Berta Zoltán: Bálint Tibor - Kortársaink (Budapest, 1990)
Nagyregényi szintézis: Zokogó majom
kizsákmányoló péktulajdonosokkal. Rossz természete miatt senkivel sem ért szót, s szánnivaló szerencsétlensége indulataitól még ellenszenves színezetet is ölt. Erőszakossága és durvasága jót-akarásait is megfertőzi. Feleségétől erőszakkal vesz el pénzt, fiát veri, dühét torz cselekedetekbe önti. Vergődéseit, szenvedéseit és szenvedtetéseit részegeskedései csak tetézik. Felesége erkölcsiségét, jellemét nem méltányolja, örökségét elherdálja, saját züllöttségéért, erkölcsi-anyagi lesüllyedtségéért is cselédlány-múltú feleségét okolja, s hiába emlékezik könnyezve régi dicsőségeire, amikor még „volt ő valaki” enyedi péksegéd korában. Indulatos és fantaszta, brutális és ábrándos, elvetélt ötletgyáros és torz családfő. Éppen ellentéte őneki a felesége, Erzsiké, aki a nyerseségnek szelídséggel próbál ellent állni. О tartja össze a családot, valódi lelki-erkölcsi matriarcha. A tisztaság, a jóság, a nélkülözéseket enyhítő áldozatvállalás megtestesítője. Lelki nemességét csak a fia és a szomszéd fuvaros csodálja. Mosást, takarítást, öreggondozást vállal, hogy pénzkeresetével segítsen sok gyermekén. Cselédlányként került a városba, parasztcsaládból. Apja intette is: „Korpa közé keveredsz, megesznek a disznók!” Ő azonban képes kezébe venni a család sorsát, s mint a József Attila-i munkásnő, munkásanya típusa, megszemélyesítője lesz az önmegtagadó jóságnak, de a legyőzhetetlenségnek is. Lírai álmai, felemelő érzelmei miatt kihordja minden gyermekét, hiába mások tanácsa, hogy vigyázzon, s a nélkülözésre ne szüljön több gyereket. О úgy érzi, „képtelen eltenni akár egyetlen magzatot is, hisz ahányszor úgy marad, nyomban elképzeli baba formájában, akkorának, mint a kisujja, hogyan ölhetné hát meg?” Gyengéd és szerető lény, oltalmazza, védi családját, 84