Benedek Marcell (szerk.): Magyar irodalmi lexikon 2. L-R - Magyar irodalmi lexikon 2. (Budapest, 1965)
M
MON 272 összetettebb tudattartalmat kifejező összetett mondatok stílushatása — sok tekintetben — mellérendelt vagy alárendelt voltukkal áll összefüggésben. A mondat tartalmát tekintve: a kijelentő mondat nyugodt, tárgyilagos közlésekre jellemző. Ez az uralkodó mondatformája a hivatalos és tudományos stílusnak, s általában az olyan természetű nyelvi megnyilatkozásoknak, melyeknek célja ismeretek, tények, jelenségek, személyek tárgyilagos leírása és események elmondása. De ez is — különösen az egyszerű, gyakran néhány szavas, esetleg hiányos kijelentő mondat - - telítődhetik érzelmi-hangulati elemekkel (pl. ,,Jő; — szeme villan s tapad a tőrre; Arca szobor lett, lába gyökér”. Arany: Tetemre hívás). — A felkiáltó mondat vagy felkiáltás változatos érzelmi állapotok: csodálat, lelkesültség, meglepetés, keserűség, gúny stb. kifejezésére használatos (pl. „Meghalni az emberiség javáért! Mily boldog, milyen szép halál!” Petőfi: Sors nyiss nekem tért. ..). A kérdő mondatok közül stilisztikai tekintetben különösen fontosak azok, amelyek feleletet nem igényelnek, csupán az elevenségre, fordulatosságra törekvő stílusnak az eszközei. Az ún. figyelemkeltő kérdés gyakori pl. a népmesékben s a népies modorú előadásban (pl. „Hanem mit ebédelt, ki nem találjátok; Gondoljátok-e mit? Csupa kősziklákot.” Petőfi: János vitéz). A tűnődő kérdéssel a költő megéreztetheti azt a gondolatot, amely elemi erővel ragadja meg lelkét (pl. „Nem kérdem én, hogy mi leszek? Csak azt mondd meg, hogy mi vagyok, s miért vagyok?” Petőfi: Világosságot!). Más-más stílushatásuk van az óhajtó, felszólító stb. mondatoknak is. mondatpárhuzam: az irodalmi mű érzelmi-hangulati hatásának növelésére szolgáló nyelvi, stilisztikai eszközök (-*- erősítés) egyike. Lényege az, hogy az író a mű egyes mondatainak ismétlésével v. az egymást követő mondatok részeinek párhuzamos elrendezésével belső ritmust alkot. (Bővebben paralelizmus.) mondatrészek stiláris értéke: stilisztikai jelenség. Némely mondatrész stílushatása jelentéktelen, másoké határozottabb, jelentősebb. Az állítmány körében pl. különösen a névszói és az igei állítmány stilisztikai értékének különbsége figyelemre méltó. A névszói állítmány állapotot, minőséget fejez ki, s elsősorban a leírásokban és a lassított menetű elbeszélésekben gyakori. Állóvá, mozdulatlanná merevíti az ábrázolt jelenségeket, eseményeket, egyszer az állandóság, a megmásíthatatlanság érzését keltve az olvasóban, máskor meg éppen jellemző tulajdonságokra, helyzetekre mutatva rá, pl. „Magyar Alföld — gond a dombja j temploma cövek; talaja mély aludtej, de benne j hánykolódnak szögletes kövek.” (József Attila: Magyar Alföld). Ezzel szemben az igei állítmány a változást, a mozgást érzékelteti, ezért élénkké teszi a stílust. Zrínyi pl. így mutatja be a török elleni harc hevességét: „Félholtan némelyik marja ellenségét; Amaz mint vérszopó szomjúhozza vérét; Ki sebeken által bocsátja ki lelkét; Ki szorosságtul fűlt, ott hagyja életét.” (Szigeti veszedelem). A határozók fontos eszközei a stílus színessé, szemléletessé, érzelmileg-hangulatilag telítetté tételének; hozzájárulnak pl. Ady: A Hadak útja c. verse ódái lendületéhez, mozgósító hatásához is, és Ady egyéni stílusának éppúgy részei, mint pl. jelzői: „Rongyos hadak, roppant hadak seregeinek vígan, vitézül.” — Leggazdagabb a -»jelző stílusértéke. mondatzárlat: mondatvégek ritmikus lejtése prózai szövegekben. A középkori görög és latin ritmikus prózában — időmértékes ritmussal — különösen gyakran fordul elő (itt a neve cursus v. clausula ). Monde Magyar Könyvei, A: a párizsi magyar emigránsok kiadói vállalkozása 1929—30-ban. Károlyi Mihály eszmei és anyagi támogatásával szerkesztette Bölöni György és Aranyossi Pál. Henri Barbusse Le Monde című baloldali, de nem kommunista folyóirata kiadói tevékenységéhez kapcsolódva jelentették meg a szépirodalmi műveket. A ~ kiadványaként megjelent kötetek: A. Taraszov-Rogyionov: Csokoládé; Ernst Glaeser: A 902-esek; Szilágyi András: Új pásztor; J. Hasek: Infanteriszt Svejk viszontagságai a nagy háborúban. A. Taraszov-Rogyionov és J. Hasek regényét Karikás Frigyes fordította, Glaeser könyve pedig Bölöni György fordításában jelent meg. Tervbe vették H. Barbusse, Ehrenburg és M. Solohov egy-egy művének kiadását. Kellő anyagi fedezet hiánya miatt azonban a kiadói tevékenységet tovább folytatni nem tudták. A megjelent műveket Mo.-on a postai forgalomból kitiltották, illegális terjesztőit üldözték, bíróság elé állították. — írod. Nagy Péter: A Monde magyar könyvei (Tanulmányok a magyar szocialista irodalom történetéből, 1962).