Béres András: Rozsályi népmesék - Új magyar népköltési gyűjtemény 12. (Budapest, 1967)
I. Tündérmesék
— Hinyje komám, mutasd meg nekem az én gyertyámat. — Ó, komám, ne törődj te avval, nem szükséges azt látni. — Igen, mert mán haldoklóit. Ahogy kiérnek vissza az úton a temetőbe, két görbe botot megfogott, odaadta neki. — Itt ez a két bot, oszt vigyed. Nem akarta elvinni. — De semmi beszéd, fogd meg, oszt vigyed. Mikor mennek, felérnek a temetőbe. Akkor bezáródott minden. Oda ért fel vissza, ahunnan elindult. Ekkor az ember elveszett, a titkos út bezárult. Felért a barátja is vele, oszt eltűnt. Akkor látja, hogy ű mán oan öreg, a szakálla is a fődet éri. Itt vót szükség a görbe botra, alig tudott támaszkodni, oan öreg vót. Megy haza. De hát nem tudta magát sehogyse kiismerni. Itt vót az ű háza. A helyin úri házak, oan városi villák vótak. Nem is tudtak mán űrulla. Csak valami régi hivatalos könyvben találták meg a nevit. Mondom, itt oszt a községházán kisült az írásokbúl, hogy vagy háromszáz egynéhány esztendeig vót oda. A cigány mikor húzta, minden nóta száz esztendeig tartott. A menyasszony oszt elveszett. Nem kellett mán a neki akkor, hisz nem ismert magára. 14. A PIROSMALAC Eccer vót, hun nem vót, az egyik faluba egy olyan asszony, akinek sose vót gyermeke. Hát ügyi minden faluba van olyan asszony, mint itt nálunk Trézsi néni. Hát mondom, nem vót gyermekek, hogy gyönyörködnének benne, mint más a pulyájába. Eccer oszt elszólta magát az asszony, nem bánná, ha a jóisten egy kutyakölyköt adna is, azt is felnevelné. Telt-múlt az idő. Eccer azt mondja az asszony az urának, hogy: — Emmán biztos állapotos vagyok. Na, az embernek meglett az öröme. Örvendett az asszony is, az ember is, hogy nekiek is lesz mán gyermekek. Majd oszt nemsokára azt mondja az asszony: 7 99