Bertha Csilla: A drámaíró Yeats - Modern filológiai füzetek 43. (Budapest, 1988)
Összegezés helyett
hasonlóképpen az emberi teljességvágyat kifejező költői játékot teremtett. Különösen korai darabjaiban (pl. az Ősvigasztalásban) ötvözte a — Yeatsnél sokkal mélyebb — realizmussal a mágikus, rituális, szakrális elemeket. A népi képzeletvilágra épülő műveiben, ugyanúgy, mint Yeatsnél, összefonódnak a pogány és keresztény hitvilág elemei, a földi és a természetfölötti szféra képei, a mítosz és a valóság, s az ember itt is a kozmosz része. A látható szint alatti mélységek megragadásával, szimbólumteremtő képzelőerejével, gazdag költői nyelvével a konkrétat és a regionálist a művészi általánosítás magasságába emelte. Yeatsnél azonban a népiség sokkal áttételesebben és elvontabban érvényesül, mint Tamásinál. Népszerűségének a hiánya is nagyrészt ezzel magyarázható. A lélek legbensejének állapotait, mozgásait túl kevés valósághoz kötő elemmel vetíti színpadra. Darabjainak a cselekménye jórészt csak a néző képzeletében megy végbe, s ez, míg egyfelől művészi erejéről tanúskodik, másfelől nem is hozhat közönségsikert. Még a viszonylag naturalistább drámái sem hatnak szélesebb körben misztikus, okkult tartományaik és asszociációik miatt.288 Yeats gondolatilag is végigjárta az utat a romantikusok hőskultuszától, ideálkeresésétől a modern avantgarde és abszurd dráma kiábrándultságáig. Kései drámáiban pesszimizmusa eljut addig a fölismerésig, hogy az ember védtelen az univerzumban, ki van szolgáltatva az ellenséges erőknek, és elkerülhetetlenül legyőzettetetik. A totális színház eszközeinek egyre magabiztosabb birtoklása révén saját személyiségéből, hitéből, és kétségeiből mind többet bele tud vinni 288Vö. R. Taylor: I. m. 199. 227