Benedek Marcell (szerk.): Magyar irodalmi lexikon 3. S-Z - Magyar irodalmi lexikon 3. (Budapest, 1965)
Sz
Faludi András, Galgóczi Erzsébet, Galambos Lajos, Gyurkó László, Kunszabó Ferenc, Perényi György, Pogány Mária, Sükösdi Mihály, Szamos Rudolf, Zám Tibor stb.). Újszerű, fontos eredmény a film~ műfajának fellendülése is (Gaál István, Kiss József, Kolonits Ilona, Kovács András, Magyar József, Mönich László, Német Attila, Schiffert Pál, Szemes Marianne, Szíjj Miklós, Szűcs István, Tímár István). — írod. A valóság vonzásában (szociográfia-antológia, Gondos Ernő bevezetésével, I — II. köt., 1963); Bata Imre: Alföld, 1963; Gyurkó László: Egy műfaj lehetőségei (Új írás, 1963); Hársfalvi Péter: Alföld, 1963; Kiss Ferenc: Tiszatáj, 1963; Sükösd Mihály: Kortárs, 1963; Lázár István:,,Föl-földobott kő” (Valóság, 1963); Varga Károly: „Discours de la méthode” (Kritika, 1964); Erdei Ferenc: Kortárs, 1964; Hegedűs András: Azonosság és különbözőség (az Elvek és utak c. tanulmánygyűjteményben, 1965); Kiss Ferenc: Kortárs, 1965. Sz. I. szociológia: szélesebb értelemben társadalomtan, szűkebb értelemben olyan (a 19. sz.-ban kialakult) sajátos tudomány, ill. tudománycsoport, amely általában a különféle társadalmi tényezők szerepének és fejlődési törvényszerűségeinek, a társadalmi együttélés formáinak és intézményeinek vizsgálatát foglalja magába. Tárgya a különböző irányzatoktól függően változó. Egyik ága az irodalomszociológia. szófajok stilisztikai értéke: az egyes szófajoknak a mondaton belüli különféle stílushatása. Az ige legfőbb tulajdonsága pl., hogy — a névszóval szemben — érzékelteti a változás, mozgás folyamatát, s így használata aktivitást, mozgalmasságot visz a stílusba. Pl. „Szinte sercent, hogy nőtt a fű, J Zengett a fény, tüzelt a Nap, j Szökkent a lomb, virult a Föld, | Táncolt a föld, táncolt az Eg I S csókolt minden az Ég alatt” (Ady: Májusi zápor után). A belesűríthető tartalmi gazdagság (a cselekvés, történés stb. idejének, módjának, minőségének, továbbá alanyának, tárgyának a megjelölése) igen nagy tömörítő lehetőséget és kifejezésbeli sokoldalúságot ad az igének. — A névszóknak az igékkel szemben általában az a j ellemzőj ük, hogy j obbára tárgyi V. tulajdonsági jelentéstartalmukból hiányzik a mozgás, a változás eleme. Az írók főként akkor használják őket tömegesen, ha az egyes tényeket, jelenségeket nem mozgásukban kívánják bemutatni, hanem inkább azt igyekeznek belőlük megragadni, ami első látásra szembeötlőnek, állandónak tűnik fel előttük. (Különösen fontos stilisztikai funkcióhoz jutottak a névszók a századforduló körül kialakult szimbolista és impresszionista stílusban.) A névszókon belül elsősorban a melléknév stílushatása emelkedik ki, s ez abban rejlik, hogy egy v. több tulajdonság kiemelésével jellemzi, egyéníti a személyt v. dolgot, s ilyenformán szemléletesebbé is teszi a stílust. Különösen olyan íróknál jut fontos stilisztikai szerephez, akik a tárgyi világot a külső tények, benyomások, a rájuk gyakorolt hangulati hatások alapján akarják megragadni és ábrázolni (pl. az impresszionista stílusban). A melléknév szemléltető ereje olyan módon is megnyilvánulhat, hogy a költő elvont fogalmakat konkrét tartalmú melléknevekkel kapcsol össze, pl. piros kedv (Ady), sötét hit (József Attila), továbbá erkölcsi tartalmú melléknevekkel az élettelen világ tárgyi fogalmait is átlelkesíti, pl. gyászos hegyorom (Arany), ős, buta tornyok (Ady). — A névmások közül pl. a személynévmások gyakoriak a felkiáltásokban és megszólításokban megnyilvánuló erős érzelmek kifejezésére, pl. „Ti urak, ti urak! I .. . ti welsz ebek! | Ne éljen Eduárd?” (Arany: A walesi bárdok). Alaki tekintetben régies hangulatú az en, ten, s ennek nyomósított ennen, fennen, enmagam, tenmagad stb. formája, pl. „Óh, jó kurucoknak ilyen rút, rossz végük, Ennen szíveikben lakik ellenségük.” (Ady: Két kuruc beszélget) stb. — A többi szófaj közül elsősorban az igekötő és a módosító szók érdemelnek említést. Az igekötő sokszínűén árnyalhatja az ige alapjelentését, tehát a stílus motiválásában fontos szerepe van. Az el igekötő pl. kifejezhet tartósságot: elgondolkozik, eljátszik (valamivel); befejezettséget: elolvas, elfárad; a perfektiv, befejezett jelentésű igék előtt a jelentő mód jelen idejének a jövő értelmét erősíti: ,,El is megyek innen a tengeren túlra..(József Attila: Szélkiáltó madár); s végül ha az eílel (és más igekötővel) nyomósított igét a majd határozószó előzi meg, az ige bátorítást, buzdítást juttathat kifejezésre: „Majd eljön a hajfodrász, a tavasz.” (Vörösmarty: Előszó). A különböző igekötős alakok sokféle jelentésbeli és hangulati finomságot megéreztethetnek: gyengít — meggyengít — elgyengít — legyengít stb. A módosító szó általában értelmi v. érzelmi-hangulati tekintetben sajátos színt kölcsönöz a beszédnek és írásnak. Változatos stílushatású lehet pl. a felelet a módosító szók használata szerint. Az igenis pl. egy fokkal választéko-267 szó