Benedek Marcell (szerk.): Magyar irodalmi lexikon 2. L-R - Magyar irodalmi lexikon 2. (Budapest, 1965)
N
NAG З24 Nagy Lajos két munkájának címoldala Nagy Lajos délután a Grün-irodában (1910) szintén a humánus érzelmeket megsemmisítő sivár viszonyokról szól, az ember megvertségéről az érdekek szövevényében, a Tanyai történet (1917) pedig a cselédembernek és az úri hatalom fogdmegjeinek szembenézését villantja fel, a kérlelhetetlen érdekellentétet hangsúlyozza. (Ebből az elbeszéléséből 1953-ban színművet is írt.) Lényegében már ezekben a korai írásokban felsejlenek N. elbeszélői attitűdjének alapvonásai: a szenvtelenül ridegnek tetsző tényleírás, a rejtetten robbanásra kész indulatok ícszültségteremtő ereje — mindez átsüt a nemegyszer naturalisztikus ábrázoláson is. A polgári demokratikus forradalomtól többet várt N., a proletárforradalom idején fő gondja a túl mélyre gyökerezett szolgaszellem ostorozása volt. Az ellenforradalmi rendszer közvetlenül nem üldözi, de mivel semmilyen formában sem hajlandó a kurzus szolgálatába állni, mellőzés lesz a sorsa hosszú ideig, még a meghalványuló Nyugatban is csak hellyel-közzel jelenik meg írása, noha 1922-től főmunkatársa a lapnak, s egy időben az Árkádia-rovatot is vezeti. 1925-ben az újra szervezendő Vörösmarty Akadémia tagjává jelölik. A 20-as évek elejének szellemi atmoszférája fokozott ellenállásra ingerli, szellemes karcolatokban, tárcákban küzd a nacionalista —antiszemita kurzus ellen (Képtelen természetrajz, 1921). Farkas és bárány (1922) c. novellája bátor és művészi dokumentuma ennek a küzdelemnek. A változott körülmények között kifejlődik publicista vénája is, egyaránt tollhegyre szúrja a közélet visszataszító jelenségeit, a kispolgári közízlés primitívségét, az irodalom és színműirodalom selejtes termékeit. 1929 — 32 között a radikális Századunk közli sajtószemléit, ezekben már az előretörő fasizmus ellen emeli fel szavát. Az irónia, a gúny fegyvereivel küzd, méltó társa lesz Gábor Andornak, Bálint Györgynek, a kor kiemelkedő kommunista publicistáinak. A 20-as évek elején írásait, elbeszéléseit még csupán plebejus, demokratikus szellem hatja át, melyben jelen vannak az anarchizmus, az ösztönösség elemei is. Ez utóbbitól tulajdonképpen sohasem tud teljesen megszabadulni, főleg mert az összekapcsolódik majd benne a freudizmus tanításaival. Úgy gondolta nemegyszer, hogy az osztályelnyomás durva és aljas tényei is talán egy, még mélyebben rejtező, az ember idegeiben és ösztöneiben megbúvó állatiasság, a gonoszság és butaság megjelenési formái. Nagyrészt még kialakulatlan nézeteivel magyarázható, miért nem sikerült első regénykísérlete, a Vadember (1926). A mű hősének „szocializmusa” sokban rokon a korabeli szociáldemokraták illúzióival, amelyeket a regényt közlő Népszava meg is kívánt a szerzőtől. Találóak azonban a regénynek azok a részei, melyekben a kisvárosi miliőt iróniával ábrázolhatta. A 20- as évek közepén N. közel kerül az illegális kommunista párthoz, megismerkedik Gergely Sándorral, Gereblyés Lászlóval, Tamás Aladárral és József Attilával, aki mindvégig atyai barátjaként tisztelte őt. írásai ezután egyre gyakrabban jelennek meg a 100%ban, a Forrásban, 1927—28-ban pedig maga szerkeszt radikálisan haladó szellemű folyóiratot, Együtt címmel. Világszemlélete egyre tisztul, írásainak központi témája egyre inkább a „Gazdagember” s a „Szegényember” ellentéte lesz, e viszony torzító, ember- és kultúraellenes vonásait nyomozza az élet minden megnyilvánulásában. Egy évtizeden át él és alkot az illegális kommunista párt eszmei vonzásában, ez az idő hozza el művészete nagy emelkedését. A kor a megingott régi világrend és az új törvényeket kereső szocialista eszmerendszer mérkőzésének vetületében a művészi kísérletezéseknek, az új valóság adekvát tükrözésének megannyi változatát érleli meg. Anélkül, hogy bármelyik