Bóka László: Arcképvázlatok és tanulmányok (Budapest, 1962)
Alakok
Az a sajátos jelenség figyelhető meg Kosztoláiiyi fejlődésében, hogy minél magasabbra hág alkotó-művészete során, annál makacsabbul ragaszkodik konstruált szerepéhez, mintha képzelete és érzelemvilága más úton járna, mint értelme és elvei. Vessék egybe azt az elragadtatást, ahogyan József Attila Őszi reggeli című versét mint műalkotást elemzi, azzal az éles és kemény ítélettel, ahogyan a homo aestheticus elméletét bírálja. József Attila-kritikája is ezt a furcsa kettősséget tükrözi, s hogy elragadtatása sem kicsi és kevés, az az oka annak, hogy ítélete nem definitiv, hanem ajtót nyit a reménynek: „Talán Kosztolányit is elvezérli latin világosságú értelme a társadalmi elvben fölfogott igazságig, mely a gyernieklelkű költőt férfivá avatja napjainkban.” (József Attila: Összes Művei. Budapest, 1958. III. 167—170. 1.) így jut el egyfelől az Édes Anna magasára, s majdnem egy időben ezzel, így írja meg 1929-ben Az írástudatlanok árulása (Különvélemény Ady Endréről) című pamfletját. Akik szeretjük Kosztolányi művészetét, sokan megpróbáltuk menteni ezt az írásművet. Nem menthető. A személyes elfogultságtól kezdve a magára öltött homo aestheticusi szemlélet legkiáltóbb hazugságáig minden hiba kimutatható rajta, s ezeket csak tetézi a megírás időpontja: az európai és a magyar politika utolsó nagy haladó irányú fellendülése és végzetes elhanyatlása előtti percben íródott, s Ady forradalmi költészetének lebecsülésével nem a haladó erőket erősítette. Külön mégsem foglalkozunk vele ezúttal, mert bírálata már megnyugtatóan megtörtént s mert Kosztolányi Ady-revíziója egészében beleillik forradalom utáni deklarációinak sorába. Itt csak azért szólunk róla és csak annyiban , hogy egy — eleddig nem sok figyelemre méltatott — elemére hívjuk fel a figyelmet. A tanulmány egy helyén így érvel: „Tyrteus, aki egy kezdetleges ókori társadalomban «lanttal kezében buzdítja a csatát», azért megrázó, azért nem nevetséges, mert van remény arra, hogy szavának közvetlen hatása is lesz. A modern költőnek alig. Vajmi kevéssé valószínű, hogy egy költő, a jelenkor reklámparkjai; kormányrendszerei közepette mindaddig követeli verseiben az általános, egyenlő, községekre is kiterjedő titkos választójogot, a hadikölcsönök valorizációját, a munkáskórházakat és napközi otthonokat, míg azokat meg is adják.” (Kosztolányi Dezső: Hátrahagyott művei. III. 40—41. 1.) Ez a néhány mondat kiugrik a tanulmányból, nem illik bele 418