Benedek Marcell (szerk.): Magyar irodalmi lexikon 2. L-R - Magyar irodalmi lexikon 2. (Budapest, 1965)
N
nr ~ ' ■■ ..i' nómcth Andor зМкШеПеШ foti ь к Ц1Л1)А< **” е~шЯ,Л<,теМ, МТТШ1СН Л6ШША1 TAftTBSSOS fETTERNICH VAGY ШШ>МАС1А «AGAS ISKOLÁBA Явит! ДКТЮК Németh Andor három munkájának címlapja Csorba Győző: Sorsunk, 1947; Somlyó György: Újhold, 1947; Vidor Miklós: Vigilia, 1947; Sík Csaba: It, 1958; Vas István: Evek és művek (1958); Rónay György: Vigilia, 1958; Kardos László: Vázlatok, esszék, kritikák (1959). németes irány: a 18. sz. végi magyar irodalom egyik csoportjának régebben előforduló hibás elnevezése. Az elnevezés annak a külsőséges és mechanikus felosztási elvnek a terméke, amely a magyar társadalmi és művészi fejlődés valóságos irányzatai helyett egyes — olykor el is túlzott — idegen hatásokból indult ki, s ezen az alapon különböztetett meg „franciás” és „németes” iskolát a 18. sz. végének irodalmában. A ~hoz sorolt írók (Dayka Gábor, Szentjóbi Szabó László, Verseghy Ferenc, Batsányi János, Kazinczy Ferenc) nem alkottak a szó igazi értelmében vett irodalmi iskolát. Hatott ugyan rájuk a német szentimentalizmus és klasszicizmus költészete, melynek műfajait és versformáit Mo.-on is igyekeztek meghonosítani, irodalomtörténeti helyüket mégsem elsősorban ez a tény, Németh Andor három idegen nyelven kiadott könyve ANDO* NtMETH MARIA TERESA DE AUSTRIA Г. «1*1« *»4EHf*Ap. КАША te mgptémjmf **** ******* ' hanem a műveikben kifejeződő haladó, a felvilágosodást és a szentimentalizmust egybeötvöző világnézetük, ill. a magyar jakobinusok mozgalmával való kapcsolatuk határozza meg. — írod. Waldapfel József: A magyar irodalom a felvilágosodás korában (i954)Németh Andor (Celldömölk, 1891. dec. 28. —1953. nov. 13., Bp.): író, kritikus. Tanulmányait a bp.-i egyetem bölcsészeti karán végezte. Veronika tükre (1912) c. darabját a Galilei Kör színjátszói mutatták be. 1914-ben Párizsba utazott, a háború kitörésekor a francia hatóságok internálták. 1919-ben szabadult, a Tanácsköztársaság bécsi követségének sajtóattaséja lett. A Tanácsköztársaság bukása után tevékeny szerepet töltött be a bécsi emigráció életében, cikkei a Bécsi Magyar Újságban és Fényes Samu Diogenes c. lapjában jelentek meg. 1926-ban hazatért. 1936 —39-ben az Újság irodalmi rovatának vezetője, a Szép Szó egyik szerkesztője volt. Kritikái és publicisztikai cikkei itt, a Nyugatban, A Toliban, a Munkában és a Dokumentumban jelentek meg. Fontos szerepe volt a baloldali irodalmi életben, meleg barátság fűzte József Attilához. Ennek egyik terméke József Attila (1944) c. könyve. A fasizálódás erősbödésekor, 1938-ban Párizsba költözött. A német megszállás idején Dél-Franciao.ban: Cassis-ban és Montaubanban élt. 1945—47-ben ismét Párizsban dolgozott, itt jelent meg Kafka ou le mysthe juif (Párizs, 1947) c. tanulmánya. 1947-ben hazatért és a megújuló magyar irodalom egyik szervezője lett. 1947 —50-ben a Csillag főszerk.-je volt. írásai itt, a Fórumban és az Új Magyarországban jelentek meg, kiemelkedik közülük a József Attila élete és kora c., 1948-ban közzétett hosszabb tanulmánya. Sokrétű irodalmi munkája során két útikönyve — Felsőolaszország (1929); Magyarország (1930) —, A párizsi kommün (1932) c. korrajza és számos — főként életrajzi — regénye jelent meg: A kegyenc (Teleki László élete; Horváth Zoltánnal, 1937); Mária Terézia (1938); Metternich vagy a diplomácia magas iskolája (1939); A császár-diktátor (III. Napóleon élete,1939); Egy foglalt páholy története (Karinthy Frigyesről, 1942). Kisregényei: A 313-as akta (1933) ; A kék szappanhab (1933); Kérem a következő urat (1933); A sárga kimonó (1933). Több művét franciára és spanyolra is lefordították. Publicisztikai műve: Előhang negyvennyolchoz (1948). Színdarabja: Falusi lány fehérben (1937). Utolsó éveiben A betű mestere (Tótfalusi Kis Miklós életregénye,