Berei Andor et al. (szerk.): Új magyar lexikon 5. Mf - R - Új magyar lexikon 5. (Budapest, 1962)
N, Ny
Nagy 94 nagyágit igazságtalanságokat könyörtelenül feltáró novellái. Harcos polgári demokratizmusa, majd szocialista szemléletű írásai miatt szembekerült a Nyugat szerkesztőivel és számos munkatársával. Pályáját hosszú időn át magánosán járta. Az első világháborút elítélte, a forradalmakat lelkesen fogadta, a Tanácsköztársaság idején kommunista eszméket hirdetett. Fellépett az ellenforradalmi korszak terrorja és embertelensége ellen. Felháborodását hűvösnek tűnő, fegyelmezett, puritán egyszerűségű, de erőteljes realista elbeszélésekben, karcolatokban (Képtelen természetrajz, 1921) és regényekben (A vadember, 1926) juttatta kifejezésre. Következetes igazságkereső szenvedélye és meg nem alkuvása révén jutott el a munkásmozgalomhoz és a kommunista írókhoz ; munkatársa volt a 100%, a Forrás és a Front c. folyóiratnak. A 30-as évek paraszti társadalmának s a falusi nyomornak ábrázolására új műfajt alakított ki (Kiskunhalom, 1934 ; A falu álarca, 1937). Budapest nagykávéház c. regényében (1936) könyörtelen szatírával mutatta meg all. világháború felé rohanó főváros arculatát. A fasizmus előretörése a 30-as évek közepétől időleges megtorpanást okozott írói pályáján. Szembeszállt továbbra is a jobboldali politikával, de hangja csüggedtebbé, magatartása szkeptikusabbá vált. Ez érződik 1934-i SZTT-beli útjáról írt beszámolóján is. Közvetlenül a felszabadulás előtt élesen bírálta a nagybirtokrendszert A tanítvány c. regényében. 1943-ben a kommunista párt tagja lett. Megírta ostromélményeit (Pincenapló, 1945), megrajzolta a felszabadult falu életét (Falu, 1946), és megörökítette a Tanácsköztársaság emlékét (1919 május, I960 ; Üj vendég érkezett, 1954). Memoárszerű önéletrajzai (A lázadó ember, 1949 ; A menekülő ember, 1964) pályája leírásán túl a ferenejózsefi kornak és a Horthy-korszaknak hiteles képét adják. Bp.-en halt meg. Munkáinak gyűjteményes kiadása : N. L. müvei. 1956 — 59. — írod. Kardos P.: N. L. élete és művei. 1958. Nagy Lajos (1897 —1946) : régész, a Fővárosi Régészeti Intézet megalapítója, a főváros római kori településtörténetének nagy tudású feldolgozója (Az Eskü téri római erőd, Pest város őse, 1946). Nagy László (1857 — 1931) : pedagógus, a magyar gyermektanulmányozás irányítója. A II. Egyetemes Tanügyi Kongresszus (1896) egyik kezdeményezője, az I. Nemzetközi Gyermektanulmányi Kongresszus (Brüsszel) egyik elnöke és előadója volt. A Gyermektanulmányi Társaság (1903), A gyermek o. folyóirat (1907), a Gyermektanulmányi Múzeum (1910) megalapítója. Pedagógiai alapelve a gyermekkori fejlődés menetéhez igazodó és a gyermek érdeklődésével számoló oktatás. Ez utóbbit a közvetlen megfigyelésre, gyakorlati foglalkozásokra, a cselekvésre, a munkára építette, amivel túljutott kora polgári pedagógiai nézetein (A gyermek érdeklődésének lélektana, 1908 ; Didaktika gyermekfejlődéstani alapon, 1921). — írod. Baranyai E.: N. L. munkásságénak neveléstudományi eredményei. 1932 ; Kemény G.: Egy magyar kultúrpedagógus. 1943. Nagy László (1925— ) : költő ; József Attila-díjas. 1946-ban lépett fel új, népi hangú verseivel. Hosszabb időt töltött Bulgáriában. Nagy nyelvi tömörség jellemzi líráját (Tűnj el, fájást A tüzér és a rozs). Az 50-es évek közepén lírája felívelését vívódások törték meg. Bolgár népdal- és népballada-fordításai SzablyáJc és citerák és Sólymok vére címmel jelentek meg. Válogatott verseinek gyűjteménye a Deres majális (1957). Nagy Miklós (1840—1907) : hírlapíró, szerkesztő. A Vasárnapi Újság szerkesztőjeként (1867—1907) nagy befolyása volt az irodalmi életre a 19. sz. utolsó harmadában. Nagy Pál, Felsőbüki (1777 — 1857): ügyvéd; az első liberális nemesi politikusok egyike, kiváló szónok. Mint Sopron vm. követe tűnt fel az 1807. évi országgyűlésen éles hangú, a jobbágyság elnyomását, az úrbéri visszaéléseket, a megyék önkényeskedését bíráló beszédeivel. Az uralkodó utasítására Esterházy főispán megakadályozta a következő országgyűlésekre való követté választását. Az 1825-ben összeült országgyűlésen az örökváltság bevezetését követelte. A magyar nyelv ápolása ügyében mondott beszédéhez csatlakozva vetette meg Széchenyi István az MTA alapjait. Berzsenyi Dániel ódában örökítette meg alakját. 1840 után már nem tudott lépést tartani a reformtörekvésekkel, ezért népszerűsége is csökkent; a forradalom és szabadságharc idején már egészen visszavonultan élt, többnyire külföldön. Nagy Péter (1920— ) : irodalomtörténetiró, kritikus, az irodalomtudomány kandidátusa. Irodalomtörténeti munkáiban a 20. sz.-i magyar irodalommal foglalkozik (Móricz Zsigmond, 1953 ; Szabó Dezső indulása, 1958 ; Szabó Dezső az ellenforradalomban, 1960). Kritikáinak gyűjteményei: Mérlegen, 1955; Űj csapáson, 1956. Nagy Sándor (1869 —1951) : festő és iparművész. K. Kriesch mellett a gödöllői művésztelep legjelentősebb tagja. Misztikus hangulatú, szimbolikus jellegű szecessziós freskók jellemzik művészetét (pesterzsébeti, eelldömölki templomok). Nagy Sándor (1916— ) : pedagógus, egyetemi tanár, a neveléstudományok doktora. Főleg az oktatástan metodikai kérdéseivel foglalkozik. (A tanítási óra felépítése és elemzése, 1953 ; A didaktika alapjai, 1956 ; Didaktika, 1958 ; Az oktatás elmélete, 1960.) Nagy Sándor ; K. Nagy Sándor (1921— ): a Földművelésügyi Minisztérium Szövetkezetpolitikai Főosztályának vezetője. Kertész volt. 1947 óta tagja a pártnak. A túrkevei pártbizottság munkatársa volt, majd különböző felelős beosztásokban az Agrártudományi Egyetemen és a Földművelésügyi Minisztériumban működött. 1955 és 1958 között a túrkevei Búzakalász Termelőszövetkezet elnöke volt. 1957 óta tagja az MSZMP Központi Bizottságának. Nagy Sándor (1922— ): író. Az Űrjóvitézec. regényéért Kossuth-díjjal, a Megbékélés c. — a szövetkezeti gazdálkodás emberi-paraszti problémáit ábrázoló — novellájáért Sztálin-díjjal tüntették ki. Azóta csak A szabadulás napja c. regénye jelent meg 1961-ben. Nagy Zoltán (1884—1945) : költő, író, műfordító és kritikus ; Tóth Árpád barátja. Az 1919-i proletárdiktatúra idején mint a debreceni írók tanácsának tagja és szerkesztő vett részt a város irodalmi életének szervezésében. 1921-től haláláig Bp.-en élt; a Nyugat főmunkatérsa volt, versei jelentek meg a Magyar Csillagban is. — Első kötetében (Hónapos szobákból, 1907) még jórészt a személytelen fájdalom hangja szólalt meg. Később költészetében a formai csillogást egyszerűbb hang s humanista tartalom váltotta fel (Csend! AranymadárI 1913). Elégiák c. kötetének (1923) szomorúságát a világháború szörnyűsége és az ellenforradalom kegyetlenkedése váltotta ki, de a kötet mély zengésű verseiben hilet tett az emberiség mellett. A felszabadulás után nyilas merénylet áldozata lett. 1924—44 között írt antifasiszta versei Álmomban zene c. posztumusz kötetében (1947) jelentek meg. Nagyacsád : ötk., Veszprém m., pápai j. L: 020 (1960). Vá.: Ihász. Ihászi ág. Nagyág, Bika : a Tisza mellékfolyója az SZU-ban, Kárpát-Ukrajnában ; 93 km. A Máramarosi-havasokban ered, Husztnál ömlik a Tiszába. nagyágit : AuTe2,6Pb(Te,S) összetételű aranyéré. Au-tartalma 7 —10%. Rombos rendszerben kristályosodik. Ólomszürke, leveles, egy irányban könnyen hasadó kristályai lágyak. Eredeti lelőhelye a romániai (erdélyi) Sacárámb (Nagyág), de megtalálták több telluridos érctelepben Új-Zélandon, az USÁ-ban (Colorado) és Koreában is. Nagy Lajos