Berei Andor et al. (szerk.): Új magyar lexikon 1. A - C - Új magyar lexikon 1. (Budapest, 1959)
C
Csehszlovákia 406 Csehszlovákia ségét. Vezetője, L. Stnr (1815—55) köré csoportosulva megalkotta az egységes szlovák irodalmi nyelvet a túrócliptói nyelvjárás alapján. Az új irodalmi nyelv diadalát mutatja S. Chalwpka (1812—83), A. Sládkovií (1820— 72), J. Kral (1822—76) és J. Botto (1829—81) költészete, továbbá J. Kalin&iak (1822—71) realisztikus prózája. — A 19. sz. második felében a könyvkiadás, az újságok és folyóiratok, s különösen a Matica Slovenská megalakulása (1861—63) nyomán kifejlődött a szlovák irodalom virágkora. Ekkor írta költői műveit a szlovák nyelv legnagyobb művésze, Hviezdodav(Országh Pál, 1849—1921). Realista versekben ábrázolta kora osztályellentéteit, a magyar és szlovák nép megbékéléséért harcolt. M. Kukuíin (1860— 1928) írásaiban valószerűen mutatta meg a szlovák falu életét és osztályellentéteit. Sv. Hurban-Vajansky (1847— 1916) nacionalista elfogultsággal adott hangot a szlovák nemzeti sérelmeknek. A kritikai realizmus a századfordulón hódított tért a szlovák irodalomban, ugyanekkor jelentkeztek egyes polgári dekadens, modernista irányok is. Ez időben fejlődött ki a szlovák munkásmozgalom. B. Timrava (1867—1953) és J. G. Tajovskt) (1874—1940) mélységesen elítélik a korabeli feudalizmus kegyetlen társadalmi rendjét. Tajovsky műveiben a paraszti hősök mellett megjelennek már a kisvárosi élet proletárjai is. Jégé (L. Nádasi, 1866—1940) a realista történeti regény úttörője. A szimbolizmus és az impresszionizmus legjellegzetesebb képviselője I. Krasko (1876—1958). Az I. világháború alatt lépett fel a szlovák nemzeti önállóság hatásos hirdetője, M. Bázus (1888—1937). — 1918 után a szlovák irodalom kiszélesedik. Ekkor bontakozik ki a már 1918 előtt fellépett J. Jesensky (1874—1945) írói munkássága. Versekben és elbeszélésekben ostorozza a kispolgárságot, a fasiszta elnyomás és a Szlovák Nemzeti Felkelés idején (1944) ellenállásra buzdít. át. Kréméry (1892— ) és R. Uhlár (1904—34) a munkásosztály problémáiról szólnak. E. B. Lulcáé (1900— ), G. J. Smrek (1899— ) költészetében eleinte erősen érződik a polgári dekadens irányzatok hatása, később számos aktuális problémát vetnek fel. A forradalmi falu- és parasztábrázolás jellemezte M. Urban (1904— ) kezdeti regényeit, az „önálló” Szlovákia idején azonban a fasizmushoz csatlakozott. — A burzsoá társadalmi rend és a fasizmus elleni küzdelemben született meg a szlovák szocialista realizmus. Első képviselője, P. Jilemnick(1901—49) regényei előbb a parasztság nyomorát és forradalmi harcát rajzolják, majd a szlovák partizánok hősi küzdelmének állítanak emléket. F. Kral (1903—55) felszabadulás előtti lírája az elnyomás ellen lázad, utána a szocializmus építésére buzdít. A felszabadulás utáni szlovák írók és költők közül D. Tatarka, J. Horák, F. Heiko stb. a nevesebbek. — írod. Hegedűs —Kovács: Cseh és szlovák költők antológiája. 1953; Sziklay L. : A szlovák irodalom. 1942 ; J. Dolánszky: Petőfi és a cseh—szlovák irodalom. 1955 ; A. Mráz: A kritikai realizmus a szlovák irodalom fejlődésében. 1955. — 3. Magyar nyelvű irodalom: magyar irodalom Szlovákiában. MŰVÉSZET. A cseh művészetet a 12. sz.-ban német és olasz mintákhoz igazodó, román stílusú, rideg egyszerűségű kolostor- és templomépítkezések jellemezték. A Ny-i román formák átvételéről (13. sz.) Kladruby, Teplá, Velehrad, Podvorov szerzetesi templomai, valamint a virágzó miniatúrafestészet emlékei tanúskodnak. A gótika a 13. és a 14. sz. építészetében igen nagy változatossággal bontakozott ki. Fontosabb emlékei: a karlstejni vár, a tisnovi és a trebici bencés templom, Prágában a Tyn-templom és a régi városháza (1338), továbbá a Pariéi család alkotásai : a Szt. Vitus-templom szentélye, a Hradzsin, a Mindenszentek temploma, a Lőportorony és a Károly-híd (1355—90). Mint a kor legkiválóbb művészének, P. Parléfnek (kb. 1330—99) a Károly-hidat díszítő szobrai és a kolíni Szt. Bartholomeus-templom üvegfestményei stb. is mutatják, a gótikában fellendült a szobrászati és a festészeti tevékenység. Az egységes hatású, zárt középkori városképet és a gótikus polgári épületek egész sorát számos cseh város (Domazlice, Kutná Нога, Tábor) máig megőrizte. A 15—16. sz. építészetére a reneszánsz lassú, inkább csak dekoratív elemekre korlátozódó átvétele, és a kései gótikával való keveredése jellemző (prágai Schwarzenberg-palota, Belvedere, Hradzsin díszterme, plzeiíi városháza, a prágai királyi kert és az óváros kútjai). Változatlanul virágzott a miniatúrafestészet, és mindinkább kibontakozott az éppoly híres cseh üvegművesség. A barokk művészet a 17. sz.-ban és a 18. sz. első felében elsősorban palotaépítkezésekben (Kinsky-, Waldstein-, Clam-Gallas-paloták Prágában) és nagyszabású városrendezésekben (Plzen négyzetes főtere) bontakozik ki. A korszak legjelentősebb építésze K. J. Dientzenhofer (1689—1751). Különös jellegzetessége a cseh művészet fejlődésének a gótizáló barokk stílus kialakulása a 18. sz. elején (kladrubyi zárdatemplom, 1712—1726, G. Santini műve). Említésre méltó a nagy barokk oltárok mestere, M. Nonnenmacher (1653—1720, lounechi templom oltárai, 1708) ; a festők közül V. V. Heiner (1689—1783), К. Skreta (1610—74) és P. Brandi (1668—1739). A művészet a napóleoni háborúk után hosszú ideig pangott. A 19. sz. elejére provinciális dilettantizmusba süllyedt, amin nem segített a prágai Műbarátok Társaságának (1796-tól) és a Képzőművészeti Akadémiának megalakulása (1800) sem. A romantikus áramlat a művészetben a nemzeti függetlenség vágyát fejezte ki, de félénk megnyilvánulásaiban is német mintákat követett. A romantikusok végül — ugyancsak német mintára (nazarénusok) — az olasz quattrocento vallásosságában kerestek ihletet, és ellaposodtak. Ez volt az útja a század első nagy szobrásztehetségének, V. Levy nek (1820—70) is. A független cseh művészet, ill. a nemzeti irány kezdetét a festészetben J. Mánesnek (1820—71) a morva nép életét ábrázoló realista művei jellemzik. Mellette a legjelentékenyebb festők J. űermák (1831—78) példáját követve a francia művészetben kerestek támpontot: így K. Purkyni (1834—68), S. Pinkas (1827—1901), V. Barvitiws (1834—1902). Művészetük azonban korukban nem talált visszhangra. A hivatalos történelmi festészet világszerte sikereket arató képviselője ebben az időben V. Brozík (1851—1901). A barbizoni iskola nyomdokain haladt a század utolsó évtizedeinek legnagyobb hatású tájfestője, A. Ghittussi és J. Marák (1832—99), aki több nemzedéket nevelt a Ny-európai hagyományokon. 1870 körül a neoreneszánsz irányzaton belül érvényesülni kezdett a nemzeti építészet igénye. Ennek kialakulása szorosan összefügg Prága rohamos növekedésével. Az új építkezések közül kiemelkednek J. Ullmann (1822—97) és A. Barvitius (1823— ?) alkotásai. A neoreneszánszot nemzeti stílussá tette végül a nemzeti öntudatot kifejező nagy vállalkozás : a Nemzeti Színház építése (1883) J. Zítek (1832—1909) kiváló tervei szerint. A színház festészeti díszítésében Mánes nemzeti irányát folytatta N. Ales (1852—1913) és F. Zeninek (1849—1916), akik sgrafittókkal és falfestményekkel díszítették. A. ■ Wiehlnek (1846—1910) a sajátos cseh reneszánszból kiinduló és a korszerű polgári lakóház típusát kialakító prágai lakóépületeit is. A „Nemzeti Színház generációjának" legnagyobb alakja J. V. Myslbek (1848—1922), az igazi monumentális cseh szobrászat megteremtője. A festészetben az impresszionizmust A. Slavííek (1870—1910) tájképei a maga tisztaságában valósították meg, míg dekoratív törekvésekkel ötvöződött A. Hudeíek (1872— 1941) és O. Nejedig (1883— ) festményeiben. A szimbolista irányzatot képviselték J. Prűcha (1886—1915), J. Preisler (1872—1918), J. Zrz&v'y (1890— ), és részben, főleg grafikai sorozataival, a külföldön is híressé vált s egyébként realista törekvései révén jelentős M. Svabinsky (1873— ). Az impresszionista szobrászat franciás irányzatához csatlakozó szobrászok: S. Sucharda (1866—1916), L. Salom, F. Bilek (1872—1941) és a legkiválóbb, J. Maratka (1874—1937). Az impresszionizmussal ellentétes, egészségesebb új szobrászati kifejezésért folytatott küzdelem jellemzi B. Kafka (1878—1942) és J. Stursa (1880— 1925) szobrait. Az építészetben 1890 táján jelentkező eklektikus stílus-zavar jellemző terméke J. Fanta (1856— ?) prágai Wilson-pályaudvara. A történelmi stílusoktól