Bizám Lenke: Kritikai allegóriák Dickensről és Kafkáról (Budapest, 1970)

II. Kafka felfedezése és az abszolutizált allegóriafogalom

II. Kafka felfedezése és az abszolutizált allegóriafogalom Bátorság ! Lesz még olyan munkád, amelyben kedvedet leled, — most — bárha egek ura ront rád, — teremtsd elő a kenyered. Hisz itt a szenvedés belül, —• de ott, kívül a magyarázat. S hogy’ olvasod le emberül, hogyha tagjaid citeráznak? Ez a fegyenc-kor leigázhat, de szabad leszel, ha belül nem raksz magadnak olyan házat, melybe háziúr települ. Jöjj világra ! Anyád apád te légy ! Ne less tündéri nőre s szakállas végzetre, ki rád vigyázzon, — ne légy bölcs, te dőre ! József Attila 1. „Objektív” örökségátvétel Talán nem tévedünk túlságosan, amikor helyesnek érezzük, hogy ha az eddigiekben a megismerő, úgy most a forradalmi öntudatú emberre utaló mottóba fogódzva induljunk útnak. Vizsgálatunk tárgya természetesen az marad, ami idáig is volt: a dickensi és a kafkai mű, illetve a szimbólum- és allegóriafogalom irracionalista eltorzítása. A továbbiakban azonban mindezt mintegy a „másik oldalról”, a torzultság művészi tárgyiasulása felől vesszük szemügyre, s ezért idézzük a jelenség „lélektanát” a diagnózissal s a „terápiá­val” együtt feltáró, József Attila-i szavakat. Mert — mint később látni fogjuk — érzékletességében is szinte tudományos egzaktság­gal, csakugyan együtt van e néhány sorban mind a kafkai mű, mind a modern allegória egész, különös problematikája; és éppen azért ilyen híven, mert a költő a történelmileg soron levő perspek­tívájából, legyőzése feltételeinek kontrasztjában állítja elénk. És megérthetővé is éppen e kontraszt tudatában válik. Erre utal már maga az a tény, hogy minél jobban megismerjük Kafkát, annál jobban úgy érezzük, mintha a materialista dialektika köl-109

Next