Bikácsi László - Pór Péter (szerk.): Vajda János: Nagyobb költői müvek. Ildikó. Elbeszélő költemények - Vajda János összes művei 3. (Budapest, 1977)
Alfréd regénye
153. 1.) Jókainak ez a kevésbé ismert műve 1872-ben jelent meg egy kötetben négy más elbeszélésével együtt. (Föld felett és víz alatt. Regénykék.) E vadromantikus történetnek némely motívumát, képét valóban kapcsolatba lehetne hozni az Alfréd regényével. És itt elsősorban a képzelet merészségére gondolunk. Az elbeszélés egyik hőse pl. amikor felesége haldoklik, őrjöngésében így kiált fel: „Megölöm a halált magát, mikor érte jön !” Később, mikor fia beteg, kirohan a szobából, és a tomboló viharban, iszonyú égzengés közben pisztolyával a villámokat szóró égbe lő. V bámulta Jókai regényírói művészetét (1. Szabó Endre: Cigány világ. 50. 1.); nem lehetetlen, hogy merész fantáziájával valóban hatott rá. Hogy Y sok tekintetben Ady elődjének tekinthető, ez már régen belekerült az irodalmi köztudatba, és természetesen mindenki V lírájára gondol. E rokonság fejtegetésekor első ízben Németh László tanulmánya említi az Alfréd regényét is, kiemelve meghökkentő képzeletét és a képek valóságos örvényét, mely lírájának egyéb vonásaival együtt már Ady felé mutat. (Németh László: A Nyugat elődei. 1932.) A legvilágosabban Komlós fogalmazta ezt meg: ,, . . . a lelkiélet öntudatlan része gyakran önmagunk előtt sem bevallott megdöbbentő indulataival Adyig nem tárult fel ily őszintén, ily délszaki pompával irodalmunkban. A modern magyar líra nagyszerű nyitánya ez a fejezet. Adyhoz és általában a Nyugat lírájához egész XIX. századi irodalmunkból ez áll legközelebb, bátran megjelenhetett volna 1910 körül mint egy fiatal új költő verse, s akkor is feltűnést keltett volna eredetiségével és erejével.” (190. 1.) Rónay György szerint Vajda az Alfréd regényében még küszködik az arányokkal, a túlzásokkal akarja új élményét érzékeltetni, de még nem találja meg a mindent magába sűrítő képet, azt a szimbólumot, mely újfajta szerelmi érzését kifejezhetné, mint majd Ady. (Petőfi és Ady között. Budapest 1958. 234. 1.) Ady „mitológiájának” bizonyos romantikus vonása és Vajda kétségbeesett víziója közt lát rokonságot Tamás Attila, s e szempontból helyezi egymás mellé Ady Megállt a Sors c. versét és az Alfréd regényét. (Tamás Attila: Költői világképek fejlődése Arany Jánostól József Attiláig. 1964. 102. 1.) Még egyszer szóba hozza ezt a rokonságot az Alfréd regényéről szóló tanulmányában, ahol hangsúlyozza, hogy épp azok a költeményei — köztük az Alfréd regénye — teszik V-t Ady előfutárává, amelyekben a romantikus magatartás értékes lényegét — „a kozmikus távlatú és differenciált, a dolgokat ellentétességükben látó szemléletet, a képalkotás merészségét”, „a teljes: az istennel-végzettel bátran perlekedő emberi magatartás szépségét” őrzik. (53. 1.) 2. Gyulai szerint az Alfréd regényének alapeszméje („hogy egy mélyen érző szívre mily varázshatást gyakorolhat egy kacér nő bája”) megtalálható már Moliére Misanthrope c. művében, a cselekmény döntő motívumát pedig (a „szerelmi mámorban harapott sebet”) már Heine megírta A hastingsi csatatér c. balladájában. A korabeli kritikák közül még csak egy említ külföldi írót: Szana Tamás bírálatában a követke-502