Berei Andor et al. (szerk.): Új magyar lexikon 6. S - Z - Új magyar lexikon 6. (Budapest, 1962)
V
Vázsnok (i28 védelem Vázsnok : ktk., Baranya m., sásdi j. L : 240 (1960). Vá. : Sásd. Vázsonyi Vilmos (1868 — 1926): ügyvéd, polgári liberális politikus. Az 1890-es években kapcsolódott be a politikai életbe mint az általa alapított demokrata párt vezetője. 1901-től országgyűlési képviselő, 1905-ben a koalíció vezérlő bizottságának tagja. 1917-ben Esterházy Móricz kormányában igazságügyi, majd Wekerle Sándor kormányában előbb tárca nélküli (választójogügyi), később igazságügyminiszter (1918. okt. 31-ig) ; a forradalmi mozgalmak kíméletlen letörésének szorgalmazója. A forradalmak idején Svájcban tartózkodott. Tagja volt az első és második ellenforradalmi nemzetgyűlésnek ; az 1920-as évek elején a Polgári Demokrata Párt vezetőjeként a legitimistákat támogatta. Vázsonyi-árok : ÉK—DNy irányú törésvonal mentén kialakult árok a Dunántúli-középhegységben, Veszprém— Nagyvázsony—Tapolca vonalában. Á Balatoni-felvidéket választja el a Déli-Bakony tói. váztalajok : főleg a fizikai és kémiai mállás során keletkező talajok ; keletkezésükkor a biológiai tényezők érvényesülése korlátozott. Tápanyag- és vízgazdálkodásuk rossz. A köves, sziklás ~ a hegyvidékek durva málladék talaja ; növényzetük főleg zuzmó-mohaegyüttesekből, sziklai cserjékből áll. A kavicsos <—' folyók árterein, teraszokon, törmelékkúpokon találhatók. A földes kopárok erózió következtében felszínre kerülő tömött üledékes kőzeteken (márga, agyag stb.) keletkeznek. Ide tartoznak a futóhomokok és a már humuszos szinttel rendelkező gyengén humuszos homoktalajok is. Mezőgazdasági szempontból értékük csekély, csupán a homokfélék jelentősek a szőlő- ás a gyümölcstermesztésben. Vazul. Vászoly, (10. sz. vége — 11. sz. első fele): az Árpád-házi Taksony fejedelem unokája, I. István király unokatestvére. Vonakodott felvenni a keresztény vallást, s ezért István, aki a fiatal feudális állam megszilárdulását féltette ~nak a régi rend hívei által támogatott törekvéseitől, megvakíttatta és megsüketítette, hogy az uralkodásra alkalmatlanná tegye. ~ életéről többet nem tudunk. A későbbi Árpád-házi királyok az ő leszármazottai. Régebben egyes történetírók testvérével, Szár Lászlóval azonosították. Vünern ! Svédo. legnagyobb tava a Közép-svédtóvidéken, 44 m tszf. magasságban ; 5500 km2, 160 km hosszú, 15 — 70 km széles, legnagyobb mélysége 89 m. Fő táplálója a Klardlv, lefolyása a bővizű Qötaálv-f. Forgalmas belvízi út. A Göta-csatorna összeeköti a Balti-tengerrel, a csatornázott Göta-f. pedig az Északitengerrel. Vättern : tó a Közép-svéd-tóvidéken, 88 m tszf. magasságban. 1900 km2, 125 km hosszú, 5—27 km széles, 119 m mély. A Oöta-csatorna összeköti a Balti-tengerrel. VCSK : -+CSEKA Veblen, Thorsten (1857 —1929) : amerikai polgári közgazdász. Nagy hatással volt az amerikai közgazdaságtudomány fejlődésére. Bírálta a klasszikus közgazdaságtan tételeit és a társadalmi intézmények (mint pl. szerinte a magántulajdoni rend) döntő szerepét hangoztatta a gazdasági folyamatok alakulásában. Az ún. institucionalizmus egyik megalapítójává vált. Vecchi [vekki], Orazio (1550—1605) : olasz zeneszerző, egyházi karmester. A madrigál műfajának neves képviselője. Híres műve, az Amfiparnasso c. madrigálkomédia az operát előkészítő korai kísérlet (a személyeket énekkar szólaltatja meg). Egyházi müveket is írt. Vécs : ötk., Heves m., gyöngyösi j. L : 1510 (1960). Vá. : Feldebrő. vecsernye szláv ’este’ szóból) : 1. a zsolozsma zeneileg általában legünnepélyesebben lezajló része, amelyre a középkori szokások szerint délután került sor. — 2. minden délutáni kát. istentisztelet összefoglaló neve a magyar népnyelvben. Vecsés s ötk., Pest m., monori j., Bp. szomszédságában. L : 15 540 (1960), nagyobb része a fővárosi üzemekben dolgozik. Zöldség-, gyümölcs- és szőlőtermesztés. Baromfikeltető állomás. Ruházati háziipar. — Határában gyilkolták meg a német fasiszták Steinmetz M. szovjet parlamentert 1944. dec. 29-én. A gyilkosság helyén emlékmű áll. Vecsey Ferenc (1893 — 1935): világhírű hegedűművész és zeneszerző. Hubay leghíresebb tanítványa volt, Joachimnál is tanult. 10 éves korában lépett fel először. Briliáns technikájú, kifinomult muzikalitású művész. Hangversenykörútjain bejárta az egész világot. Népszerű kisebb műveket (Valsc triste stb.) írt. Vécsey Jenő (1909— ) : zeneszerző, zenetudós. Zenekari müveket (Szvit, Boldogkő vára, Zongora-concertino, Zenekari concerto Krúdy emlékére stb.), kamarazenét (vonós szextett stb.), zongoramüveket, balettet (Kele diák), dalokat stb. írt. Vécsey Károly, gróf (1809—49) : honvéd tábornok, az egyik aradi vértanú. Császári huszár ezredes volt, 1848-ban átállt a honvédsereghez. Főleg a délvidéki harcokban és a —► tavaszi hadjáratban tűnt ki. Aug. 21-én a cári csapatok előtt tette le a fegyvert, amelyek kiszolgáltatták Haynaunak. 1849. okt. 6-án Aradon vértanúhalált halt. Védák (szanszkrit ’ismeret, tudás’) : az óind szanszkrit irodalom legrégibb, az i. e. 2. és 1. évezredben keletkezett művei. Brahma kinyilatkoztatásának tartott szent könyvek, himnuszok, szertartási szövegek : а —► Rig- Véda ’himnuszok könyve’, a Száma- Véda ’dallamok könyve’, a Jadzsur- Véda ’áldozati mondások könyve’, az Atharva- Véda ’a tűz papjának szertartáskönyve’. Ezekhez csatlakoznak a kommentárok : a Bráhmanák (teológiai magyarázatok), az Áranjakák (elmélkedések), az Upanisadok (filozófiai értekezések) és a Szukák (tankönyvek, rövid oktató mondások gyűjteményei). veddák : Ceylon K-i hegyeiben élő nép. A sziget őslakóinak leszármazottai. Lélekszámúk kb. 2000. Antropológiailag az ausztralo-negroid v. egyenlítői fajtához, más rendszerezés szerint pedig a róluk elnevezett veddoid rassztípusba tartoznak. Szingaléz nyelven beszélnek. Kezdetleges vadászattal, gyűjtögetéssel foglalkoznak, nemzetségi rendszerben élnek, animisták. Védegylet, Honi Iparvédegylet, 1844 — 46 : a mo.-i ipar fejlesztése érdekében alakult társaság. A reformországgyűlések ellenzéki politikusai magukévá tették Kossuth elgondolását és a hazai ipar fejlesztésének kérdését tűzték napirendre ; ennek keretében több nagybirtokost is maguk mellé tudtak állítani, ugyanakkor a polgárság, a munkások, a céhlegények és a parasztok körében is terjeszteni tudták befolyásukat. 1844. okt. 6-án alakult meg nyilvánosan. Elnöke Batthyány Kázmér gróf, alelnöke Teleki László gróf, igazgatója Kossuth lett. Tagjai kötelezték magukat, hogy nem vásárolnak külföldről olyan importcikkeket, amelyeket itthon is előállítanak, akkor sem, ha az utóbbi drágább is. A mozgalom gyorsan fejlődött : a ~nek vidéken 142 fiókja működött. Amazonban az iparfejlesztéshez csak negatív (nem vásárlás!) programot adott, s emiatt a kezdeti lendület hamar lelohadt. 1846. aug. 20-án Kossuth feloszlottnak mondotta ki. A i mozgalom azonban akkorra már megvetette az Ellenzéki Párt megalakulásának alapjait. védelem : 1. (jogt) a vádlottat büntető eljárásban megillető alkotmányos jog, hogy magát az ellene emelt vád alól tisztázza. Magában foglalja azt a jogot is, hogy a védelmet szakképzett védő (rendszerint ügyvéd) lássa el, aki a vádlott ellen felhozott bizonyítékokkal szemben ellenbizonyítékokat mutat be, továbbá jogi érvekkel törekszik megdönteni a vád alapját, v. igazolni azt, hogy a vádlott bűnössége kisebb, mint amivel vádolják. — 2. (kát) a ham egyik fajtája. Lényege, hogy az egyik fél — a védő — a terep természetes adottságait és a mesterséges védelmi építményeket kihasználva kedvező körülményeket teremt a másik fél — a támadó — visszaverésére. A ~ képes lehet az ellenség megállítására, egy terepszakasz megtartására v. az ellenség lassú felmorzsolására. Ennek megfelelően különböző hadseregekben