Berei Andor et al. (szerk.): Új magyar lexikon 4. K - Me - Új magyar lexikon 4. (Budapest, 1961)
M
Magyarország 494 Magyarország módon is, tükröződött a kapitalizmus válsága. Ennek a magatartásnak legjelentősebb képviselője Szabó Lőrinc (1900—57) ellentmondásos életműve, aki a magyar műfordításirodalomnak is élvonalába tartozott. A kispolgári ellenzékiség erősödő realista igénnyel és markáns népi vonásokkal összefonódva, egyre jelentősebben hallatta hangját az irodalomban. Mesteri képviselője ennek Tersánszky Józsi Jenő Kakuk Marcija. Túljutva a kispolgári radikalizmuson is a munkásosztály oldalán állva írta éles hangú, tömör, leleplező novelláit, szociográfiáit és regényeit Nagy Lajos (1883—1954), a korszak egyik legkimagaslóbb haladó szellemű írója (Kiskunhalom, A lázadó ember stb.). Csoportokhoz nem tartozó magányos író volt Móra Ferenc (1879—1934), aki polgári radikális alapról bírálta az úri Magyarországot. Regényeit és elbeszéléseit megkapó humor, anekdotázó realizmus jellemzi. — A 30-as évek elején bontakozott ki az ún. népi írók mozgalma. A mozgalom lényegileg harmadikutas, kispolgári-nacionalista irányzatú volt. Legjobb képviselői mindvégig szemben állottak a üorthy-rendszerrel, az illegális kommunista párt sugallatára legkövetkezetesebb megnyilatkozásaikban (Márciusi Front) eljutottak a fasizmus harcos tagadásáig. Nagy érdemük, hogy ráirányították a figyelmet a parasztság nehéz sorsára, ugyanakkor azonban nagy részük tagadta a munkásosztály vezető szerepét, idealizálta a parasztságot és mitikus őserőt tulajdonított neki ; több képviselőjük konok szembenállást tanúsított a szocializmussal. A mozgalom balszárnyán állt Veres Péter (szociográfiai művek, elbeszélések : Gyepsor stb.), aki a fordulat éve után több munkájában közeledett a szocializmushoz (Pályamunkások, Próbatétel, Szegények szerelme stb.). Ez a közeledés azonban nem nyugodott erős ideológiai bázison, 1953 után előtérbe kerültek régebbi, zavaros nézetei. Ide tartozott Szabó Pál, a paraszti élet realista ábrázolója (Lakodalom, Keresztelő, Bölcső), aki a felszabadulás utáni írásaival (Isten malmai, Üj Föld, Nyugtalan élet) hozzájárult a szocializmus jegyében megújhodó magyar irodalom kialakulásához. Jelentős tudományos, szociográfiai munkássággal emelkedett ki a mozgalom baloldalán Erdei Ferenc (Futóhomok stb.), szociográfiai és szépirodalmi munkássággal Darvas József, akinek útja — Nagy Istvánéval együtt — már a felszabadulás előtt a munkásmozgalom felé vezetett (Egy parasztcsalád története ; Város az ingoványon ; Kormos ég stb.). A mozgalom jelentős lírikusai közé tartozott Erdélyi József, aki a 20-as években a lira paraszti-forradalmár megújítója volt, de aki a 30-as években egyre mélyebbre csúszott a fasizmus fertőjébe. Illyés Gyula művében a szegényparaszti élet élményi ismerete fonódik össze az európai műveltség eszményeivel, lirája legjobb pontjain (Kend a romokban stb.) messzehangzó forradalmi kiáltás a nép ügye mellett. A felszabadulást szép verssorozattal köszöntötte, de a fordulat éve után költészete ellentmondásossá vált, és nem tudta követni az ország szocialista fejlődését. Prózai munkái közül a Petőfiről írott könyve, a nagyhatású Puszták népe s Oroszország (1934) e. útirajza, drámái közül különösen az Ozorai példa emelkedik ki. A mozgalom centrumában Németh Lászlót látjuk, a „népies” ideológia legnagyobb hatású képviselőjét (Minőség forradalma ; Magyarság és Európa stb.). Irracionális gyökerű koncepciója különösen az értelmiségi ifjúság körében terjedt. Ugyanakkor Németh szépirodalmi munkásságában, regényeiben és egyes drámáiban (Bűn, Égető Eszter, Villámfénynél, Cseresnyés stb.) már a saját ideológiájával viaskodó, elképzeléseinek kritikájáig is eljutó író szólal meg. Az utóbbi években számos írásában adta jelét a népi demokratikus rendszerhez való közeledésének. A mozgalom jobbszárnyán állt Féja Géza, Kodolányi János stb. Többük fejlődése a felszabadulás előtt a magyar fasizmus tőszomszédságába vezetett ; az utóbbi években egyesek közülük (pl. Kodolányi) alkotásaikkal közeledtek korunk haladó eszméihez. A népi írók mozgalmának legjelentősebb folyóirata a Válasz volt, a jobbratolódás fóruma a Magyar Élet. A mozgalom kispolgári kritikája jelentkezett már a 30-as években a Szép Szó hasábjain, ez a kritika azonban lényegileg egy „megreformált kapitalizmus” eszmei talajáról fakadt, s számos társadalmi kérdésben nem jutott el még a népies erők balszárnyának állásfoglalásáig sem ; a szerkesztőségben József Attila egyedül maradt szocialista törekvéseivel. A kor polgári esszéistái, irodalomtörténészei közül Halász Gábor és Szerb Antal emelkednek ki, noha szemléletüknek a szellemtörténeti módszer mindvégig korlátját jelentette. — 1919 után a nehézségek ellenére is élt és fejlődött a szocialista irodalom. Voltak írók, akik szocialista kezdés után a mozgalom perifériájára s ideológiai zsákutcákba kerültek, mint pl. Kassák Lajos, aki 1919 előtti nagylélegzetű szabad verseinek s az Egy ember élete c. önéletrajzi regény első kötetének magas szintjét később eszmeileg sem, művészileg sem tudta elérni. De a szocialista mozgalom fővonalában erőteljes, eszmeileg és művészileg jelentős irodalom jött létre. Az 1919 után emigrációba kényszerült írók közül Oábor Andor (1884—1953) mint költő és műfordító, s mint harcos kommunista publicista írta be nevét irodalmunk történetébe. A jelentős polgári kezdetek után kommunistává lett Balázs Béla (1884—1949) lírája és filmesztétikai tanulmányai jelentenek maradandó értéket. Zalka Máté (1896—1937) novellái és regényei a szocialista realizmus magyar úttörői. Illés Béla regényeivel és elbeszéléseivel (Kárpáti rapszódia, Ég a Tisza stb.), Gergely Sándor elsősorban Dózsa-regényével, Karikás Frigyes novelláival emelkedik ki. Hidas Antal mint regényíró, költő és műfordító fejt ki széleskörű tevékenységet. Jelentős helyet foglal el a magyar marxista elméleti irodalomban Révai József, akinek irodalomelméleti tevékenysége (Marxizmus, magyarság, népiesség ; Irodalmi tanulmányok stb.) kiterjedt a haladó irodalmi hagyományok átértékelésére és az irodalom legégetőbb aktuális kérdéseire is. Lukács György ellentmondásos esztétikai munkássága több évtizedes viták tárgyát képezi. A kommunista íróemigráció tagjai voltak még Lengyel József (a Visegrádi utca írója), Madarász Emil, Barta Sándor és mások. A hazai kommunista mozgalom klasszikus költője József Attila (1905—1937). Lírája Ady és a modernista irányok, valamint az újnópiesség hatása alatt indult, de hamarosan egyéni hangot ütött meg, s a forradalmi munkásmozgalomnak, a proletariátusnak világviszonylatban is egyik legjelentősebb lírikusa lett. Líráját gazdag forradalmi eszmeisége, eredeti és bátor formakultúrája, közösségi és egyéni gondoknak és érzelmeknek megszólaltatása teszi halhatatlanná. Költészetének forradalmi újdonsága — Ady után is — az, hogy a munkásosztály talaján állva ad képet az élet teljességéről. A magyar antifasiszta líra kiemelkedő képviselője még Radnóti Miklós (1909—1944), aki a munkásmozgalommal való összekapcsolódása után, élete végén írott antifasiszta verseiben magas költői színvonalon fogalmazza meg az egyén és közösség tiltakozását az embertelenség ellen. A munkásmozgalom rajtuk kívül egész sor költőt nevelt fel a 30-as években, akiknek műve élő öröksége a mai magyar irodalomnak. Közülük Salamon Ernő, Lukács László, Zsigmond Ede, Vető Miklós és sokan mások mártírhalált haltak. Ebből a körből indult a felszabadulás utáni irodalom néhány jelentős képviselője is (Benjámin László, Földeák János stb.). A forradalmi mozgalom bátor írója Rideg Sándor, aki egyéni hangú ízes prózájával gazdagítja irodalmunkat. A mozgalom szépirodalmi orgánumai közül a moszkvai Üj Hang, a 100%, Korunk, Gondolat voltak a legjelentékenyebbek. A kispolgári radikalizmustól a munkásmozgalom felé ívelt több író útja: a mártírhalált halt Bálint György— elsősorban kitűnő publicisztikai műveiben — eljutott a marxizmusig, Oelléri Andor Endre, a nagy tehetségű novellista a mozgalom szimpatizánsa volt, Sándor Kálmán a felszabadulás óta számos regénnyel és novellával gazdagította irodalmunkat. A 30-as években írta meg részben anarchista szemlélettel és modernista stíluseszközökkel a munkásmozgalmat helyenként intellektuális arisztokratizmussal