Benedek Marcell (szerk.): Magyar irodalmi lexikon 3. S-Z - Magyar irodalmi lexikon 3. (Budapest, 1965)

Sz

Faludi András, Galgóczi Erzsébet, Galam­bos Lajos, Gyurkó László, Kunszabó Ferenc, Perényi György, Pogány Mária, Sükösdi Mihály, Szamos Rudolf, Zám Tibor stb.). Újszerű, fontos eredmény a film~ műfajának fellendülése is (Gaál István, Kiss József, Kolonits Ilona, Kovács András, Magyar József, Mönich László, Német Attila, Schiffert Pál, Szemes Ma­rianne, Szíjj Miklós, Szűcs István, Tímár István). — írod. A valóság vonzásában (szociográfia-antológia, Gondos Ernő be­vezetésével, I — II. köt., 1963); Bata Imre: Alföld, 1963; Gyurkó László: Egy műfaj lehetőségei (Új írás, 1963); Hársfalvi Péter: Alföld, 1963; Kiss Ferenc: Tiszatáj, 1963; Sükösd Mihály: Kortárs, 1963; Lázár István:,,Föl-földobott kő” (Valóság, 1963); Varga Károly: „Discours de la méthode” (Kritika, 1964); Erdei Ferenc: Kortárs, 1964; Hegedűs András: Azonosság és különbözőség (az Elvek és utak c. tanul­mánygyűjteményben, 1965); Kiss Ferenc: Kortárs, 1965. Sz. I. szociológia: szélesebb értelemben társa­dalomtan, szűkebb értelemben olyan (a 19. sz.-ban kialakult) sajátos tudomány, ill. tudománycsoport, amely általában a külön­féle társadalmi tényezők szerepének és fej­lődési törvényszerűségeinek, a társadalmi együttélés formáinak és intézményeinek vizsgálatát foglalja magába. Tárgya a különböző irányzatoktól függően változó. Egyik ága az irodalomszociológia. szófajok stilisztikai értéke: az egyes szófajoknak a mondaton belüli különféle stílushatása. Az ige legfőbb tulajdonsága pl., hogy — a névszóval szemben — érzé­kelteti a változás, mozgás folyamatát, s így használata aktivitást, mozgalmasságot visz a stílusba. Pl. „Szinte sercent, hogy nőtt a fű, J Zengett a fény, tüzelt a Nap, j Szökkent a lomb, virult a Föld, | Táncolt a föld, táncolt az Eg I S csókolt minden az Ég alatt” (Ady: Májusi zápor után). A bele­sűríthető tartalmi gazdagság (a cselekvés, történés stb. idejének, módjának, minősé­gének, továbbá alanyának, tárgyának a megjelölése) igen nagy tömörítő lehetősé­get és kifejezésbeli sokoldalúságot ad az igének. — A névszóknak az igékkel szem­ben általában az a j ellemzőj ük, hogy j obbára tárgyi V. tulajdonsági jelentéstartalmukból hiányzik a mozgás, a változás eleme. Az írók főként akkor használják őket tömege­sen, ha az egyes tényeket, jelenségeket nem mozgásukban kívánják bemutatni, hanem inkább azt igyekeznek belőlük megragadni, ami első látásra szembeötlőnek, állandónak tűnik fel előttük. (Különösen fontos stilisztikai funkcióhoz jutottak a névszók a századforduló körül kialakult szimbolista és impresszionista stílusban.) A névszókon belül elsősorban a melléknév stílushatása emelkedik ki, s ez abban rejlik, hogy egy v. több tulajdonság kiemelésével jellemzi, egyéníti a személyt v. dolgot, s ilyenfor­mán szemléletesebbé is teszi a stílust. Külö­nösen olyan íróknál jut fontos stilisztikai szerephez, akik a tárgyi világot a külső tények, benyomások, a rájuk gyakorolt hangulati hatások alapján akarják megra­gadni és ábrázolni (pl. az impresszionista stílusban). A melléknév szemléltető ereje olyan módon is megnyilvánulhat, hogy a költő elvont fogalmakat konkrét tartalmú melléknevekkel kapcsol össze, pl. piros kedv (Ady), sötét hit (József Attila), továbbá erkölcsi tartalmú melléknevekkel az élette­len világ tárgyi fogalmait is átlelkesíti, pl. gyászos hegyorom (Arany), ős, buta tornyok (Ady). — A névmások közül pl. a sze­mélynévmások gyakoriak a felkiáltásokban és megszólításokban megnyilvánuló erős érzelmek kifejezésére, pl. „Ti urak, ti urak! I .. . ti welsz ebek! | Ne éljen Eduárd?” (Arany: A walesi bárdok). Alaki tekintet­ben régies hangulatú az en, ten, s ennek nyomósított ennen, fennen, enmagam, ten­magad stb. formája, pl. „Óh, jó kurucoknak ilyen rút, rossz végük, Ennen szíveikben lakik ellenségük.” (Ady: Két kuruc beszél­get) stb. — A többi szófaj közül elsősorban az igekötő és a módosító szók érdemelnek említést. Az igekötő sokszínűén árnyal­hatja az ige alapjelentését, tehát a stílus motiválásában fontos szerepe van. Az el igekötő pl. kifejezhet tartósságot: elgondol­kozik, eljátszik (valamivel); befejezettséget: elolvas, elfárad; a perfektiv, befejezett jelen­tésű igék előtt a jelentő mód jelen idejének a jövő értelmét erősíti: ,,El is megyek innen a tengeren túlra..(József Attila: Szél­kiáltó madár); s végül ha az eílel (és más igekötővel) nyomósított igét a majd hatá­rozószó előzi meg, az ige bátorítást, buzdí­tást juttathat kifejezésre: „Majd eljön a hajfodrász, a tavasz.” (Vörösmarty: Elő­szó). A különböző igekötős alakok sokféle jelentésbeli és hangulati finomságot meg­éreztethetnek: gyengít — meggyengít — elgyengít — legyengít stb. A módosító szó általában értelmi v. érzelmi-hangulati te­kintetben sajátos színt kölcsönöz a beszéd­nek és írásnak. Változatos stílushatású lehet pl. a felelet a módosító szók használata szerint. Az igenis pl. egy fokkal választéko-267 szó

Next