Benedek Marcell (szerk.): Magyar irodalmi lexikon 3. S-Z - Magyar irodalmi lexikon 3. (Budapest, 1965)
Sz
268 szó sabb, nyomatékosabb, mint a megszokottabb igen; hasonló különbség érezhető a nincs és a nincsen között is. Nyomósító értelmű és familiáris stílushatású a persze, még inkább a hát persze. A de hiszen összevont dejszen, dejsz és a bizony rövidített biz alakja erősen népies hangulatú: „Ezen az úton Itt? dejsz erre ne menjen..(Petőfi: János vitéz) stb. — írod. Fábián Pál —Szathmári István—Terestyéni Ferenc: A magyar stilisztika vázlata (1958). Sza. I. szóhalmozás: az erős érzelmi elragadtatás kifejezője; a költő, író v. a beszélő valamely érzelem hatására szinte árasztja az illető fogalommal kapcsolatos színes, gyakran rokon értelmű szavakat, különösen a jelzőket és állítmányokat. Pl. „Paraszt Apollónak termettem, Ki dalos, erős és pogány, Ki szeretkezve és dalolva Dől el az élet alkonyán . . .” (Ady: A Krisztusok mártírja); v.: Tanulj dalt a zengő zivatartól, Mint nyög, ordít, jajgat, sír és bömböl (Vörösmarty: A vén cigány). szóhangsúly: hangsúly szóhangulat: az egyes szavak érzelmi velejárója, az általuk felkeltett hangulat. A fogalmi tartalmon kívül a szó jelentésének szerves része és sok tekintetben megszabja a szavak stílushatását és felhasználását (pl. haza—hon: az első általánosabban használt szó, a második ritka, ünnepélyes hatást keltő, inkább költői szó). Van ún. természetes és képzettársulásos szóhangulat. Az előbbi legfontosabb forrásai: 1. A szó fogalmi tartalma. Kellemes, pozitív hangulatot kelt pl. május, gyöngy, remény és kellemetlen, negatív hangulatúak fogalmi tartalmuknál fogva: észak, halál, dorong, hazaáruló; v. pl. negatív jelentésű szavakkal érzékelteti Vörösmarty a vész szörnyűségét Előszó c. versében („És folyton folyvást, ordított a vész, mint egy veszetté bőszült szörnyeteg . . .”). — Az irodalmi névadásban gyakori, ún. „beszélő nevek” is elsősorban a tőlük felidézett fogalom révén keltenek hangulatot (pl. Nyúzó, Eötvös: A falu jegyzője; v. Fejenagy, Harangláb, Petőfi: A helység kalapácsa). — 2. A hangalak. A szavak — a jelentéstartalomtól többé-kevésbé függetlenül — pusztán hangalakjukkal is bizonyos hangulatot tudnak kelteni. Ezt befolyásolja a hangok minősége: minél több a magánhangzó és a zöngés mássalhangzó és mennél kevesebb a zöngétlen mássalhangzó egy hangsorban, annál kellemesebb az akusztikai hatása és fordítva (pl. dallam, szellő, fülemüle, kikirics, kecsegtet, trehány). Régtől fogva jöttek létre téves elméletek, amelyek az egyes hangoknak, hangkapcsolatoknak jelentéshordozó erőt tulajdonítottak. A kutatások azonban bebizonyították, hogy az egyes hangok és az általuk jelölt közlés közt nincs társadalmilag rögzített kapcsolat, amely pontosan meghatározza az illető hang használatát. Csupán a hang képzésmódjától, a szó jelentésétől és a szövegkörnyezettől függő egyszeri hanghatásról van szó (az i pl. tükrözhet örömet, de sugallhat fájdalmat is). Ilyen értelemben azonban bizonyos hangok — különösen ha nagyobb tömegben szerepelnek egymás közelében — érzékeltethetnek meghatározott hangulatot v. erősíthetik a szó jelentése által már sugallt érzelmi velejárót. A mély magánhangzókhoz pl. igen gyakran a szomorúság, a fájdalom asszociálódik („A Tiszaparton halkan ballagok, | és hallgatom, mit sírnak a habok.” Juhász Gyula: Szeged). — Külön jelentőségük van a hangalak szempontjából is a hangutánzó, valamint a hangulatfestő szavaknak. — A szépirodalomban, különösen a költészetben az egyes hangok és szavak hangalakja által felkeltett hatás, hangulat igen fontos szerepet tölt be, de túlértékelésük üres formajátékhoz vezet. — 5. A természetes szóhangulatot befolyásolhatja még a szó szófaja, hosszúsága és múltja is. — A képzettársulásos szóhangulat eredhet azokból a képzetekből, amelyek a szóhoz abban a nyelvjárásban, szakmában, társadalmi rétegben, stílusrétegben stb. tapadtak hozzá, amelyből származott. — Az elsoroltakon kívül nagymértékben függ a >—> a szövegösszefüggéstől. Közömbös v. éppen negatív hangulatú szavak is pozitív hangulatúvá válhatnak (pl. a közömbös lakatol szinte légiessé finomul József Attilának ezekben a soraiban: „Ezüst sötétség némasága holdat lakatol a világra”. Téli éjszaka). — Idetartozik az íráskép szerepe és az egyéni élményeknek, asszociációknak a szó hangulatára gyakorolt hatása is. — írod. Bebesi István: A magyar nyelv hangesztétikai sajátságairól (Magyar Nyelvőr, 1922); Zlinszky Aladár: Magyar Nyelv, 1928; Kovalovszky Miklós: Az irodalmi névadás (1934); Zlinszky Aladár: Művészi hangfestés és hangutánzás (1937); Zohiay Béla: Sz. és kifejező hangváltozás (Szeged, 1939); Hankiss János: A hangulat (Debreceni Szemle, 1941); Nagy János: Magyar Nyelv, 1955; T. Lovas Rózsa: A versek zenéje (Nyelvművelő, 1956); Bencédy József: A szójelentés és finomsága (Magyar nyelvhelyes-