Bóka László: Arcképvázlatok és tanulmányok (Budapest, 1962)
Alakok
egy részét még azok őrzik, féltő szeméremmel, akikhez íródtak: e levelek. Költői nagyságát ma már nem akad, aki elvitatná, helye is ott van elvitathatatlannl Balassi, Zrínyi, Csokonai Vörösmart}', Petőfi, Arany sorában. De mondhatjuk-e azt, hogy végső értékelése már megtörtént, hogy nem lehet többé vita egyes művei értékrendje körül? Moszkvától Párizsig egyre nő azok száma, akik számára neve több már, mint egy kis nép ismeretlen irodalmának egzotikus nevei közül egy. Ámde elmondhatjuk-e azt, hogy méltó módon átadtuk már életművét a nagyvilágnak? Hiszen igazában hazai diadalát ja is csak a felszabadulás után kezdődött, műve még nem szent hagyomány csupán, hanem ható, mozgató, eleven erő. Miért ilyen eleven hatású Ady életműve? Mert ha — viszonylag — nem is olyan nagy idő az a nyolc évtized, mely születése óta eltelt, a világ, amelyben bölcseje ringott, döntő módon megváltozott. A kapitalizmus egyeduralkodó világrendszerét diadalmas proletárforradalmak, világháborúkba toríó belső válságok, a gyarmati népek szabadságharcai megdöntötték, a tudomány és a technika fejlődése olyan termelőeszközöket teremtett, melyek a világ külső képét, a társadalmi életet, az egyes ember életét gyökeresen átformálták. S ha csak népünk életének szűk körén belül maradunk, akkor is milyen döbbentő a változás. Mikor Ady megszületett, hazánk az Osztrák-Magyar Monarchia része volt, népünk ügyeit I. Ferenc József császár és király bécsi környezetének utasításai értelmében Tisza Kálmán miniszterelnök irányította. Születése évében még élt és alkotott Kossuth Lajos, Arany János, Táncsics Mihály, Jókai Mór, Vajda János, Pálffy Albert, Csíky Gergely, Szigligeti Ede, Tolnai Lajos, s Mikszáth Kálmán, Reviczky Gyula, Komjáthy Jenő fiatal óriások voltak. Innen kell nézni az Ady-bölcsőt, úgy kell felmérnünk életműve eleven hatását, hogy közben arra gondolunk: mikor megszületett, Marx és Engels alkotóereje teljében dolgozott, s Lenin hét esztendős fiúcska volt. Mi tartja olyan elevenen ezt a költőt, kit létének gyökerei a XIX. századhoz kötnek, ki legnagyobb harcait olyan erők ellen vívta, melyeket 1798 és 1848 között világszerte lebírtak a boldogabb népek, s kinek éppen akkor csukódott le örök álomra szeme, amikor egy új világ fényeit: lobbantotta fel kiolthatatlanul a forradalmak tüze? 268