Benedek Marcell (szerk.): Magyar irodalmi lexikon 2. L-R - Magyar irodalmi lexikon 2. (Budapest, 1965)
M
MÓR 298 1896); A művészi utánzás ehe (Sokrates, Plátó, Aristoteles; Nagybánya, 1897); A biblia és a költészet (1898); A művészi utánzás elvének története, XVIII. század (1899); Galánthai gróf Fekete János (1903); Byron Magyarországon (1913). Verses műve a Napkirálynő c. „fantasztikus idill” (Nagykikinda, 1891). Lefordította az Eddát (1890). Sajtó alá rendezte és a szerző életrajzával látta el Pékár Károly: Magyar kultúra c. művét (1916). — írod. Lukinich Imre: Századok, 1938. Morvay Gyula (Tardoskedd, 1903. okt. 2. — ): író, költő. Gimnáziumi tanulmányait Bp.-en végezte. Tevékeny részt vett a Sarlós-mozgalomban. Rimaszombaton hosszú ideig polgári iskolában tanított. 1940 óta ismét Mo.-on él, Abonyban, majd Nagykanizsán lett tanár; jelenleg is Nagykanizsán lakik. Regényeiben egy-egy falu népének közös problémáit tárja fel. Tájszavakkal ízesített, színes, érzékletes nyelven, erőteljes realizmussal elevenít meg tájakat és embert. Mo.-on csak két regényének (Falu a havasok alatt; A nagy út) volt visszhangja. — Művei: Forróra fülledt a talaj (versek, Pozsony, 1930); Magamig ért a sor (versek, Érsekújvár, 1932); Új holnap felé (versek, Vágsellye, 1935); Emberek a majorban (regény, Pozsony, 1936); Falu a havasok alatt (regény, 1940); Valami készül (kisregény, Pécs, 1944); A nagy út (regény, 1944); Fekete föld (regény, 1948; csehül is, 1951). — írod. Illyés Gyula: Nyugat, 1931; Sándor László: Korunk, 1937; Bóka László: Nyugat, 1941; Sipos Gyula: Forum, 1948; Balogh Edgár: Utunk, 1957. Mosdóssy Imre (Alsóbogát, 1862. okt. 21. — 1943. febr. 19., Bp.): író. A bp.-i egyetemen jogi tanulmányokat végzett. 1891- ben a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztériumba került. 1892-től segédtanfelügyelő, 1895-től tanfelügyelő, a két világháború között miniszteri tanácsos és Bp. vezető tanfelügyelője volt. Az ellenforradalom uralomra jutásakor fellépett a haladó szellemű pedagógusok ellen. — Főbb művei: Árva szerelem (regény, 1895); Az Üllősiek végnapjai (regény, 1897); Művészet az iparban (1902); Félszegségek a nevelésben (1902); Eszmény a népiskolákban (1903); A jó nevelés kis tükre (1905); A magyar népoktatásügy szervezete (1906). Több ifjúsági regényt is írt. Moszkvai Proletárírók Magyar Szekciója: az SZU-ban élő emigráns magyar írók szervezete. 1925 őszén alakult Moszkvában. Hivatalos orgánuma a Sarló és Kalapács c. folyóirat mellékleteként megjelentetett Proletárirodalom c. kiadvány volt. Ebben szépirodalmi és publicisztikai írásokon kívül a szervezet irodalompolitikai állásfoglalásait kifejtő közlemények is megjelentek, többek között a József Attilát helytelenül értékelő „A magyar proletárirodalom platformtervezete” is (1931. júniusi szám). A szervezet tevékenysége 1937-ben szűnt meg. motiváció <lat.>: epikai és drámai művekben a szereplők elhatározásainak és tetteinek levezetése megfelelő okokból, indítékokból. A drámában különös jelentősége van a szigorúan pontos, meggyőző '■'-mák, más műfajokban, mint pl. a balladában a ~ általában a legszükségesebbre korlátozódik. A ~ mellőzése az action gratuite, (--még lélekrajz) motívum <lat.>: 1. valamely cselekedetet előidéző indíték, motiváció. — 2. az irodalomtudomány szóhasználatában bizonyos jellegzetes, az irodalom alkotásaiban ismételten felbukkanó, alapvető emberi tartalmakat, viszonyokat, magatartásformákat kifejező alakok, helyzetek vagy történések megjelölésére alkalmazott műszó. A ~ nem tévesztendő össze a mű tárgyát szolgáltató anyaggal, mert ez utóbbi — szemben a ~ általános jellegével — már konkrét, egyedi vonásokkal rendelkezik. Vannak sajátosan valamelyik irodalmi műfajhoz kötött (lírai, drámai, balladai stb.), továbbá egy meghatározott korszakra v. egy író művészetére jellemző ^ok. Ugyanaz a különböző művekben — az adott történelmi helyzettől, az író világnézetétől, mondanivalójától, alkotói módszerétől függően — teljesen eltérő értelmet és funkciót nyerhet (pl. az apa halálát megtorló vérbosszú ~a Aiszkhülosz Oreszteiájában, Szophoklész Elektrájában és Shakespeare Hamletjében; a gyermeki hálátlanság ~a Shakespeare Lear királyában és Balzac Goriot apójában). motívumtörténet: az irodalomtudománynak az az ága, amely hagyományos irodalmi motívumoknak különböző korszakokban való továbbélését és megjelenési formáit vizsgálja. A^i kutatásnak csak akkor van igazi értéke, ha — feltárva a motívumok vándorlásának és átalakulásának történeti, társadalmi és esztétikai tényezőit — az irodalmi fejlődés lényeges összefüggéseinek megismerését segíti elő. Különösen az 1920- as és 30-as évek német irodalomtudománya művelte előszeretettel.