Berei Andor et al. (szerk.): Új magyar lexikon 6. S - Z - Új magyar lexikon 6. (Budapest, 1962)
T, Ty
Törökország 485 Törökország A perzsákkal folytatott háború során kénytelen volt lemondani Tebrizről és Hamadánról. A meggyengült birodalom fokozatosan a nagyobb gazdasági és politikai befolyásra, ill. területrablásra törekvő nagyhatalmak érdekellentéteinek hálójába került. Az Oszmán Birodalom feldarabolását jelentő keleti kérdés másfél évszázadig a nagyhatalmi érdekellentétek gyújtópontjában állt. A francia diplomácia biztatására Oroszo. ellen indított háború (1768—74) súlyos vereséggel zárult: a Kücsük Kajnardzsi-i békében ---- elvesztette Krímet, elismerte Oroszo. védnökségét Moldova és Havasalföld felett, az orosz kereskedelmi tengerhajózás számára biztosította a szorosokon való áthaladást. 1787-ben az angol diplomácia biztatására követelte a békeszerződés revízióját. A kipattant háborúban azonban az Oszmán Birodalom ismét vereséget szenvedett ; a jassyi béke (1792) újabb területi veszteségekkel járt. A 18—19. sz. fordulóján a török vezető körök bizonyos reformokat hajtottak végre, amelyektől a birodalom hanyatlásának feltartóztatását, katonai erejének növekedését remélték. III. Szelim (ur. 1789—1807) alatt léptették életbe az „új rend” néven ismert reformsorozatot, amely elsősorban a hadsereg megújulását célozta (a katonaság újjászervezése, új katonai oktató rend, a flotta megerősítése, katonai üzemek létrehozása stb.). A reformok a feudális és egyházi körök, továbbá a janicsárok részéről nagy ellenállásba ütköztek, a velük járó nagy gazdasági terhek miatt pedig nem nyerték meg a néptömegek tetszését sem. A belső elégedetlenséget fokozták a külpolitikai sikertelenségek is (az 1804-i nemzeti felkelés Szerbiában, Bonaparte Napóleon 1798-i egyiptomi akciója, az 1805-i orosz— török szövetség felbomlása). A janicsárok megmozdulása így könnyen véget vetett a reformokat támogató III. Szelim (1807) és Bajraktar Musztafa Pasa nagyvezér (1808) uralmának. A külpolitikai nehézségek azonban fokozódtak : az 1806—12-i orosz—török háború Besszarábia elvesztésével, Szerbia részleges autonómiájának elismerésével, ill. Moldova és Havasalföld önállóságának megerősítésével ért véget (bukaresti béke, 1812). A szerb függetlenségi mozgalom hamarosan további engedményeket kényszerített ki (1815). Az 1821-ben kirobbant görög nemzeti felkelés tovább gyengítette ~ balkáni pozícióit. Az 1828—29-i orosz—török háborúban elveszítette a Fekete-tenger K-i partvidékét, ill. kaukázusi területeit, és kénytelen volt elismerni Görögő, függetlenségét (drinápolyi béke, 1829). II. Mahmud uralkodása (1808— 39) idején újból előtérbe kerültek a reformtörekvések, 1826-ban brutális módon felszámolták a janicsárságot ; véget vetettek a katonai szervezet feudális formáinak ; új polgári közigazgatási rendet vezettek be stb. Különös jelentősége volt az 1839-i ún. gülhánei nyilatkozatnak, amely az új reformsorozat, az ún. tanzimat kezdetét jelentette. Ez a birodalom valamennyi polgárának — nemzeti és vallási különbségre való tekintet nélkül — egyenlő jogokat biztosított, garantálta a lót- és vagyonbiztonságot. E reformok megvalósítását azonban a belső reakció erői nagyrészt megakadályozták. A tanzimat ellen felléptek a ~ megerősödésétől, saját gazdasági és politikai pozícióik meggyengülésétől tartó európai nagyhatalmak is. A török birodalom fokozatosan a nagyhatalmak vadászterületévé, marakodásának tárgyává vált. Az 1853—56-i krimi háború s az ezzel kapcsolatban felvett kölcsönök /~ot egyre jobban Nagy-Britanniához és Franciao.-hoz láncolták. A nagyhatalmak 1856-ban ^ot nyilatkozat kibocsátására kényszerítették, amely szélesre tárta a kapukat az idegen tőke befolyása előtt ; biztosította az ország gazdasági és politikai ellenőrzését a nagyhatalmak részéről. Mindez fokozatosan félgyarmati helyzetbe juttatta ^ot. Ugyanakkor a születőben levő nemzeti burzsoázia a szultáni önkényuralom megfékezésére törekedett, hogy így alkotmányos politikai kereteket teremtve biztosítsa a hatalom gyakorlásában való részvételét. Ez a törekvés hívta életre az ún. ifjútörök mozgalmat, amely az ország belső és külső helyzetének konszolidálását tűzte ki céljául. A kikényszerített trónváltozás, az alkotmány kihirdetése azonban az udvar részéről csak taktikai lépésnek bizonyult : az események II. Abd ul-Hamid diktatúrájába (ur. 1876—1909) torkolltak. Az 1877—78-i orosz—török háborút lezáró San Stefanó-i béke (1878), ill. a berlini kongresszus (1878) újabb csapást mért a roskadozó birodalomra : Szerbia, Románia és Montenegro elnyerte a teljes, Bulgária a részleges függetlenséget ; ~ K-en több tartományt átengedett Oroszo.nak ; Ciprus angol ellenőrzés alá került. A nagyhatalmak, melyek különféle koncessziók (dohány : Franciao. ; vasútépítés : Németo. stb.) birtokába jutottak, folytatták a félgyarmati helyzetbe került birodalom feldarabolásának politikáját : 1881-ben Franciao. Tuniszt, 1882-ben Nagy-Britannia Egyiptomot szállta meg ; 1912-ben ~ kénytelen volt utolsó afrikai birtokairól Olaszo. javára lemondani. A századforduló táján megizmosodott az ifjútörökök vezette polgári forradalmi mozgalom, és 1908- ban forradalmi akcióba kezdett. A Macedóniából kiinduló mozgalom jelentős politikai és társadalmi reformokat ígért, s így széles néptömegek rokonszenvét nyerte meg. A szultán kísérlete, hogy a mozgalmat elfojtsa, hiábavalónak bizonyult : teljesítenie kellett a mozgalom követelését, az 1876-i alkotmány proklamálását ; kihasználva azonban az ifjútörök mozgalom gyengeségeit, idegen támogatással ellenforradalmi akcióba kezdett. Az ifjútörökök úrrá lettek ezen a kísérleten ; az új szultán, V. Mohamed (ur. 1909—18) garantálta az alkotmányt ; a politikai hatalom ténylegesen az ifjútörökök kezébe került (1909). A győztes ifjútörök forradalom azonban nem teljesítette korábbi ígéreteit, a régi keretek fenntartására irányuló nemzetiségi politikája miatt pedig teljesen elvesztette a birodalom nemzeti kisebbségeinek kezdeti szimpátiáját. A belső és külső problémák továbbra is megoldatlanok maradtak. így a reakciós erőknek 1911-ben ismét sikerült a hatalmat átmenetileg magukhoz ragadniuk, amelyet az ifjútörökök csak az 1912-ben kirobbant Balkán-háború eseményeinek sodrában tudtak visszaszerezni. Az 1912—13-i Balkán-háború к további csapást mértek a birodalomra : a balkáni tartományok közül csak K-Trácia maradt török kézen. A politikai események az ifjútörök vezetők, Enver pasa, Talaat pasa és Dzsemal pasa diktatúrájához vezettek. Vezetésük alatt <—> a központi hatalmak oldalán belépett az I. világháborúba. Az elszenvedett vereségek, a háborús megpróbáltatások nyomán súlyos belső nehézségek alakultak ki. Az örmények fizikai megsemmisítésére szervezett irtóakció felszította az elnyomott nemzetiségek mozgalmát ; nőtt a török dolgozók és a hadsereg elégedetlensége is. Az Enver-féle katonai diktatúra nem fogadta el Szovjet- Oroszo. baráti jobbját, hanem megszegve a bresztlitovszki békét, intervenciós háborút kezdett a szovjet állam ellen a Kaukázusban (1918). A török hadsereg ugyanakkor súlyos vereségeket szenvedett a macedóniai és palesztinai fronton. 1918 őszén a szultán véget vetett Enver pasa és társai katonai diktatúrájának és fegyverszünetet kórt az Antanttól. Az 1918. okt. 30-i mudrosi fegyverszünet egyben az Oszmán Birodalom megszűnését is jelentette. Az ifjútörök mozgalom vezetői külföldre szöktek ; a párt formálisan is feloszlott; a politikai élet vezetése az imperialista nagyhatalmak és a komprádor burzsoázia érdekeit kiszolgáló jobboldali csoport kezébe került. Az antanthatalmak több tartományát megszállták ; segítségükkel a görögök is megvetették lábukat Ny-Anatóliában. Az ország feldarabolására készülő imperialisták megjelenése nagy népi ellenállást váltott ki. A mozgalom alaperejét az anatóliai parasztság adta, vezetője a nemzeti burzsoázia és a polgári értelmiség volt. A megszállók ellen fellángoló paraszti partizánharc fokozatosan katonailag és politikailag is szervezett mozgalommá terebélyesedett. A mozgalom első fontos, a tényleges politikai hatalom gyakorlásának átvétele szempontjából lényeges lépésére a függetlenségi szervezetek 1919 őszén Szivaszban megtartott kongresszusán került sor, ahol a katonai és politikai ügyek vezetésére ideiglenes bizottságot jelöltek ki, vezetőjének pedig Musztafa