Bóka László: Arcképvázlatok és tanulmányok (Budapest, 1962)

Alakok

JÓZSEF ATTILA* ESSZÉ ÉS VALLOMÁS 1. Tegnapelőtt mesélte valaki, hogy Bécsben nyomorog egy pörsenéses arcú, lobogó hajú fiatal kölyök, „Petőfi lehetett olyan pimasz fiatal korában”. Tegnap volt, hogy riadt szívvel lestük a róla szóló, aggasztó híreket, s az élők kannibalizmusával szoktattuk magunkat a gondolathoz, hogy meghal. Ma már elő­kelő belvárosi utca büszkélkedik a nevével, s olyan feltétlen tekintélye költészetünknek, hogy félő: már nem is olvassák, köteteit odatették Petőfi s Ady mellé a feledés könyvespolcára. Életben már csak József Jolán róla írott életrajza tartja, — ám e kitűnő könyv elsősorban mégiscsak szépirodalmi alkotás és íróját dicséri: olyan szuggesztív erővel eleveníti meg József Attilát, hogy az olvasó elfeledi az eleven embert, s megbékélne akkor is, ha kiviláglana, hogy nem is élt ilyen nevű költő soha­sem. Nagysága olyan elvitathatatlan, hogy mindenki felesleges­nek tartja a róla való vitát: a problémák, miket műve felvet, * Ez az esszé tizenhat éve íródott — nyilvánvaló, hogy számos részletén s koncepciója egy részén túllépett amúló idő. De van benne annyi ma is érvényes szó, hogy ne kelljen elvetnem egészét, s mint a marxizmus — leninizmus felé való irodalmi tájékozódásom első emléke, kedves is nekem. 14 Bóka: Arcképvázlatok és tanulmányok 209

Next