Bóka László: Arcképvázlatok és tanulmányok (Budapest, 1962)
Alakok
Mert mindéi» versének van valami egyszeri és különös zenéje, az időmértékes és hangsúlyos verselés egybeolvad költészetében, ezernyi versében Földessy Gyula majd ugyanennyi versformát számlált össze (a sorok szótagszámát véve alapul, 858-at!) s ezeket a versformákat sajátos strófaszerkezetei, sorismétléseik, a páros és páratlan szótagszámú szavak rímeltetése, az a törekvése, bogy minden versében legyen egy szokatlan vagy magaalkotta különösségéi szó, háromszavas verscímei, szuggesztív verskezdetei kimentik a szokványosságból. A szimbolizmus nem realista stílusirány. Költői eszközeire nem a valószerűség, hanem a különösség, a szokatlanság jellemző. A szimbolista nem ábrázol, hanem jelképez, nem közöl, hanem sejtet, hatása nem az egyértelműség, hanem a többértelműség, a titokzatosság. Ady azonban ezekkel a nem realista kifejezési formákkal megcsontosodott fogalomrendszereket döntött meg, megkövesedett frazeológiákat zúzott szét, elhalt műformákat elevenített meg. Közvetlen indítást a hivatalos irodalom hazug, álnépies, idilli irodalma elleni ellenérzése váltott ki belőle, de mikor ezt az irányzatot elseperte, egyben halálos csapást mért a naturalizmusra is. Költészete az ábrándkergető idealizmussal együtt elűzte a felületen tapogató, látszatokkal beérő naturalizmust is. Ahogy tragikus életérzése a forradalomra, végletes individualizmusa a nagy emberi közösségre, sejtelmes szimbolizmusa a valóság teljességére utalt. Furcsálkodva szokták megállapítani, hogy ennek a nagy költői lángelmének nem voltak tanítványai, illetve sarkalatoskodva szokták leszögezni, hogy nem is lehettek. Abban az értelemben, ahogy Babitsnak voltak tanítványai, Adynak valóban nem voltak. De sem a népi írók költészete, sem József Attila nem képzelhető el Ady előzménye nélkül, ki visszaadta a szavak értelmét, ki a műnépiesség és műkuruckodás helyett az igazi népre s az igazi múltra utaló, annak belső formáit is megszólaltató költészetével megnyitotta az utat az egyszerűség, a világosság felé. Ady felszabadító hatását arra szokták redukálni, hogy véglegesen lezárva a múltat, záróköve volt egy nagy irodalmi korszaknak, de nem vált a jövendő küszöbévé. Ez sem igaz. Csak egyetlen ponton nézzünk szembe ezzel a kérdéssel. A népi írók is, József Attila is többek között azzal ajándékozták meg költészetünket, hogy a Nyugat-mozgalom gyakorlatával szemben 283