Berzsenyi Dániel: Berzsenyi Dániel költői művei - Berzsenyi Dániel összes művei 1. (Budapest, 1979)

BERZSENYI DÁNIEL ÖSSZES MŰVEI I. KÖLTŐI MÜVEI Kritikai kiadás Az Akadémiai Kiadó 1976-ban, Ber­zsenyi halálának 200 éves évfordulóján tervbe vette a költő összes műveinek kritikai kiadását. A most megjelenő első kötet Berzsenyi költői műveit tar­talmazza, a verseket, drámatöredé­két és népdalgyűjteményét. A to­vábbiakban prózai munkái és teljes le­velezése kerül kiadásra. Az eddigi kiadások lelkiismeretes egybevetése alapján először jut el az ol­vasók kezébe Berzsenyi verseinek kri­tikai szövege. A verseket a legfrissebb kutatások eredményeit is felhasználó jegyzetanyag kíséri, mely megvilágítja keletkezésüket, fogadtatásukat, hatá­sukat. A sok — eddig néha ismeretlen, de legtöbbször kiadatlan — dokumen­tumot is közlő kötet a szakemberek mellett az irodalomértő szélesebb olva­sóközönség érdeklődésére is számot tarthat. AKADÉMIAI KIADÓ BUDAPEST

Next