Berei Andor et al. (szerk.): Új magyar lexikon 4. K - Me - Új magyar lexikon 4. (Budapest, 1961)
K
kapitalizmus 35 kapitalizmus zök, épületek stb. jobb kihasználása vált lehetővé, s b) a dolgozók együttes munkája jóval termelékenyebb, mint ugyanolyan számú egyénileg dolgozó kisárutermelő munkája. A tőkések a nagybani termelés során a továbbiakban nagymértékben alkalmazták az üzemen belüli munkamegosztást. A korábban egyszerű kooperáció alapján termelő tőkés üzem az üzemen belüli munkamegosztást alkalmazó manufaktúrává fejlődött. Itt a munkás egy V. néhány művelet elvégzésére specializálódott, s ez a specializálódás idővel a szerszámokra is kiterjedt. A munka termelékenysége így nagymértékben megnőtt. Azonban a kézi munkán és a kezdetleges technikán alapuló manufaktúra-termelés nem volt képes kielégíteni az iparcikkek iránti növekvő keresletet. Gazdasági szükségszerűséggé vált az áttérés a nagyüzemi gépi termelésre; ennek műszaki alapját az —ripari forradalom teremtette meg. A gépek bevezetése, a gépi nagyiparra való áttérés gyökeres fordulatot jelentett a társadalom egész életében. Létrejött a tőkés termelés anyagi-műszaki alapja, a modern gyárrendszer. A gépi nagyipar alapján fejlődik a munka tőkés társadalmasítása. Az ipari termelés a gépek alkalmazása nyomén egyre inkább nagyüzemekben összpontosult ; a gépi nagyipar a társadalmi munkamegosztás további fejlődését eredményezte mind az iparban, mind a mezőgazdaságban ; nőtt a különálló, egymás számára termelő termelési ágak száma, s így a termelés sok elaprózott folyamata együttesen társadalmi termelési folyamattá egyesült; megszüntette a ~ a kis gazdasági egységeknek a naturális gazdálkodásra, jellemző szétforgácsoltságát, létrehozta a termelés magas fokú koncentráltságét, a kis helyi piacokat nemzeti, majd világpiaccá kovácsolta össze. Mindez érintetlenül hagyta azonban a termékek elsajátításának tőkés jellegét. — A kapitalista egyesíti üzemében a termelés tárgyi feltételeit (gépek, épületek, nyersanyag, fűtőanyag stb.) a munkaerővel, amelyet mint árut vásárol és fizet meg. A munkaerő-áru — a tőkés termelési viszonyoknak ez a legsajátabb kategóriája — saját értékénél nagyobb érték (-*■ értéktöbblet) létrehozására képes, s ezt a tőkés ellenszolgáltatás nélkül elsajátítja. Az értéktöbblet a munkás meg nem fizetett munkájának eredménye, elsajátíthatósága a tőkés termelés alapfeltétele. „A tőkés termelés célja az — mondja Marx —, hogy minimális előlegezett tőke mellett az értéktöbblet vagy a többlettermék maximumát termeljék.” A minél nagyobb értéktöbbletet a termelés bővítésével és a bérmunka egyre fokozódó kizsákmányolásával érik el (-^kapitalizmus gazdasági alaptörvénye). Az értéktöbblet növelésének abszolút és relatív módja van. A munkanap megnyújtása és általában a munkaintenzitás növelése (amely lényegében burkolt munkaidőhosszabbítással egyértelmű) útján nyert értéktöbbletet Marx abszolút értéktöbbletnek nevezte. A munkaidő változatlanul hagyása mellett a szükséges munkaidő csökkentése és a többletmunkaidő növelése következtében létrejött értéktöbblet a relativ értéktöbblet. A kizsákmányolás fokát az értéktöbbletráta, vagyis az értéktöbbletnek és a munkaerő vásárlására fordított változó tőkének az aránya j^—j fejezi ki. A tőkés számára azonban az a fontos, hogy a termelésre fordított állandó (c) és változó (v) tőkéjének összessége mennyi értéktöbbletet (ill. profitot) eredményez. A tőkés termelés eredményességének legfőbb mutatója a tőkés számára ezért a profitráta, amely az értéktöbbletnek az egész befektetett tőkéhez viszonyított arányát mutatja ; e mutató elleplezi, kisebbnek tünteti fel a valóságosnál a kizsákmányolás tényleges fokát I TMj. A profit hajhászása a tőkések között elkeseredett versenyt idéz elő. A termelési ágon belüli konkurrenciaharc eredményeként kialakul a piaci érték (a termék társadalmi értéke). Azok a vállalatok, amelyek áruinak egyéni értéke alacsonyabb a társadalmi értéknél, -rextraprofitra tesznek szert, azok a vállalatok pedig, amelyekben az áruk egyéni értéke magasabb a társadalmi értéknél, kénytelenek megelégedni alacsonyabb profitrátával. A termelési ágon belüli konkurrencia arra vezet, hogy a nagyüzemek kiszorítják a kis- és középüzemeket. A termelési ágak közötti konkurrenciaharc és az egyes iparágak közötti tőkevándorlás eredményeként pedig kialakul az állagprofit. Az egyes termelési ágak áruinak ára már nem az érték, hanem a termelési költségekből és az átlagprofitból összetevődő árszint körül ingadozik. Ez az ár a termelési ár. A ~ban az átlagprofitráta törvénye érvényesül : a különböző termelési ágak tőkéinek szerves összetétele (az állandó és változó tőke közti arány) különböző, és ezért azonos nagyságú tőkék profitja különböző lenne, ha a termékeket általában az értékükkel arányos árakon adhatnák el, valójában viszont a termelési ár az árak ingadozásának a középpontja, s ez azt jelenti, hogy a különböző szerves összetételű iparágak profitrátái, amelyek különben különbözőek lennének, egyenlővé válnak, az átlagprofitráta szintjén kiegyenlítődnek. — Az ipari tőke körforgása folyamán három formát ölt: pénzformát, termelőformát és áruformát. A termelésben alkalmazott ipari tőkétől a kapitalista fejlődés egy bizonyos fokán a kereskedelmi tőke formájában különválik a kereskedő tőkéje és a bankár (kölcsöntőkés) tőkéje formájában a kölcsöntőke. A tőkésosztályon belül az értéktöbblet elsajátításában három csoport vesz részt : a gyárosok, a kereskedők és a pénztőkések (bankárok) csoportja. A kereskedelmi tőke az áruk eladásával, a fogyasztókhoz való eljuttatáséval foglalkozik ; az ipari tőkések áruinak realizálását valósítja meg ; lehetővé teszi a forgalommal kapcsolatos idő és költségek csökkentését. Haszna az értéktöbblet egy része, amelyet a gyáros áruinak realizálása során átenged a kereskedőnek. A kölcsöntőkét tulajdonosa bizonyos összegért (kamatért) egy időre más tőkés rendelkezésére bocsátja. Az ipari tőkés számára az a lehetőség, hogy más tőkéstől pénzt kaphat kölcsön, szükségtelenné teszi, hogy jelentős heverő pénzösszegeket tartalékoljon, s teljes tőkéjét a termelés növelésére fordíthatja. A kölcsöntőke fejében az ipari tőkés kamatot fizet, amelynek forrása ugyancsak az értéktöbblet. Az átlagprofit ily módon kamatra és vállalkozói nyereségre oszlik. Kamatot kap a kölcsöntőkés, vállalkozói nyereséget az ipari és kereskedelmi tőkés. A ~ fejlődése során kialakulnak a pénztőkével kereskedő bankok, és széles körben elterjed a bankhitel. — A tőkósországokban a ~ nemcsak az iparban, hanem a mezőgazdaságban is uralkodóvá válik. A föld nagyobb része a nagybirtokos osztály kezében összpontosul, ugyanakkor a mezőgazdasági áruk zömét bérmunkát alkalmazó tőkés gazdaságok termelik. A földmagántulajdon monopóliuma uralkodik, s a nagybirtokosok földjük jelentékeny részét bérbe adják tőkés bérlőknek V. kisparasztoknak. A bérlők haszonbért, fizetnek a földtulajdonosnak, a haszonbér legnagyobb részét a -rföldjáradék alkotja. A tőkés bérlő kénytelen megelégedni a befektetett tőkéje utáni átlagprofittal ; nettó jövedelmének ezen felüli részét földjáradék formájában ki kell fizetnie a földbirtokosnak. Mind a különbözeti, mind az abszolút földjáradék, valamint a bérlő profitja a mezőgazdasági munkások kizsákmányolásából, az általuk megtermelt értéktöbbletből származik. — A kapitalista újratermelési folyamat során állandóan megújulnak a tőkés termelési viszonyok, egyik oldalon újratermelődik a tőkésosztály, a másikon a munkásosztály. A tőkés az értéktöbblet egy részét a termelés növelésére (termelőeszközök vásárlására, további munkások alkalmazására) fordítja, vagyis felhalmozza. A felhalmozás hajtóereje az értéktöbblet növeléséért folyó hajsza. A tőkefelhalmozás során a tőke össztömege nő, és összetétele is megváltozik, gyorsabban nő az a része, amelyet gépek, termelőeszközök vásárlására fordít a tőkés, vagyis nő a tőke szerves összetétele. A tőkés újratermelés folyamán végbemegy a tőke koncentráció ja és centralizáció ja. Ennek eredményeként néhány hatalmas vagyonnal rendelkező tőkés tíz- meg százezernyi munkás sorsának urává válik. A tőke szerves összetételének növekedésével együtt jár 3*