Bóka László: Arcképvázlatok és tanulmányok (Budapest, 1962)
Alakok
Könyvének szerkezetében nem lelnek helyet az irodalmi jelenségek. Ilyen kategóriái vannak: írósors és romantika, A gondolat és a hangulat költői, Az erotika költői, A nagyváros költői, — ez utóbbiba sorolja Ignotust és a „szocialista költőket”, kik között egy kategóriába kerül Csizmadia Sándor és Komjáthy Jenő! Ignotus ideológiai álláspontját viszont így határozza meg: „1867 után, mint tudjuk, addig csenevész osztályok izmosodtak meg a magyar társadalomban s idegen eredetű tömegek olvadtak a magyarságba. Az uralkodó politika ennek ellenére azt követelte, hogy az irodalom a törzsökös magyarság földbirtokos rétegének felfogásához és ízléséhez alkalmazkodjék. A századvég irodalmát, melyben már megszólalt az egyre erősebb városi polgárság és proletariátus és a magyar és zsidó elit egymást átjáró szelleme, gúzsba kötötte ez a követelés. Szabadságharcra volt szükség ellene, és Ignotus e szabadságharc legjobb katonája volt. . . Ignotust a liberalizmus feltétlen hívévé individualista meggyőződése tette” (401. 1.). Ebben az át nem gondolt koncepcióban s ebben a fogalomkörben nem alakulhat ki Ignotus munkásságának helyes értékelése, nem kerülhet sor gazdag személyisége valósághű ábrázolására. — Azoknak a cikkeknek pedig, melyek Ignotus hazatérése és halála körül megjelentek, jellegüknél fogva sem lehetett perdöntő szerepük Ignotus értékelésében. Legtöbbet még mindig a szubjektív kortársi emlékezések mondanak róla, ha nem is valóságos értékéről, de arról a hatásról, melyet korára tett. Mindezt azért tartottam szükségesnek leszögezni, hogy érzékeltessem munkám nehézségét s mentegessem kísérletem előre látható fogyatékosságait. Megdöbbentő élményem az, hogy a közelmúlt alakjairól éppoly nehezen szerezhetünk objektív ismereteket, mint messzi századok ködbevesző hőseiről: az adatok quantitativ különbségét áthidalja a közöny és elfogultság minden korban intenzív jelenléte. A felszabadulás előtti jobboldali értékelés irritáltsága persze nem azt teszi feladatunkká, hogy mindenáron rehabilitáljuk Ignotust: a mesterségesen felszított fajgyűlölet dühe vak düh volt, s csak felszítóit minősíti, nem azokat, akikre irányult. A mi feladatunk az, hogy letöröljük értelmetlen rúnáikat s megkíséreljünk olyan szavakat róni Ignotus emléktáblájára, melyek valóságos értékeit, valóságos hibáinak példáját örökítik meg. 349