Benedek Marcell (szerk.): Magyar irodalmi lexikon 3. S-Z - Magyar irodalmi lexikon 3. (Budapest, 1965)
Sz
218 SZÉ könyveket a -» belletrisztika veszélye fenyegeti. Szépkúti Miklós (Sátoraljaújhely, 1905. júl. 8. —1944, Auschwitz): költő. Iskolai tanulmányit Szegeden végezte. Rendkívüli tehetsége már gyermekkorában feltűnt. Diákkorában felsőbb matematikai problémákról írt értekezéseket. Sokoldalúságának egyik bizonyítékaként költészettel is foglalkozott. Egyike azoknak, akik együtt szerepeltek a fiatal József Attilával a Lírai anthológia szegedi költők verseiből (1922) c. kötetben. A 20-as években több verseskötete jelent meg. Túlfokozott szellemi munkája következtében idegbetegség támadta meg. Újra meg újra a klinikára került gyógykezelés céljából. A fasizmus áldozata lett, deportálták. Művei: Bevezetés a halmazelméletbe (tanulmány, Szeged, 1921) ;A szám fogalmának kiépítése (Népszerű fejezetek a felsőbb matematika köréből, tanulmány., uo., 1922); ? (versek, Szeged, 1922); Két év múlva (Bizarr poémák, versek, uo., é. n.); Sehol — Soha (misztérium, uo., 1925); Én — végtelen (versek, uo., 1925). — írod. Péter László: József Attila Szegeden (1955). Szépliteraturai Ajándék: a ->-Tudományos Gyűjtemény 1821—27 között megjelenő szépirodalmi melléklete. Folytatása a Koszorú. Szépmíves: Kacsmári Imre 1933-ban Bp.-en megjelenő irodalmi, kritikai és művészeti folyóirata. Szépmíves Céh: -*•Erdélyi Szépmíves Céh Széppataki Róza: -*■ Déryné Szépkúti Miklós és egyik verseskötetének címlapja széppróza: a kötetlen formában írt szépirodalmi műalkotás. Műfajai: az elbeszélés, a regény, a prózában írt dráma és a művészi leírás. A stilisztikai trópusok és figurák használatával, széphangzással, hangzati és indulati elemek hozzáadásával ér el költői hatást. szépség: az esztétika egyik legvitatottabb fogalma. Konkrét meghatározását és esztétikai lényegének tisztázását nagyon megnehezíti, hogy a fogalom (többnyire metaforikusán) a legkülönfélébb esztétikán kívüli területeken használatos, így például a hétköznapi életben (szép ruhák, használati tárgyak), az etikában (szép érzelmek, tettek, szép halál), az egzakt tudományban (szép bizonyítás, levezetés), valamint az ismeretelmélet és a vallás területén is. Ennek oka egyrészt az, hogy az esztétikum az élet egyéb szféráival együtt nőtt ki az őskori ember mindennapi életéből, másrészt a különféle emberi magatartásmódok és visszatükrözési formák közt ma sincs éles határvonal, és ily módon a ~ szorosan érintkezik a kellemesség, az igazság stb. területeivel. Az esztétikai ~et mindenekelőtt az különbözteti meg a mindennapi életben és az etikában megnyilvánuló ~től, hogy nem elsődleges módon része a valóságnak, hanem csak művészileg megjeleníti az etikában vagy a természet élményében megnyilvánuló ~et. Ez a meghatározás a természeti ~et az esztétikum birodalmából a kellemesség szférájába utalja, mert a természeti ~ hatása esetlegesebb, inkább az átélő egyedi személyiséghez kötött és katarzis kiváltására csak rendkívüli esetekben alkalmas. — Ebben a meghatározásban nincsenhierarchikus értékítélet. Az esztétika történetében sokat vitatkoztak arról, hogy mi szebb: a természet vagy a művészet. Az objektív idealista Hegel az eszmével átitatott művészet felsőbbrendűségét vallotta, Csemisevszkij pedig, akinek materializmusát még mechanisztikus-antropológiai elemek szőtték át, azon a véleményen volt, hogy „a művészi alkotások művészi tökéletességben alacsonyabbak a valóságos életnél”. Hegel a valóság teljes gazdagságát elhanyagolva a természetet kizárólag abból a szempontból vette szemügyre, hogy menynyiben nyilvánulnak meg benne a művészetből levezetett esztétikai kategóriák, Csemisevszkij pedig a valóság kimeríthetetlen és a maga teljességében visszatükrözhetetlen gazdagságának helyes gondolatából kiindulva szem elől tévesztette, hogy a művészet a törvényszerűségek és összefüggések intenzív ábrázolásával kárpótolja magát azért, amiről szükségképpen le kell mondania. — Ugyancsak sok vitára ad okot, hogy vajon a természeti ~ objektív vagy szubjektív-e. A szubjektivista esztétika szerint a ~ kritériumait az ember tetszése szerint vetíti bele a természetbe; a vulgármaterialisták pedig azt vallják, hogy a természetfilozófiai kategória. Még Csemisevszkij is azt írja, hogy „az életre való törekvés, amely a szerves természetet áthatja, egyidejűleg törekvés arra is, hogy szépséget hozzon létre”. Ettől már nincs messze az a következtetés sem, hogy a ~ a természeti törvények olyan célszerű együttműködéséből ered, amely — természetesen a materialista filozófusok szándékával és rendszerével ellen-