Benkő László: Zolnai Béla élete és munkássága, 1890-1869 - Nyelvtudományi értekezések 129. (Budapest, 1990)
Irodalomtudomány, összehasonlító irodalomtörténet
62 (NB! A Széphalom életének időszakában erre az elismertetésre még nagy szükség volt. Az Adyra vonatkozó akkori közfelfogást — azt hiszem — találóan fejezi ki egy irodalomban is jártas fizikatanár megjegyzése: Adyt sokan istenítik, még többen szidják, legkevesebben olvassák.) Hogy mennyire ingadozók voltak a vélemények Ady költészetéről, azt többek között igen jól mutatja az is, hogy éppen a Széphalom egyik kezdeményezője és a szerkesztőbizottság tagja: Mészöly Gedeon Zolnaival polemizáló cikket írt a Budapesti Szemlébe. (Talán mégis hagyott egy kis tüskét a szerkesztő személyének megválasztása?) Voinovich Géza, a Budapesti Szemle szerkesztője — úgy tetszik — örömmel adott helyet Mészöly cikkének. Már előbb is elmarasztaló megjegyzéseket fűzött az új folyóirathoz. Kifogásolta a Széphalomnak (ill. szerkesztőjének) polemikus hangját, a szerkesztés módját, a folyóirat irányát (I, 213). Persze Zolnai sem maradt adós a válasszal. Mészöly és közte valóban van ellentét, mondja, mégpedig az, hogy „Mészöly rossz költőnek tartja Adyt, én elismerem Adynak világirodalmi nagyságát” (221). Rámutat aztán arra, hogy Voinovich szerkesztő és a Budapesti Szemle munkatársai közt is van ellentét. Határozottan tiltakozik az ellen, „mintha a budapesti folyóiratok privilégiuma volna az ország szellemi behálózása és az úgynevezett vidéken megjelenő komoly és európaian magyar orgánumoknak nem volna szabad [. ..] jelentkezni a budapesti élet kapujánál” (I, 226). „A vidék ma már nem vidék — jelenti ki Zolnai — [■ • •] centrummá fog rövidesen kifejlődni a három egyetemi város: Szeged, Debrecen, Pécs.” Végül nyomatékosan aláhúzza, hogy a Széphalom az ó és új magyarság szintézisét a modern élet problémáinak nem megkerülésével, hanem értésével kívánja előmozdítani (I, 226). A két lap szerkesztője között más kérdésben is támadt vita. A Széphalom első számában az Eszmetöredékek rovatban jelent meg egy rövid közlés Prousttal kapcsolatban. Voinovich ezt érthetetlennek nyilvánította. Zolnai éles hangú válaszban jelenti ki, hogy a jelzett szöveget, — mely nem sablonos ismertetés, hanem egy-két eszme felvetése — „egy Szerb Antal nevű fiatal esztétikus írta.” És hozzáfűzi, Proust a franciáknak is nagy fejtörést okoz. „Ha valaki nem érti Szerb Antal mondatait, annak oka nem csupán Szerb Antalban keresendő. Több dolgok vannak földön és irodalomban. . .” (I, 227). Mészölynek szóló válaszként Zolnai a Tótágas Ady körül címmel közölt folytatásos cikket (I, 322-6, 428—42). Ezt egészen más hangnemben „a megértő és költő Mészöly Gedeonnak” ajánlja, „barátsággal”. írását azzal a merész csattanóval zárja, hogy „Ady Endre körül mindjárt meglesz a béke, mihelyt Szász Károly, Pékár Gyula és párthívei legalábbis fele annyi szabadságot engedélyeznek a modern költőknek, mint amennyit ők maguk is élveztek, amikor még fiatalok voltak”. Az Adyt elítélő megjegyzésekre mindig kemény szavakkal sújt le a Széphalom szerkesztője, bárhol bukkanjanak fel ilyenek. Az Új Magyarság vezércikkében Rajniss Ferenc fenyegető kijelentést tesz (1938. febr. 4.): „Senki se merje honfitársait becsületes véleménye miatt hazafiatlansággal vádolni.” — „(Ez a megjegyzés azoknak is szól — tudósít a Széphalom —, akik azt hiszik, eleget tettek hazafias kötelességük-