Benedek Marcell (szerk.): Magyar irodalmi lexikon 3. S-Z - Magyar irodalmi lexikon 3. (Budapest, 1965)
S
(EStEKDfclPWStoEQ Шэаа'вгпшсЕтгЕк SIMON LAJOS Simon Lajos (1876— 1942) egyik munkájának címlapja Elkobzás után máaoáik kiadói! Simon Menyhért Kisebbségi ének Versek Munkács 1937. A Kazinczy Könyv- *1 topkiadö Szövetkéz*! ТоулоГа - Tornaija kiadósa. Simon Menyhért két kötetének címlapja SIMON MENYHÉRT SZIVET, CSAK SZIVET VERSEK vesztette, a börtön elől Csehszlovákiába menekült. Emigrációjában tevékenyen részt vett a szlovákiai magyar kisebbség haladó politikai és kulturális mozgalmainak szervezésében. A 30-as évek elején tért haza Bp.-re. A felszabadulásig baloldali lapok (a bécsi Tűz, a Szabadság, Független Magyarország, Szabad Szó, Tiszántúl) munkatársa, ill. szerk.-je volt, majd nyugdíjazásáig (1951) népművelési beosztásban működött. Szociológiai, pedagógiai és irodalmi tanulmányait számos folyóirat közölte (Korunk, Huszadik Század, Független Szemle, Korunk Szava, Szép Szó, Erdélyi Helikon, Sorsunk, Embernevelés, Köznevelés stb.). Művei: A magyar kálvinizmus útja (egyházpolitikai röpirat, Losonc, 1927); Siralmak könyve (elbeszélések, uo., 1928); Az elsikkadt hegyibeszéd (vallásfilozófiai tanulmány, uo., 1932). Simó Jenő (Felsőboldogfalva, 1925. márc. I.— ): kritikus, irodalomtörténész. Bp.-en, az Eötvös-kollégium tagjaként magyar—olasz szakos tanári oklevelet szerzett, majd a Szikra Könyvkiadó irodalmi vezetője, a Szépirodalmi Könyvkiadó igazgatója, az Európa Könyvkiadó igazgatója, 1958—62 között a Hunnia Filmstúdió dramaturgiájának vezetője, 1963-ban a Móra Ferenc Ifjúsági Könyvkiadó igazgatója. 1964-ben a Kiadói Főigazgatóság vezetője lett. Irodalomtörténeti és kritikusi munkássága széles körű: a 19. sz.-i és az új magyar irodalom mellett főleg az olasz és a szovjet irodalom, ill. a könyvkiadás és a filmművészet kérdései foglalkoztatják. Simon Andor (Sajókaza, 1901. dec. 28.— ): költő. Szabad verseivel a 20-as években nagy feltűnést keltett. Verseskötetei: Kinyilatkoztatás (Bécs, 1921); Álomföld (1927); Tömegáhítat (1928); Aranysziget (1928); Világhullám (1929). Versei egy-egy francia, olasz, ill. román antológiában is megjelentek. — írod. Móricz Zsigmond: Nyugat, 1927. Simon Emil (Bp., 1928. júl. 25.— ): író. Gimnáziumi tanulmányait követően sokféle foglalkozást űzött, jelenleg vállalati főkönyvelő. Novellás kötete: Lavina (1963). — írod. Tóth János: Új írás, 1963. Simon István (Bazsi, 1926. szept. 16. — ): költő, műfordító, publicista. Szegényparaszti családból származik. Mint gimnazistát a világháború végén katonának viszik, hadifogságba esik; 1947-ben jön haza az SZU-ból s fejezi be a középiskolát Sümegen. 1948-tól népi kollégistaként, majd az Eötvös-kollégium tagjaként a bp.-i tudományegyetem bölcsészkarán magyar — német szakos tanári oklevelet szerez. Egyetemi évei alatt jelennek meg versei a Csillag és az Új Hang hasábjain, majd sorra adják ki köteteit. 1952 — 55 között a Szabad Nép kulturális rovatának munkatársa, 1955 —56-ban az Új Hang szerk.-je. 1957-től a Kortárs rovatvezetője, 1964 óta főszerk.-je. Irodalompolitikái, közéleti tevékenysége is jelentős: a Magyar írók Szövetségének egyik titkára és Veszprém megye országgyűlési képviselője. — Költészete sajátos új színt, egyéni hangot hozott felszabadulás utáni irodalmunkba: az ekkori líránál meghittebb, letisztultabb, kevésbé harsány költői tónussal jelentkezik. Csendes, szemérmes alkat, aki mondanivalóját zsánerképek, rajzok mögé rejti, de szemlélődő idillizmusa mögött a valóság intenzív és mély átélésének igénye, a kor szellemének mind teljesebb és hitelesebb megragadása él. A hazával, a tájjal, a néppel való mély összeforrottság (Könnyes hűség, Berzsenyi a Börceháton, Szélső házak), a rendszerünkbe „beleszületettek” biztonsága (Csak így élhetek), sematizmus nélküli lelkesedése, magától értetődő, természetes pártossága jellemzi (Zeng a fűrész, Amit naponta). Bár kétségtelen, hogy egyénisége a bizalmasabb, melegebb, gyöngéden humanizáló hatások felé hajlik, s képzelete is a valóság konkréten érzékelhető, hétköznapi tájain jár a legotthonosabban, az általános problémák felvetése, a szintéziskeresés, a teremtő nyugtalanság sem idegen tőle. Lírai hőse az ember, aki azért küzd, hogy mindig előbbre és magasabbra jusson (Buchenwaldi rapszódia, Nem elég!, Téli ablaknál ), s aki a mindennapok buktatóival és bonyolultságával az értelem erejét szegezi szembe (Himnusz az értelemhez). — Művészi, formai téren az egyszerű, népköltészeti elemekre épülő realista formákat, Petőfi és Illyés hagyományait fejleszti tovább; versépítését, formanyelvét a költői eszközök célratörő, ökonomikus használata jellemzi. — Újabb verseiért 1952-ben, Érlelő napok c. kötetéért 1954- ben József Attila-díjat, Nem elég c. verséért 1955-ben Kossuth-díjat kapott. — Kötetei: Egyre magasabban (Bazsi, 1944); Tanú vagyok (1950); Hajnali lakodalmasok (1952); Érlelő napok (1953); Nem elég (1955); Himnusz az értelemhez (1956); Felhő árnyéka (1956); Pacsirtaszó (válogatott versek, 1958); A Jangce vitorlái (1959); Februári szivárvány (1959); Almafák (1962); Gyümölcsoltó (válogatott versek, 1964); A vi-