Berei Andor et al. (szerk.): Új magyar lexikon 4. K - Me - Új magyar lexikon 4. (Budapest, 1961)
M
464 Magyarország Ma gy arország Lászlónak (ur. 1077 — 95) és utódjának. Könyves Kálmánnak (ur. 1095 — 1116), hogy erejüket az osztályrend és az állam megszilárdítására használják fel. Az államszervezet megerősödése László és Kálmán idején feudális terjeszkedésben, hódító háborúkban is megnyilvánult (Szlavónia, Horváto. és a dalmát városok elfoglalása). A Kálmán halálát követő pártharcokat súlyosbította a feudális anarchia. A bizánci császárság ezt kihasználva, több évtizeden át ismételten megkísérelte, hogy ~ot uralma alá vesse. Komnenosz Mánuel ilyen törekvései azonban, átmeneti sikerei ellenére Szerbia és ~ ellenállásán megtörtek. — A 13. sz. elején a királyi birtok a nagymérvű adományozások eredményeként jelentősen megcsappant. A nagyurak részhatalma megnőtt, birtokaik „állam az államban” szerepe mindinkább kiemelkedett. Ezzel kapcsolatosan a nagyurak megkísérelték hűbéri függésbe vonni a kisebb birtokosokat (-*familiárisokéit), ami ellen azok a század folyamán erőteljesen, de végső soron eredménytelenül tiltakoztak. A kisebb birtokosok, élükön a királytól függő -rserviensekkel, felhasználva az eladományozott királyi birtokok népeinek elégedetlenségét, valamint a különböző főúri csoportok egymás és a király közötti ellentéteit s a királyi hatalom növekvő gyengeségét, 1222-ben kikényszerítették II. Endréiül (ur. 1205 — 35) az -*aranybullái, amelyet utóbb a nemesi kiváltságok és a feudális előjogok sarkalatos okmányának tekintettek. A bulla legtöbb, főként a királyi birtok bomlásának és a nagyurak hatalma növekedésének akadályozására irányuló intézkedése azonban a gyakorlatban nem valósult meg. A kisebb nemesek (a század második felétől köznemesek) szervezkedése a nemesi megye keretében folyt tovább, egyelőre szintén kevés sikerrel. IV. Béla (ur. 1235—70) a feudális nagybirtokosok rovására a királyi hatalom növelésére törekedett; e törekvését a mongolok betörése, az ún. —tatárjárás (1240—41) akasztotta meg. A mongol seregek közeledésekor újból fellángolt az ellentét a király és a nagyurak között, akik erőszakosan léptek fel a tatárok elől menekülő —»-kunok befogadása ellen. A nyugati segítségben csalatkozott IV. Béla seregét Mohi falu mellett, a Sajó partján a tatárok szétverték, s végigpusztitották az országot. A tatárpusztítás után IV. Béla hozzákezdett az ország újjáépítéséhez : fejlesztette a városokat, városfalakat és várakat építtetett, erősítette a feudális haderőt, véglegesen betelepítette a kunokat. Az ÉK-i terjeszkedés politikájával szakítva, orosz és lengyel szövetséggel készült a tatárok esetleges újabb támadásának visszaverésére. Halála után a feudális szétdaraboltság tovább fokozódott ; az utolsó —*• Árpád-házi királyok idején a leghatalmasabb nagybirtokosok (bárók) kialakították a tartományúri rendszert, a feudális széttagoltság szélső formáját ~on. Bár a háborús pusztítások, a tatárdúlás és az úri belharcok hátráltatták a fejlődést, a 13. sz. folyamán a termelőerők színvonala nagymértékben emelkedett. A jobbágygazdaságban kialakult a telekrendszer, az adózásban a termékszolgáltatás mellett helyenként megjelent már a pénzfizetés, ami jelzi a fejlődő munkamegosztáson alapuló új viszonyok : az egyszerű árutermelés és pénzgazdálkodás kezdeteit. Ennek talaján, összefüggésben a földjük kihasználására törekvő földesurak nagyarányú telepítéseivel, a jobbágyparasztság osztályharca kibontakozott, és részben ennek eredményeként a század végén a feudális törvényhozás is elismerte a jobbágyok ún. szabad (bár feltételekhez kötött) költözésének jogát, ami ettől fogva 1514-ig — elvileg — az ország túlnyomó részén érvényben maradt. Az Árpád-ház kihaltát követő interregnum (1301—08) és trónharcok után a pápa és itáliai bankárok segítségével trónra jutó Anjou I. Károly Róbert (ur. 1308—42) csaknem két évtizedes fegyveres küzdelem után érte el a központi hatalom megerősítését. Az oligarchák leverése és birtokaiknak elkobzása új nagybirtokos osztály kialakítását tette lehetővé, melyre az Anjoudinasztia átmenetileg biztosabban támaszkodhatott. A belháborúk megszűnésével a termelés feltételeinek biztosabbá válása s az egyszerű árutermelés előrehaladása új pénzforrásokat nyitott a királyi kincstárnak is. I. Károly gazdaságpolitikája : a bányászat fellendítése és adóztatása, a nemesérc-monopólium és az állandó értékű pénz bevezetése, a vámjövedelmek fokozása i a régi pénzrontással járó kamara haszna helyett szedett új adó lényegében a kincstár gyarapítását célozta. Erőteljesen támogatta Károly a városok megindult fejlődését is (kiváltságok, árumegállítójog stb.). Mo. É-i és Ny-i szomszédaival kereskedelmi kapcsolatokat épített ki (-*■visegrádi kongresszus). Fia, I. Lajos (ur. 1342 — 82) dinasztikus hódító háborúival (Itáliában és a Balkánon) kiürítette az apja reformjai következtében megtelt kincstárat. A hadjáratok növelték a jobbágyság állami terheit és az uralkodó osztály rétegellentéteit. A jobbágyok ellenálltak a helyzetüket súlyosbító törekvéseknek ; elterjedtek az eretnek (flagelláns) mozgalmak. Velük szemben a nemesi megyék hoztak megtorló intézkedéseket. A nemesi elégedetlenség levezetésére I. Lajos 1351-ben megerősítette az aranybullát, törvénybe iktatta a nemesi birtokot védő -»-ősiséget. A jobbágyság elnyomása és kizsákmányolása a —»-kilenced kötelező szedésével, az —►úriszék működésének általánossá válásával tovább fokozódott. A nemesi jogegyenlőség kimondása a rendi fejlődés csíráit jelezte. I. Lajos hódításai, amelyekért a régebbi történetírástól a „Nagy” nevet kapta, jórészt már életében elvesztek, birodalma — a romantikus-nacionalista irodalomban szereplő „három tenger mosta” birodalom — halála után szétesett. Megerősödtek a bárói ligák, amelyek lekötötték a trónviszályokból győztesen kikerült Luxemburgi Zsigmond (ur. 1387 —1437) erejét, s megakadályozták a dél felől támadó török nagyhatalom visszaszorítását. A nikápolyi vereség (1396) után Zsigmond eredménytelen kísérletet tett a védelem megszervezésére (-»-telekkatonaság). Az ország területének nagyobb részét birtokló bárókkal szemben a rendi követelésekkel fellépő köznemességre s a fejlődő városokra igyekezett támaszkodni, melyeknek céhes ipara és kereskedelme ez időben jelentős fejlődést ért el. A nagyurak hatalma tovább nőtt Zsigmond német-római császárságával és cseh királyságával járó távollóte alatt. Zsigmond eredményeket ért el az egyház és az állam viszonyának rendezése terén (placetum regium, főkegyúri jog) ; ugyanakkor támogatta az antifeudális eretnekmozgalmak letörésére indított harcot. A -»-konstanzi zsinaton hozzájárult a császári menlevéllel odacsalt Húsz János megégetéséhez, ami után Cseho.-ban fellángoltak a huszita mozgalmak. A huszitizmus nagymértékben erősítette a mo.-i parasztság antifeudális harcát, jelentős szerepe volt az 1437. évi -»-erdélyi parasztfelkelésben is. — A Zsigmond, különösen pedig az Albert (ur. 1437 — 39) halálát követő trónharcokban, amelyeket a Jagelló Ulászlót (ur. 1439 — 44) támogató köznemesi tábor és a Habsburg-párti, azutószülött F. László védelmében saját hatalmukért fellépő Ciliéi—Garai liga vívtak egymással, újból elhatalmasodott a feudális anarchia. Az akkori ~ É-i részét a Habsburgok főkapitánya : Jiskra foglalta el. A törökök az országban dúló fegyveres harcot kihasználták, 1440-ben már Belgrádot támadták, és állandóan dúlták a déli részeket. A török háborúban a —»-Hunyadi János vezetésével kivívott győzelmek hoztak fordulatot. A DK- európai népek összefogásának eredményeként átmenetileg lehetővé vált a török hódítók visszaszorítása (hoszszú hadjárat, 1443). A -»-várnai csata-vesztés és Ulászló eleste után (1444) Hunyadi mint kormányzó a köznemesség rendi törekvéseire támaszkodva megkísérelte a központi hatalmat megszilárdítani, de ereje nem volt elég a nagyurak megtörésére. Mikor a törökök ostrom alá vették Belgrádot (akkori magyar nevén Nándorfehérvárt), a bárók távol maradtak a küzdelemtől. Hunyadi csapatai mellett parasztokból és városi szegényekből álló keresztes felkelő sereg védte a várat s kényszerítette menekülésre a szultán csapatait (1456, nándorfehérvári diadal). Két évvel később, V. László halála után a nagyurak nyomásával szembeforduló rendi erők Hunyadi fiát, (Corvin) Mátyást emelték trónra (ur. 1458—90),