857-ben az esztergomi bazilika felszentelésére írta és az ünnepélyen maga vezényelte az Esztergomi misét, 1858-ban mint karmester lépett fel Pesten, sőt ugyanakkor egy zongorahangversenyt is adott. Az 1860-as éveket főként Rómában töltötte. 1875-ben a Bp.-en akkor létesített Országos Zeneakadémia elnöke lett; ettől kezdve felváltva töltötte az év egy-egy részét Pesten, Weimarban és Rómában, de gyakran ellátogatott Bayreuthba is. — A 19. sz. legnagyobb magyar zeneszerzője volt, nemzetközileg is a romantikus programzene egyik legkiemelkedőbb képviselője. A Berlioz által kezdeményezett zenei műfajt, a szimfonikus költeményt ő emelte a legnagyobb művészi magaslatokra (Les Preludes, Tasso, Mazeppa, Hunok csatája stb.). Két nagy szimfóniáján kívül (Danteszimfónia, Faust-szimfónia) miséket (Esztergomi mise, Koronázási mise, orgonamisék), zongoraversenyeket (Esz-dúr, A-dúr), zongoraműveket (Danse macabre, H-moll szonáta, Bach-fúga, Harmonies poétiques et religieuses, Consolations, Années de pelerinage, 19 magyar rapszódia stb.), egy operát (Don Sanche), oratóriumokat és számos kantátát, kórusművet, dalt írt. Tanulmányaiban főleg kora zenei kérdéseivel foglalkozott; jelentős Lohengrin et Tannhäuser de Richard Wagner (Köln, 1852), Robert Franc (1872) és Frédéric Chopin (Leipzig, 1879) c. munkája. írói stílusa romantikus, nagy képeket fest, jól tud hangulatot kelteni, főleg ha franciául ír. Német nyelvű írásainak stílusa fegyelmezettebb. Les Bohémiens et leur musique en Hongrie (Párizs, 1859) c. hírhedt röpiratában a mo.-i cigányok zenéjét tévesen azonosította a magyar népzenével; a magyarul is megjelent, nagy vitát kiváltó írás megállapításait élete végén visszavonta, összegyűjtött írásait Lina Ramann adta ki 6 kötetben (1880 — 83), levelezése 15 kötetben jelent meg, Válogatott írások c. gyűjteményes kötetét fordította és sajtó alá rendezte Hankiss János (1959). Müveinek bibliográfiája: August Göllerich: Ungarische Zeitschrift für Musik, 1888 — 89. — írod. Pauler Ákos: L. F. gondolatvilága (1922); Bartha Dénes: L. F. (1936); Bartók Béla: L.-problémák (1936); Falk Géza: L. breviárium (1936); Koudela Géza: L. F. (1936); Gárdonyi Zoltán: L. F. magyar stílusa (1936); L. F. (bibliográfiával, 1936); Lisznyay Kálmán Liszt Ferenc röpiratának magyar fordítása A I ZHáMOMUH. CZIGANY ZENÉRŐL. MAO .VKUKNLWiOY fcISZ* «S«IK««X. ПЭТ • l.No