Berei Andor et al. (szerk.): Új magyar lexikon 4. K - Me - Új magyar lexikon 4. (Budapest, 1961)
M
Magyarország 498 Magyarország szionistáktól függetlenül először jutott el a plein-air festészethez. Fő müve a Majális, a magyar festészet egyik legszebb alkotása. — A millennium után az épitészet különböző történeti stílusok között ingadozott; a neoromán stílust képviselte a Halászbástya alkotója, Schulek Frigyes (1841—1919), a neobarokk stílust Hauszmann Alajos (1847—1926). A szecesszió az építészetben Lechner Ödön (1845—1914) művészetében jelentkezett (Iparművészeti Múzeum), aki szerencsésen egyesítette a francia barokk és a magyaros stílus elemeit. A 20. sz. első évtizedében a nagy tehetségű Lajta Béla (1875—1920) a vas és üveg alkalmazásával a modern építészeti törekvések úttörője lett. A századforduló szobrászaidban az emlékszobrok jelentkeztek nagy tömegükkel (Zala György, 1858 — 1937, Stróbl Alajos, 1856 — 1926, Kallós Ede, 1866— I960). A századforduló iparmúvészete minden más művészeti ágnál jobban magán viselte a szecesszió jeleit (bútorok, szőnyegek, üvegablakok stb.). Jelentős sikereket ért el a fajanszgyártás terén Zsolnay Vilmos (1828— 1900) pécsi gyára. — Nagyobb változás a festészet fejlődésében következett be. A hivatalos akadémikus művészet mellett a természet és az ember, a falusi és a városi élet új felfedezése a nagybányai és szolnoki iskola tevékenységéhez fűződik. A nagybányai festőiskola kezdeményezője Hollósy Simon volt (1857—1918), aki 1896-tól töltötte iskolájával a nyarakat Nagybányán. Szuggesztív egyéniségével maga köré vonzotta a megmerevedett akadémizmustól elszakadni vágyó fiatalokat; 1902-ben elvált a nagybányaiaktól. A nagybányai iskola legjelentősebb egyénisége Ferenczy Károly (1862—1917), 20. sz.-i festészetünk egyik legnagyobb alakja volt; ehhez az iskolához tartozott Réti István (1872—1945), Thorma János (1870—1937), Iványi-Orünwald Béla (1867—1940), Qlatz Oszkár (1872—1958) és mások. Művészi törekvéseik központi problémája a szín, a fény, az atmoszféra festői visszaadása. Stílusukra nagymértékben hatott a francia Bastien Lepage Ferenczy által „finom naturalizmus”-nak nevezett, szürke tónusba ágyazott festésmódja, valamint Courbet és részben a francia impresszionisták művészete. Művészetük s általában a haladó művészet elismertetéséért vívott harcban jelentős szerepe volt Lyka Károly és Elek Artúr színvonalas kritikáinak. A nagybányai festőcsoport működésével egyidejűleg alakult meg hivatalosan is a szolnoki művésztelep, mely már a 19. sz. közepétől vonzotta az osztrák és magyar festőket. Alapítói közé tartozott Fényes Adolf (1867—1945), a kritikai realizmus nagy alakja (Szegény emberek élete sorozata); itt dolgozott hosszabb-rövidebb ideig Bihari Sándor, Kernstok Károly, a tájkép- és figurális festőnek egyaránt jelentős Mednyánszky László (1852—1919), Vaszary János (1867—1937) stb. Mindkét festőiskolával szoros kapcsolatot tartott Koszta József (1861—1949). Ő és az alföldi festők triászának másik két tagja, Budnay Gyula (1878—1957) és Tornyai János (1896—1936) az alföldi parasztság életét ábrázolták drámai erővel. Demokratikus szemléletű művészi törekvéseikhez igen közel állt Nagy István (1873—1937) festészete. Iványi Grünwald Béla vezetésével alakult 1912- ben a kecskeméti művészt elep, ahol többek közt Uitz Béla (1887— ) is tanult. A müvésztelepek között kell megemlékeznünk a rövid életű gödöllői művésztelepről, ahol Körösfői Kriesch Aladár (1863—1920) és Nagy Sándor (1869—1951) vezetésével egyfajta-misztikával áthatott szecessziós művészet uralkodott. A szecesszióhoz kapcsolódó stílustörekvések egyetlen igazán jelentős képviselője Bippl-Bónai József (1861—1927). Sajátos képviselői a századeleji festészetnek a szecesszió és az impresszionizmus elemeit egyesítő Csontváry Kosztka Tivadar (1853—1919) és Gulácsy Lajos (1882—1932) expresszív álomvilágot felidéző művészete. — 1911-ben alakult meg a haladó szellemű művészek csoportosulása, a -r Nyolcak (Berény Róbert, 1887—1953, Czóbel Béla, 1883— , Cigány Dezső, 1883—1939, Kernstok Károly, 1873—1940, Márffy Ödön, 1878—1959, Orbán Dezső, 1884— , Pór Bertalan, 1880— , és Tihanyi Lajos, 1885—1939). Vezérük Kernstok volt, akit forradalmi, művészeti és politikai elvei a Tanácsköztársaság idején a művészeti életben vezető szerephez juttattak. A Tanácsköztársaság rövid hónapjaiban a Tett és a Ma folyóiratok köré csoportosult, forradalmi szándékú, de gyakran formabontó művészek fejtettek ki jelentős tevékenységet (Nemes Lumpért József, 1894—1924, Kmetty János, 1889— stb.). Ekkor kapott először támogatást első jelentős proletárfestőnk, Nagy Balogh János (1874— 1919). A festők Kernstok és Berény szabad iskolájában, a fiatalok a Proletár Tanműhelyben tömörültek; a grafikusművészek közül kiváltak Bíró Mihály (1893—1948) és Szilágyi Jolán (1895— ). A képzőművészeti élet irányítására a Népbiztosok Tanácsa művészeti direktóriumot nevezett ki, amelynek munkájában nagy szerepe volt a mindmáig tevékenyen alkotó Pór Bertalannak. A Tanácsköztársaság időszaka grafikai alkotásokban hozta létre legjelentősebb alkotásait (Uitz, Berény, Pór, Vértes Marcell stb. plakátjai). — A Tanácsköztársaság bukása után a képzőművészek egy része kiszolgálta a Horthyreakciót. A baloldali és forradalmi gondolkodású művészek a belső és külső emigráció hosszú évei után szólalhattak csak meg. Az építészetben ismét jelentkezett az eklektikus stílus (Wälder Gyula, 1884—1944). Szaporodtak az egyházi jellegű építkezések. A modernebb szellemű építészgeneráció tagjai Ärkay Aladár (1868—1932), fia, Bertalan (1901— ), Hajós Alfréd (1878—1955), Kotsis Iván (1889— ), Vágó László (1875—1933) és József (1877— ), Weichinger Károly (1895— ) stb. voltak. A magánépítkezésekben a Bauhaus stílus is meghonosodott (Molnár Farkas, 1897— ). A két világháború közötti szobrászatban a nyugati modernista törekvések csak rövid ideig érvényesültek. Pátzay Pál (1896— ), Ferenczy Béni (1890— ) és Bokros-Birman Dezső (1889— ) az expresszionizmusból indultak ki, de hamarosan visszatértek a realizmushoz. A monumentális feladatokra hívatott Beck ö. Fülöp (1873—1945) progresszív magatartása miatt alig juthatott szóhoz. Medgyessy Ferenc (1881—1958) ízes, sajátosan tömör formavilágú szobrai legjavát ebben az időszakban alkotta. Kisfaludi Strobl Zsigmond (1884— ) a reprezentatív emlékszobrok mellett karakterisztikus portrészobraival tűnt ki. A baloldali polgári festők részben a Szinyei Társasághoz (Réti, Glatz, Szőnyi, Bernáth, Egri stb.), részben a Képzőművészek Új Társaságához (Amos, Czóbel, Márffy, Vaszary, Rippl-Rónai stb.) tartoztak. Az előbbi a természetelvű, valósághű festésmódot hirdette ; az utóbbi a modern francia művészetet, főleg a -r/auvizmus képviselőit tekintette példaképül. Az avantgarde szellemű fiatalokból alakult Európai Iskolához tartozó Vajda Lajos (1909—41) szürrealista kompozíciókat alkotott. A húszas évek végén ért meg Szőnyi István (1894—1960) fénnyel teli, lírai művészete, Bernáth Aurél (1895— ) kolorizmusa. A harmincas években vált nagy festő Egry Józsefből, aki a Balaton tündérvilágát örökítette meg színlátomásaiban. A harmincas évek közepén jött létre a Szocialista Képzőművészek Csoportja, melynek tagjai (Qoldmann György, Háy Károly, Kondor György, Major Máté, Sugár Andor stb.) a marxista esztétika nézeteit vallották, s a szocialista realizmust készítették elő. Munkájukban részt vett a munkásosztály oldalán harcoló forradalmi festő, Dési Huber István (1895—1944) is. A kor heterogén művészetének legmeszszebb látó alakja Derkovits Gyula (1894—1934), a festészet József Attilája, a proletariátus életének, harcainak mély humánumú megörökítője. A grafikusok közül kiemelkedik Barcsay Jenő (1900— ) ; Derkovits Dózsafametszetsorozata a kor legkiválóbb grafikai munkája. A korszak átlagos iparművészeti színvonalából Kozma Lajos (1884—1950) bútortervei, Kovács Margit (1902— ), Gádor István (1891— ) kerámiái és Ferenczy Noémi (1890—1957) gobelinjei emelkednek ki. Nagy részük napjainkig iparművészeink élgárdájába tartozik. — Hazánk felszabadulásával a művészetben is döntő változás következett be. Az építőművészet feladatai az újjá-