Bóka László: Arcképvázlatok és tanulmányok (Budapest, 1962)
Irányok és értelmezések
hez” vakációzni ... a szegedi gyors másodosztályú bőrülésén ^ ült szembe velem a minap. Kerek, piros parasztmenyecske. Friss képén szinte kiverődik a zsír, az egészség, az életöröm; aprós, okos szeme mintha kemény párnák közül csillogna elő. Babos ujjasa gyűrődött, keshedt néhol s nem is éppen tiszta, — mint azé, aki dologban jár, cseppet sem ünneplősen, mint akinek rég megszokott, unt dolog már a vasutazás. Mesélgeti is csakhamar: — Megteszöm én ezt az utat éppen hatszor egy hétbe, de néha vasárnap is, ha úgy hozza a sor. Nem nézzük máma a parádét, hanem, ami után élünk, — az üzletöt.” Már a búcsúzó Adyról, a búcsúzó Kaffka Margitról sem tudnók ugyanazt és olyan egyértelműen elmondani, amit az új stílusról mondtunk, s majd hallani fogják, hogyan vetkezik le Babits, Móricz Zsigmond legnagyobb, legelső diadalaik csillogó, hódító köntösét. Kosztolányi pedig felszabadultan tér el a Nyugat stílusától, és egy végső egyszerűsödésnek, egy monumentális és puritán klasszicizmusnak veti meg alapját Tóth Árpáddal, Juhász Gyulával egyetemben, egyengetve az utat József Attila előtt. Mert, s ez lehetne a hatodik tételünk: a stíluskorszakok rendkívül rövidek, jelentőségük nem az, hogy vívmányaik megmaradnak, hanem az, hogy áttörik az új idők új mondanivalója előtt a konvencionális stílus s ezen keresztül a konvencionális gondolatsémák gátjait. Amint ezt a feladatot elvégezték, a kiemelt, előtérbe állított, felfokozott stílusformák visszasüllyednek a költészet kifejezés-kincsének átlagába, raktári készletté válnak, s átadják helyüket újonnan kiemelt stílusformáknak, egy új kor mondanivalói számára. Nem meddő hát a harc egy új stílusért, ha annak diadala ilyen rövid időre szól, ilyen múlandó? Nem. Ady és a Nyugat-mozgalom győzött, stilisztikailag is győzött, nemcsak az eszmék harcában. A Petőfi-utánzó, Arany-utánzó, népieskedő epigonizmusnak, az idilli cukros mosolynak, a problémátlan simaságnak, a tartalmatlan pátosznak, az egyszerűsködésnek mindörökre vége lett. Szabolcska Mihály édesen döngicsélhette még, hogy Pásztortűz vagyok én, Más fényt nem irigy lek: Egy pár gyalog utast, Ha fölmelegítek. 535