Berei Andor et al. (szerk.): Új magyar lexikon 3. G - J - Új magyar lexikon 3. (Budapest, 1960)
H
hegedűgyanta 23» Hegel N. Paganini, P. Rode, R. Kreutzer, H. Vieuxtemps, Ch. A. de Bériot, P. de Sarasaié, a 20. sz.-ban E. Ysaye, B. Hubemann, G. Kulenkampff, J. Menuhin, D. Ojsztrah, J. Heifetz stb. Kiváló magyar ^művészek: Lavotta J., Bihari J., Csermák A., Rózsavölgyi M., Reményi E., Joachim J., Hubay J., Аист 1... Flesch IC., Vecsey F., Szigeti J., Telmányi E., Zathureczky E. stb. hegedűgyanta : —«■kolofónium hegedűkulcs, violinkulcs, Q-kulcs : a hangjegyírásban használatos jel, mely szerint az egyvonásos g hang helye a vonalrendszer 2. vonala. (—rkulcs) Hegedűs András (1922— ): közgazdász. 1942-től tagja a kommunista pártnak. 1941—48-ban az ifjúsági mozgalomban tevékenykedett, 1949-től tagja volt az MDP vezető szerveinek. 1952-től az állami gazdaságok és erdők minisztere, ill. földművelésügyi miniszter és miniszterelnök-helyettes, 1955. ápr.-tól 1956. okt.-ig a Minisztertanács elnöke volt. Jelenleg az MTA Közgazdaságtudományi Intézetének tudományos munkatársa. Hegedűs Géza (1915— ) : író ; József Attila-díj as. Munkássága sok műfajt ölel fel. Európa közepén c. regényciklusában 1848-tól napjainkig ábrázolja a magyar társadalom fejlődését (megjelent kötetei: A sötétség utolsó órái, Bojár Bálint, A Kálmánszeghyek, A pengő boszorkány tánca). Ifjúsági regényeket, színműveket, verseket, irodalomtörténeti munkákat (Csiky Gergely) stb. is írt. Hegedűs Gyula (1870 — 1931) : színész. A Vígszínház egyik legnagyobb művésze és stílusának jellegzetes képviselője 1896-tól (a színház megnyitásától) kisebb megszakításokkal egészen haláláig. Természetes, közvetlen játékával főleg modern vígjátékokban és társadalmi drámákban aratott sikereket (Molnár Ferenc: Az ördög, Lengyel Menyhért : Tájfun stb.). Hegedűs István (Í848—1925) : egyetemi tanár, klaszszikus-filológus, a mo.-i humanizmus kutatója. Több műfordítása jelent meg : Bacchylides költeményei, Janus Pannonius költeményei stb. Hegedűs Loránd (1872—1943) : közgazdasági író, politikus és publicista, a nagytőke képviselője. 1905-től a GyOSz igazgatója, 1912-től alelnöke volt. 1919-ben, az ellenforradalom győzelme után megszervezte a -rTÉBÉ-t (a Takarékpénztárak és Bankok Egyesületét). 1920— 21-ben pénzügyminiszter, 1925-től a TÉBE elnöke. Munkáiban főleg pénzügyi (adózási) kérdésekkel foglalkozott ; regényeket, drámákat és életrajzokat is írt. Hegedűs Sándor (1847 — 1906): hírlapíró, politikus, közgazdász, az MTA tagja, 1875-től a Szabadelvű Párt képviselője. 1899 —1902 között kereskedelemügyi miniszter. Közgazdasági munkáiban elsősorban pénzügyi kérdésekkel foglalkozott. hegedűverseny : szólóhegedűre és zenekarra készült zenei műfaj. 3 tételből áll. A 17. sz. vége felé keletkezett a concerto grossóból. Nevezetesek Bach, Mozart, Beethoven, Mendelssohn, Brahms, Csajkovszkij, Bartók «~ei. Hegel, Getrg Wilhelm Friedrich (1770—1831) : a legjelentősebb német objektív idealista filozófus, a Marx előtti filozófia legnagyobb dialektikus gondolkodója. A polgári származású ~ ifjúkorában barátjával, Schellinggel együtt lelkesedett a francia forradalom eszméiért, de a jakobinus diktatúrát — mint általában a német filiszter polgárság — már nem értette meg, és szembefordult a forradalom radikális irányzatával, a feudalizmussal való leszámolás plebejus módszereivel. Később, Napóleon németo.-i hódítása idején tőle remélte a szabad polgári társadalmi fejlődés lehetőségét, majd Napóleon leverése után, a porosz monarchia megszilárdulásakor hamis illúziókat táplált a IV. Frigyes Vilmos által ígérgetett alkotmányos monarchia iránt, és így gondolatvilágában egyre inkább eltávolodott a haladó eszméktől. Ekkor már egyetemi tanár, előbb 1816-tól a heidelbergi, később, 1818-tól a berlini egyetemen adott elő. — Éles történelmi érzékkel rendelkezett; minden jelenséget történeti alakulásán keresztül igyekezett megvizsgálni. „Az újabb német filozófia a ~i rendszerben nyerte betetőzését, amely az egész természeti, történelmi Ó3 szellemi világot első ízben — és ez nagy érdeme — ábrázolja folyamatnak, vagyis állandó mozgásban, változásban, átalakulásban és fejlődésben levőnek, s amely megkísérli, hogy a belső összefüggést e mozgásban és fejlődésben kimutassa.” (Engels). — ~ spekulatív úton objektív idealista filozófiai rendszert alkotott, amelyet lezárt, merev, abszolút igazságként fogott fel. Ezzel gyökeres ellentétben állott forradalmi jelentőségű dialektikus módszere, amelyből logikusan következett a fejlődés gondolatának elismerése a jövőre nézve is, de ~ ezt az ellentétet sohasem ismerte fel. Rendszerének alapja a világszellem (abszolút eszme) önfejlődése. Ez a természettől elszakított emberi tudat, amelyet ~ felnagyítva önálló szubjektumnak tüntetett fel. A Logika tudománya c. művében kifejtette, hogy a világszellem mér létezett a természet és az ember megjelenése előtt, mint a tiszta gondolkodás logikai kategóriáiban élő, belsőleg ellentmondásos, állandó mozgásban levő szellemi elv. Önfejlődése során az eszme átcsap ellentétébe : anyagi természetté változik. Erről szóló Természetfilozófia c. munkájában ~ tagadta a természet időbeni fejlődését, csak a térbeni fejlődést ismerte el. A harmadik fokon a természetben megelevenedett világszellem ismét átcsap ellentétébe : az emberi gondolkodásban jelenik meg, s fejlődése betetőzéseként a ~i filozófiában megismeri önmagát: ez a szellem fejlődésének legmagasabb foka, amelyben ~ szerint lezárul a fejlődés, a történelem (A szellem filozófiája). Filozófiájának legértékesebb része, racionális magja a fejlődés gondolata, a történetiség elve és a dialektika törvényszerűségeinek (mennyiség átcsapása minőségbe, ellentétek harca, tagadás tagadásának törvénye ) és kategóriáinak (pl. véletlen és szükségszerű, ellentétek stb.) kidolgozása ; filozófiájának minden részében mély dialektikus felismerések találhatók (így pl. természetfilozófiájában a tér és idő dialektikus egysége). De ~ dialektikus módszere idealista jellegű volt: nála nem az anyagi valóság, hanem a világszellem fejlődött dialektikusán. „A dialektika Hegelnél a fejetetején áll. Talpára kell állítani, hogy a misztikus burokban az ésszerű magot felfedezzük” (Marx). Ez az idealista jelleg és korlátozottság elsősorban a fejlődés lezárásában nyilvánult meg, továbbá abban, hogy végső soron az ellentétek egységét, egybeesését tartotta abszolútnak, és hogy visszaélve a dialektikával, kiagyalt erőszakos megoldásokat keresett a tudomány által még fel nem tárt problémákra. Bár ő maga a filozófiát még a „tudományok tudományának” tartotta, módszereivel előkészítette annak felismerését, hogy szakítani kell a filozófia tárgyának, feladatának akkori uralkodó felfogásával. Történetfilozófiájában az alapvető idealista tendencia ellenére helyes meglátásai is voltak, például először ismerte fel a társadalomban az objektív szükségszerűségek érvényesülését. — Az erkölcsöt nem az elszigetelt individuumok, hanem az egyén és a társadalom viszonyaként fogta fel, s eszméiben helyes szempontból bírálta Kant etikáját. Felfedte, hogy a moralitás csak egyik oldala az erkölcsnek, s így képes volt az erkölcs objektív dialektikáját számos alapvető kérdésben (pl. szándék és következmény, szabadság és szükségszerűség) helyesen kifejteni. — ~ hatása filozófiájának ellentmondásos jellege miatt nem volt egyértelmű ; voltak, akik elsősorban idealista rendszeréhez, voltak, akik forradalmi jelentőségű módszeréhez kapcsolódtak (-+hegeliánizrmus). Idealizmusáért Feuerbach, az orosz forradalmi demokraták és elsősorban Marx és Engels mélyrehatóan bírálták. Az utóbbiak ugyanakkor felismerték az idealista tartalmától megszabadított ~i dialektika értékét, és azt a materializmussal egyesítve a modern tudományos világnézet alapjává tették, (-»még dialektikus materializmus) Magyarul megjelent művei: Enciklopédia. (A filozófiai tudományok alapvonalai.) 1. rósz. Logika.