Berei Andor et al. (szerk.): Új magyar lexikon 6. S - Z - Új magyar lexikon 6. (Budapest, 1962)
T, Ty
Törökkoppány 481 török népek irodalma kiterjesztették uralmukat Ázsiában és Afrikában, majd Mo., ill. Ausztria ellen indultak. A mohácsi csatában II. Szulejmán szultán vezetésével leverték II. Lajos haderejét (1526). A következő években a törökök ellen Mo.-on főleg a népi erők küzdöttek (pl. 1526—27-ben J. Cerni vezetésével). A törökök 1529-ben, majd 1532-ben eredménytelen hadjáratokat vezettek Bécs elfoglaláséra (1532-ben Kőszeg védői tartóztatták fel a török sereget). 1541-ben elfoglalták Budát, megszilárdították uralmukat az ország testébe beékelt hódoltság területén, és folyamatosan növelték a nekik adózó terület, a szorosabb értelemben vett hódoltság sávját is. Mo. másfél évszázadra három részre szakadt (Erdély, Habsburg királyság, török hódoltság). A 16. sz. derekán kialakult a végvárak övezete. Ezek védői az ország belterületén igyekeztek útját állni a törökök további terjeszkedésének (1552—66 : Temesvár, Szolnok, Eger, Drégely, Palota, Szigetvár; kapitányaik közül főként Losonczy István, Dobó István, Szondi György, Zrínyi Miklós váltak híressé). Hősi küzdelmeikkel megállították a hódítókat, bár a nagybirtokos főuraktól és főpapoktól, valamint a Habsburg államtól sem kaptak kielégítő támogatást. A török birodalom súlyos belső bajok következtében gyengülni kezdett (ennek következménye volt a török flotta veresége a lepantói csatában 1571-ben) ; ezt azonban a Habsburg hadvezetés a tizenötéves háborúban (1591 —1606) nem tudta kihasználni. Következmények nélkül maradt a lengyelek 1620-i győzelme is II. Oszmán seregei felett. — A háborúk következő időszakát Mo.-ra nézve súlyosbította a Habsburg elnyomás fokozatos kibontakozása. A kettős veszéllyel szembenéző ország érdekeinek hű tolmácsolója, vitéz harcosa volt -*■ Zrínyi Miklós, a költő-hadvezér. Szilárd államot, hazai hadsereget követelt, intelmeit azonban nem fogadták meg. A törököknek kedvező vasvári béke (1664) után a törökök Lengyelo. ellen indultak, és így nem okozott a védelemben nagyobb bajt, hogy a 17. sz. második felében a független Erdély bukása, a Wesselényi Ferenc vezette összeesküvés elfojtása után az udvar szétzüllesztette a megmaradt végvárakat. Ezek harcosai jórészt a bujdosókhoz, utóbb kurucokhoz csatlakoztak. A török terjeszkedés utolsó jelentős kísérlete Bécs elfoglalására 1683-ban (amelyet Thököly is támogatott) kudarcot vallott, és a török támadások végét jelentette. Ezután a Habsburg hatalom vezetésével az oszmán birodalom ellen Lengyelo., Velence és több német fejedelemség részvételével indult támadás nagyrészt a Habsburgoknak azt a célját szolgálta, hogy a harmincéves háborúban Ny-on elvesztett befolyásukért K-en — főleg Mo. területén — találjanak kárpótlást. Az európai hatalmi viszonyok alakulása kedvezett a vállalkozásnak. Hosszan tartó hadjáratokban (1683—99), amelyek egyidejűleg a lengyel— török háborúk második szakaszát is jelentették, s amelyekben jelentős szerepe volt Sobieski János lengyel királynak, Lotharingiai Károly és Savoyai Jenő hercegnek és más Habsburg hadvezéreknek, kiszorították az ellenséget az ország másfél évszázada megszállt részeiről (^-karlócai béke, 1699). Egyes hadműveletekben, így Buda 1686-i elfoglalásakor is kitűntek a mo.-i hajdúk. A visszafoglalt területeken a Habsburg kormányzat nem állította helyre a magyar igazgatást, hanem közvetlenül a bécsi udvari kamara alá rendelte, sőt a D-i részeken katonai kormányzatot létesített (Határőrvidék). A Habsburg elnyomás ellen indult Bákóczi-szabadságharc (1703— 11) bukása után a bécsi udvar a Határőrvidék kivételével visszaállította az ún. neoacquisitán a magyar nemesi és polgári közigazgatást. Miután az orosz—török háborúk első szakasza 1713-ban a törökök vereségével végződött, a Habsburgok Velencével szövetkeztek a törökök újabb visszaszorítására. Az 1716—18. évi osztrák—török háború eredményeként a pozsareváci bekében a törököknek le kellett mondaniuk minden, a 16. sz. előtt Mo.-hoz tartozó területről, valamint Szerbiáról, Bosznia egy részéről és az Öltig terjedő román területekről. Ez megszilárdította Mo. D-i határát. A török birodalom az orosz—török háborúk további szakaszaiban (1735—39, III. Károllyal szövetségben és 1768—74) újabb vereségeket szenvedett, deli. Józsefnek orosz szövetségben folytatott 1787—90-i háborúja csak az oroszok számára végződött eredményesen. A 18. sz. végétől egyaránt meggyengült Habsburg, Ш. török birodalom ereje nem volt elég arra, hogy újabb háborúkat folytassanak egymással. Törökkoppány : ötk., Somogy m., tabi j. L: 980 (1960). Vá. : Bonnya. R. k. temploma műemlék. törökméz : mézből, cukorból, tojásfehérje-habból és tragantból (gumifa leve) készült, szalalkálival lazított keleti édesség. Dióval, mogyoróval, esetleg nugátdarabokkal dúsíthatják. török népek : Ázsiában és Európában élő népek, amelyeket a közös néprajzi és nyelvi eredet kapcsol össze, őshazájuk helyének kérdésében a vélemények megoszlanak : legvalószínűbb, hogy ez az Ural és Altaj hegység között terült el, s innen rajzottak ki Belső- Ázsia, ill. a kelet-európai sztyepek irányába. Első fellépésük a 6. sz. közepére esik : az Altaj vidékén élő türkök ekkor hatalmas birodalmat alapítottak (542—745), amely Belső-Ázsiától a Kaszpi-tengerig terjedt, s így számos török ajkú népet is magába olvasztott. E történeti szerepük révén lettek a türkök a törökség névadói. A kelet-európai sztyepeken a korábbi, ill. e századokban megjelenő nomád népek (hunok, avarok) török eredete is nagyon valószínű. Az 5—8. sz.-ban őket követő népek (bolgárok, kazárok, besenyők, uzok, kunok stb.) török eredete kétségtelen. A türk birodalom felbomlása után Belső-Ázsia más (ujgurok : 745 — 840 ; kirgizek : 840 — 920) uralma alá került. Közben erősödött a kirajzása Ny felé, a 10. sz.-tól az oguzok Anatólia és a Kaukázus felé is utat törtek. E folyamat eredményeként jött létre a Ny-turkesztáni karahanida birodalom is (10—12. sz.). Belső-Ázsiában egy időre más etnikumú (mongol stb.) népek hódították el a törököktől a hegemóniát, de a mongol birodalom utódállamaiban ismét felülkerekedtek a így alakult ki K-Európában az Arany Horda, Belső-Ázsiában a Timuridák, majd a Sejbanidák uralma. E birodalmak széthullásának kései szakasza egybeesett a török népek nemzetté válásának kezdeteivel. A mongol invázió nyomán az oguz törökök Kisázsiáig hatoltak előre, s ott előbb a szeldzsukok, majd az Oszmán dinasztia nagy birodalmakat alapítottak. A ma mintegy 50 milliós törökség zöme az SZU-ban (azerbajdzsániak, kazahok, kirgizek, türkmének, üzbégek, balkárok, baskírok, csuvasok, jakutok, karakalpakok, tatárok, altajiak, karacsájok, hakaszok, tuvaiak) és Töröko.-ban (oszmán-törökök) ól, kisebb számban vannak a Töröko.-ot körülvevő országokban, továbbá Kínában (ujgurok, szalarok és szarig-jugurok), Iránban (azerbajdzsániak) és Afganisztánban (türkmének és más néptöredékek). török népek irodalma : első irodalmi emlékeik a türk birodalom vezetőinek tetteit megörökítő orhoni feliratok (8. sz.). A türkök hatalmát megdöntő ujguroktól (8—9. sz.) már gazdag irodalmi emlékanyag maradt fenn. Á turfáni expedíciók (a 19. sz. végén, a 20. sz. elején) által feltárt müvek buddhista, ill. manicheus vallásfilozófiai munkák, szentek történetei, énekek, himnuszok ; zömmel fordítások szanszkritből, tibetiből, kínaiból és szogdból. Maradtak fenn történeti jellegű, ill. elbeszélő munkák is. Ezek egy része a hellenisztikus irodalommal mutat kapcsolatot. Az ujgurok politikai bukása nem jelentett törést a ~ fejlődésében. Az ujgurok a Tarimmedence városaiban telepedtek le ; az említett fordítási, ill. önálló irodalom ekkor élte fénykorát. Emlékei a mon-31 Új Magyar Lexikon VI.