Bóka László: Arcképvázlatok és tanulmányok (Budapest, 1962)
Irányok és értelmezések
fölötti, tágabb horizontú pozícióra, hanem — ha már nem pártpolitikára — minden bizonnyal osztálypolitikára és osztálytudatra alapítsák. És itt van az a pont, amiben a mi háború előtti baloldaliságunk lényegileg különbözött ettől a huszadik századbelitől. Mi pártpolitikát és osztálypolitikát egyformán megvetettünk” (Ny XXIII. 159. 1.). Babits jóhiszeműsége nem vonható kétségbe — ő egy univerzalitást védett és féltett, mikor visszadöbbent az osztályharctól, joggal hivatkozott nemzedéke harcaira („Mi mindannyian erősen szemben álltunk a magunk társadalmi osztályával. Megtörtük annak ideáljait, megsértettük szentségeit, egy szélesebb látókör jogán, egy nagyobb testvériség nevében, egy tágabb élet erejénél fogva ... A régi költő univerzális volt: minden ember nevében beszélt, vagy minden magyar (az egész kulturális közösség) nevében, vagy az összes elnyomottak nevében.” i. h.), s vakon hitt a liberalizmus legnagyobb eszményében, a pártok és osztályok feletti humanizmusban: ment, mint az alvajáró, behunyt szemmel a szakadék felé. Babits egy letűnt kor pozíciójából utasította el magától a kor alapvető kérdését, elutasította a limine. Illyés Gyula Van-e jobboldali és baloldali irodalom? című, 1933-ban írott cikkében ebből a kérdésből kikapcsolja az osztályharc kérdését. Illyés abból indul ki, hogy a magyar irodalom hagyománya azonos a nemzeti hagyománnyal, az pedig „maga a revolúció, az örök tiltakozó hév, az érces eb-ura-fakó, elszánt rombolása mindannak a ci-devant társadalmi és szellemi hagyománynak, melyet most európaszerte a jobboldal kiás a földből, hogy legyen mire pilléreit leraknia” (Ny XXVI. 95.). Nemzeti sajátság tehát a baloldaliság nálunk, aki író, az baloldali, mert ,,a baloldaliság mégiscsak az általános emberit jelenti szemben azokkal a világnézetekkel, melyeknek központjában az egyén szabadságának gondolata áll” (i. h. 96—7.1.). A jobboldaliság — igazi írónál — csak látszat: „A jobboldaliság, a maradiság, a tekintélyek tisztelete mindig időszerűség; a baloldaliság, az olthatatlan firtató és bíráló hév örök” — vallja (uo.), mert a baloldaliság „vérmérséklet dolga, a minden béklyótól húzódozó szellemé, valami kielégíthetetlen türelmetlenségé, akárcsak az irodalmi tehetség . . . Nincs jobb- és baloldali irodalom, de maga az irodalom szelleme még a jobboldali pártállású írók műveiben is rokon azzal a szellemmel, amit mi baloldalinak nevezünk” (uo.). Ez még 505