Benedek Marcell (szerk.): Magyar irodalmi lexikon 3. S-Z - Magyar irodalmi lexikon 3. (Budapest, 1965)
S
Sajó Aladár regényének címlapja Sajó Aladár (Vác, 1869. szept. 8. —1943. ápr. 14., Vác): író, újságíró. Jogot végzett Bp.-en. A Magyar Hírlap, majd több mint harminc évig a Budapesti Hírlap munkatársa, az Esti Újság felelős szerk.-je, 1897 — 1915 között az Otthon írók és Hírlapírók Körének titkára, ill. főtitkára volt. Elbeszélő munkáiban a „k. u. k.” katonai életet rajzolja. Művei: Katonáéknál (elbeszélések, 1893); De profundis (tárcák, 1894); Kaszárnyatitkok (elbeszélések, 1895); Regruták és más katonák (1897); Ezredes Boriska (regény, 1897); A császár kenyerén (1900); Az újság (Újságírás — újságkiadás, Róna Lajossal, 1902); Egy újságíró jegyzőkönyvéből (1930). - Fordította S. Zweig és E. T. A. Hoffmann műveit. Sajó Sándor (Ipolyság, 1868. nov. 13.— 1933. febr. I., Bp.): költő. 1895-ben a bp.-i egyetemen magyar—latin szakos tanári oklevelet szerzett. Előbb vidéken, 1903-tól a fővárosban tanított. Igazgató, majd 1921- ben címzetes főigazgató lett; 1930-ban vonult nyugalomba. 1917-től a Kisfaludy Társaság tagja, 1932-től az MTA levelező tagja volt. Kezdeti versein Vörösmarty, Petőfi és Arany hatása érződik. A szerelem, szülői szeretet, családi érzés mellett legtöbb versének témája nacionalista jellegű nemzeti érzés. Az I. világháború előtt írt verseiben gyakran osztrákellenes hangot üt meg. 1914 után sorozatban írja háborúra uszító verseit. A Tanácsköztársaság bukása után az egyik legszélsőségesebb irredenta költő, a magyar Mussolini elővételét várja. Prózai műveket is írt. Verseskötetei: Három év alatt (Selmecbánya, 1896); Fiatal Szívvel (1898); Útközben (1904); Gordonka (1910); Tegnaptólholnapig (1920); Magyar versek (1922); Muzsikaszó (1925); Gyertyaláng (1930); S. S. költeményei (1937). Színdarabjai kéziratban maradtak, egy kivételével: Zrínyi György házassága (1903, az MTA Telekidíjjal jutalmazta; bemutatta a Nemzeti Színház: 1907). — írod. Alszeghy Zsolt: Vázlatok (1925); Négyesy László: Akadémiai Értesítő, 1933; Tóth József: S. S. (1934); Aprily Lajos: a Kisfaludy Társaság Evlapjai, 1936; Perényi József: It, 1937-sajtó: a német eredetű „prés” szó régebbi magyar szinonimája, s ezért a könyvnyomtatásra szolgáló egyszerű gép neve is; átvitt értelemben jelenti a „prés” alól kikerült nyomtatványokat, ill. a mai általános nyelvhasználat szerint az időszaki ^termékeket (hírlapokat és folyóiratokat), elsősorban a hírlapokat (napi~, időszaki <~). A elsődleges feladata az olvasók tájékoztatása a világ eseményeiről: a hírközlés. Ezt a feladatot az őskorban és az ókorban különböző egyéb, kezdetlegesebb eszközökkel (feliratok, kikiáltók, jelzőtüzek stb.) oldották meg. A hírközlés írott formájával először az ókori Rómában találkozunk. A fórumon kifüggesztett Acta Diurna elsősorban a közérdekű állami határozatokat közölte. A középkor legfontosabb hírközlő eszköze a kéziratos újság, a levélújság volt. A polgárság megerősödésével a kéziratos újságok egyre jobban terjedtek, s egyes olasz és német kereskedővárosok valóságos hírközpontokká alakultak, ahonnan rendszeresen tájékoztatták más városok polgárait. A legnagyobb hírközpont a 17. sz. elejéig Velence, Augsburg és Köln volt. A kéziratos újságokat a 16. sz.-ban már előfizetés útján terjesztették. így pl. Pozsony város tanácsa a 16 — 17. sz. fordulóján az augsburgi Lamperter-féle levélújság előfizetője volt. A legkiterjedtebb hírszolgá-Sajó Sándor és egyik verseskötetének dinlapja Nyomda a 16. és a 19. században )