Benkő László: A szépirodalmi stílus elemzése. Veres Péter szókincse és mondatfűzése - Nyelvtudományi értekezések 35. (Budapest, 1962)
Ritmus, zeneiség
részletei nemcsak rin maguktól teremnek és önmagukért vannak, hanem a zeneiség mellett még más stilisztikai funkciót is betöltenek. Vagy a fokozás, erősítés eszközei, mint az előző példában, vagy a tartalomnak megfelelő, élénkítő aláfestést, mintegy pattogó zenekíséretet szolgáltatnak: „Aztán bőg a tehén, ennie kell adni, esik az eső, a ruhát be kell szedni, nagy szél támadt, a megkezdett boglyát meg kell támasztani: Bora mindig a tevékeny pillanatok sodrában él” (Kell. 214). E tevékeny pillanatok sodrát érzékeltetik, csaknem megjelenítik a pattogó ritmusú, versszerű mondatok. Máskor lírai lágyságúvá szelídít a versszerű mondatfűzés, mint a János és Julcsának József Attila versével párhuzamba állított soraiban. Ismét máskor a sokat markolóan összehalmozott, széthulló mondanivalót fűzi szorosabbra egy művészi ritmusú szerkezet: „Az osztályharcról annyit tudott, hogy a fene egye meg az urakat, a tűz vesse fel őket, pusztulnának el intézőikkel, ispánjaikkal, kerülőikkel \ és csőszeikkel együtt és hogy a szegényeknek össze kellene tartaniok, de. nem tartanak össze és ez elég baj. Aztán tudta még azt is, hogy a szegényeknek a Munkáskörbe kell járni, apja is odamegy vasárnaponként, Ha ráér, és majd ő is odamegy a bálba, ha majd eljárhat, mert mind odajárnak a gyepsori lányok és a fiúk is. És tudta azt is, hogy május elseje is ünnep, de az urak nem akarják elismerni és muszáj akkor is dolgozni pedig a munkáskörben ünnepély van s ha szombatra vagy vasárnapra esik, bál is van” (Sze. 33) Ez a mondatkolosszus azonosan ismétlődő nekifutóival (tudta azt is), szimmetrikus sorpáraival, egy-egy részletet záró, ráütő, rövid soraival (és ez elég baj ; ha ráér stb.), három részre tagolódó felépítésével a Balassi strófa mesteri szerkezetére emlékeztet. Néha — úgy tetszik — túlexponálja, túlzásba viszi az író a versszerűségből, adott esetben a fokozó ismétlésből származó stilisztikai hatáskeltést: „És a bot az jó útitárs, a pusztában nem jár senki bot nélkül. Faragott botja van a méltóságos úrnak, ezüsfvégű botja van a tiszttartó úrnak, görbe botja van az ispánnak és béresgazdának, ólmosbotja a kerülőnek, fütyköse a gulyásnak, bunkósbotja a kanásznak, kampója van a juhásznak, ostomyele a béresnek, villája a napszámosnak, üres kézzel itt senki se jár” (Szó. 15) 8 * 115